43210
Ilyen nincs! Meg van állapítva a tartásdíj és a kapcsolattartás bíróságilag? Ha igen, akkor ne fizess többet, a gyerekek láthatása pedig a jogerős végzéstől eltelt 2 év után a gámhivatal hatásköre. Tartasd be!
Gyerektartás dij
Egyébként één úgy tudom a minimálbér alapján lett megítélve, mert nem volt állása, de van egy harmadik gyereke, apukának.Most viszont már van, és szerintem több, mint a minimálbér, de persze ezt nem hajlandó nekem megmondani. Minenesetre 10 000 ft, szerintem, nagyon kevés egy tinédzser költségeihez képest, én pedig 50%-os leszázalékolt vagyok. Ezek alapján, akkor szerintetek, kérhetek újra emelést?Köszönöm.
csildi!
A kapcsolattartással kapcsolatos határozat végrehajtása 2 éven belül is a gyámhatóság hatásköre.
Helló!
Szeretném valaki véleményét kérni aki hasonló cipőben jár (járt). Férjemmel megromlott a viszonyunk 1,5 éve külön élünk. Most úgy döntöttünk,hogy elválunk. Hétfőn mennénk a papírokat intézni közös megegyezéssel. A tartásdíjról 20000 Ft-ban egyeztünk meg. Ügyvéd nélkül szeretnénk megoldani a dolgot . Reális ez az összeg vagy ügyvédi intézkedéssel nagyobb tartásdíjra számíthatnék. Lehet-e ilyen esetben írásba foglalni, hogy az elkövetkezendő években, még ha csekély mértékben is, de emelkedjen a tartásdíj összege. Eddig havi 10000 Ft-ot adott, ami szerintem nevetséges, mert én nevelem a kislányunkat. Igyekszünk minél kevesebb felhajtással és harag nélkül el válni a kislány miatt is. Közös ingatlanunk nincs, az ingóságokról megegyeztünk. Várom mielőbbi válaszukat és véleményüket, hogy elfogadható-e a férjem ajánlata.
Előre is köszönöm
Ahhoz, hogy a kérdésre válaszolhassunk, tudnunk kellene, mennyit keres a férjed.
Szia amatőr!
A férjem minimálbérre van bejelentve+a többit feketén kapja meg. A munkatársaival együtt.
Mano33!
Egy gyerekre tartásdíjként a havi jövedelem 15 - 25%-a állapítható meg. (Az a "feketén" több okból is problémás lehet utóbb, akár önön magára nézve is.)
ObudaFan
Bocsi, ha félre érthető voltam, természetesen úgy gondoltam vala, hogy ha módosítani akarják, akkor játszik a két év.
mano33
Monalisa-nak igaza van, szerintem örülj a 20 Eft-nak, mert a fekete munkát nem igen lehet bizonyítani, kivéve, ha azt tudod bizonyítani, hogy jóval nagyobb (nem 45-ös) lábon él, mint a minimálbéres jövedelme alapján tengődne. Később, ha hivatalosan emelkedik a fizuja és tudod is bizonyítani + meghaladja a 20 Eft-ot a 15-25%, akkor kérhetsz emelést.
monalisa1
Ha elfogadom ezt az összeget , akkor ezt fogom kapni amíg a kislányom (10 éves) nagykorú nem lesz? Idővel nem lesz ez kevéske:-(
csildi, közben olvastalak köszi
Tanácsot szeretnék kérni:
2006. márciusában született meg a kisfiam, kapcsolaton kívül. Az édesapja elismerte. A bíroság megállapított 2006 novemberében havi 10e ft gyermektarási díjat, visszamenőleg áprilisig is. Azóta 1 fillért sem fizet az apa. Mit tudnék tenné, hogy fizessen? Van mód újból bírosághoz fordulni? Végrehajtatni? Mi a feltétele, h az állam megelőlegezze? Az apa Egyéni vállalkozó és elmondása szerint hai 150-400e forint között mozog a nettó keresete, a bíróságon anno azt vallotta, h havi 30e ft-ot keres. Kértem a bíróságtól akkor, h kérjenek hivatalos apeh igazolást, de nem tették. Kérem, adjatok tanácsot, hogy kezdjek bele az ügyintézésbe.
Köszönöm
Végrehajtást kell kérni.
monalisa1
Két évente lehet emelést kérni, ha a körülmények indokolják. Ez lehet a Te körülményeid vagy a párodé, de persze bizonyítani azt annak kell, aki kéri
mano33,
ha a férjed havi 20.000 Ft határozott összegű gyermektartásdíj fizetését ajánlotta fel, fogadd el.
Azt ugyanis, hogy a hivatalos, minimálbér összegű jövedelmen felül feketén is van jövedelme, vita esetén - ha letagadná - Neked kellene bizonyítani, ami nem biztos, hogy könnyen menne.
