Ez jó, mert akkor legalább a belefektettet pénzt, igényelhetjük, mert ez egy lakhattalan épület volt, víz és gáz nem volt, a falak is rossz állapotban voltak.
Most már van víz, gáz, fürdőszoba és konyha, szóval lett rá költve rendesen.
Kik az örökösök?
Hiába lenne ilyen szabály, ez alapján sem válna közössé az ingatlan, ha azt 'B' hamarabb szerezte!
Szerintem az unoka jóhiszemű, jogcímnélküli használó. Tulajdonjogra maximum akkor formálhatna igényt, ha valamelyik épületet ő építette volna más telkére. Ekkor a ráépítés szabályai szerint közös tulajdon jön létre.
Egy szimpla felújítás erre nem ad alapot, az alapján legfeljebb a ráköltött összeg még le nem lakott részét követelhetné a tulajdonostól (amennyivel az ingatlan értékesebb lett, mint volt).
Az ingatlan megszerzéséhez 'A' személynek semmi köze, de a ház felújításában többször is részt vett.
Az ingatlan a ’B’ személy nevén volt. Az ingatlan az unoka nem kapta meg csak megengedte ’B’ személy, hogy oda költözzön és bejelentkezzen oda állandólakcímre.
Nincs olyan, hogy X idő után házastársnak tekinthetők jogilag a felek?
Attól függ, hogy az 'A' unokája hogyan kapta meg az egész ingatlant. Ajándékozás? Életjáradék szerződés?
Ha a 'B' úgy halt meg, hogy a nevén volt az ingatlan egy része, akkor a nővérének a gyermeke az örökös. Az 'A' tulajdonához semmi köze. Az is kérdés, hogy együtt szerezték-e a vagyont.
Az Ön leírása pontatlan, egészítse ki. Csak úgy tudunk segíteni.
Jolly
Ki a tulajdonosa a kérdéses ingatlannak, és mikor szerezte azt?
Van ’A’ és ’B’ személy. Õk 20 évig együtt éltek. Az ’A’ személy halála után az egyik unokája kiköltözött ’B’ személyhez, mert több ház is van a telkén és, hogy ne legyen egyedül. ’B’ személy is meghalt, de neki nincsen gyermeke, csak a nővérének a gyermeke. Aki igényt tartana az egész ingatlanra. ’A’ személynek az unokája be van jelentve az ingatlanra.
A kérdésem az lenne, hogy ilyenkor kik örökölhetnek? Kilehet e tenni ’A’ személy unokáját a házból?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02