Van arra mód, hogy megállapodjatok a bíróság előtt arról is, hogy ezt minden évben január 1-től kezdődően évi 3-5-x százalékkal/a KSH által közétett, előző évi inflációs rátának megfelelő mértékben felemelitek. Ha ebben megállapodtok, csak akkor kell legközelebb bíróságra menni a tartásdíj felemelése érdekében, ha a férjed a megállapodást utóbb nem tartja be.
és, ha mi történik, ha a bíróság dönt a végrehajtásról, meddig húzódik egy ilyen ügy?Mi alapján fogják végrehajtani?
Ha a bíróság elrendeli a végrehajtást, az ügy egy ún. önálló bírósági végrehajtóhoz kerül, aki megpróbálja az apa munkabéréből, ingóságaiból, ingatlanából, egyéb vagyonából a Neked járó gyermektartásdíjat behajtani.
A gyermektartásdíj állam általi megelőlegezését azután lehet kérni, hogy a végrehajtás eredménytelennek bizonyult.
Sziasztok.
Gyermekem apja külföldi állampolgárságú, és külföldön él, dolgozik (EU). Ha mi a gyermekkel Mo-n, ő pedig odakint él, akkor mennyi a 'fair' gyerektartás vajon?
Anélkül, hogy az mindkét félnek megfelelne, ő kitalált egy összeget, amit végülis fizet (a fizetésének kb. 6-8%-a), és annál nem hajlandó többet. Én inkább elfogadom ezt, mert bármilyen keményebb lépésre durván reagálna, de azért érdekelne, hogy elvileg mennyi gyerektarás lenne az illdomos. (Õ azért találta ki ezt a meglehetősen nevetséges öszeget, mert azzal érvel, hogy Magyarországon sokkal olcsóbb az élet mint ott) (Ez igaz, hogy olcsóbb, bár azért nem ennyivel)
Nem írtad hogy hány éves a gyerek, mert életkortól függően eltérőek a vele kapcsolatos kiadások, költségek.
Egyébként a gy.tartásdíj csak része egy gyerek tényleges "tartásának", ahhoz az anyának is hozzá kell tennie a maga részét.
Mível külön éltek megilletne házastársi tartás (= asszonytartás) díj, amennyiben saját önálló jövedelmed nincs.
A gy.tartásdíj összegéről - úgy általánosságban - ezen topicban lentebb bőségesen olvashatsz, így a "tól - ig" összeget meghatározni jószerével csak ti ketten tudjátok, a ti hármótok körülményeinek ismerete alapján.
Az "asszonytartás"-díjról a válással kapcsolatos topicokban tudakozódhatsz.
„Mível külön éltek megilletne házastársi tartás (= asszonytartás) díj, amennyiben saját önálló jövedelmed nincs.”
Ha valóban mindenkit megilletne házastársi tartás, aki a férjétől külön él és nincs saját önálló jövedelme, egy nő sem dolgozna.
Igazad van, még nem váltak el...
monalisa,
gyermekem apjával soha nem voltunk házasok, a jelenleg 14 hónapos babát azóta nevelem egyedülálló anyaként amióta megszületett. Az apasági nyilatkozat is a gy. születése után készült, mivel korábban az apa azt nem szándékozta megtenni.
A gy.tartásdíj összegének utánaolvasok lentebb, nem tudom, hogy nemzetközi példák is vannak-e (mert ugye gyermekem apjánál azért nem működik a %-os módszer, mert arra azt az érvet hozza fel, hogy Mo-n annál olcsóbb az élet (ami egyébként nem igaz). Jegyzem meg, én a kinti törvények szerint járó összegnek csak a 70%-ra tartok (tartanék) igényt (mivel nem abban az országban élek), de az apa úgy gondolja, hogy elégedjek meg a kinti törvények szerint járó összeg 40%-val. Ezt is teszem. Csak szeretném tudni, hogy a magyar bíróság hogyan ítélne vajh, na nem mintha perelni szándékozék.
Csjt. 69/C. § (1) A tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ában kell megállapítani. A gyermektartásdíj meghatározásánál figyelemmel kell lenni:
- a gyermek tényleges szükségleteire,
- mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira,
- a szülők háztartásában eltartott más - saját, illetőleg mostoha - gyermekekre,
- a gyermek saját jövedelmére is.
Amennyiben a tartásdíj fizetésére kötelezettnek egy gyermeke van, a bíróság a gyermektartásdíjat általában a mindenkori nettó jövedelme 20 %-ában állapítja meg.
Ha a gyermek itthon él, akkor rá a magyar jogot kell majd alkalmazni, hiszen utánad magyar állampolgár (is), és ebben az esetben a személyes jog a tartózkodási hely miatt a magyar jog lesz, így teljesen mindegy, hogy a kinti jog szerint mennyi járna.
Ha a gyermek itthon él, akkor rá a magyar jogot kell majd alkalmazni, hiszen utánad magyar állampolgár (is), és ebben az esetben a személyes jog a tartózkodási hely miatt a magyar jog lesz, így teljesen mindegy, hogy a kinti jog szerint mennyi járna.

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02