A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve.
Örökösödés - Lakás SOS
Miután már házasságban éltek, amikor a lakásvásárlás történt, alapból az vélelmezhető, hogy a közös vagyonba tartozik, nyilván ebből indulnak ki a gyermekei is. Tehát annak, akinek érdekében áll, annak kell bizonyítania azt, hogy ez nem így van, hogy ez külön vagyon.
Miután a vásárláskor - tekintettel az anya bérlő státuszára - rendkívül kevés volt a vételár, nem lehet nehéz bizonyítani, hogy külön vagyonából (szülői ajándék, stb.) történt a vásárlás.
Az is arra utal, hogy a szándékuk a vásárláskor a lakás különvagyoni állapotának megőrzése volt, hogy a férj - aki kaphatott volna 1/2 tulajdonrészt is - arról lemondva csak a haszonélvezeti jogot biztosította magának. Tehát még ha adott is a vásárlásba pénzt, annak fejében a haszonélvezetet szerezte meg, míg a feleség - vélhetően szintén a saját pénzéből a tulajdonjogot.
Csak még egy saját példa: szüleim is utolsó lakáscseréjükkor úgy szerződtek, hogy anyámé lett a tulajdonjog, apámé pedig a haszonélvezet. Apám azóta elhunyt, de sem a családtagoknál, sem a hatóságoknál (közjegyző, illetékhivatal, adóhivatal) fel sem merült a gondolat, hogy a lakás fele hagyaték volna. Annak kizárólagos tulajdonosa az anyám maradt.
Azért volt a nevelőapa tulajdona 50%-ban a lakás, mert házassági életközösség fennállása alatt szereztek, ez így pedig közös vagyon. Ha a mama bizonyítja, hogy kizárólag az ő különvagyonából vették a lakást, akkor nem így van, akkor az egész az övé.
A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve.
Egyrészt hiába öröklik a másik ágról a gyermekek a lakás egy részét, arra a mamának haszonélvezete lesz élete végéig (vagy a következő házasságáig), így onnan őt ki nem lehet rakni; a kedves gyermekek vagy megegyeznek vele, vagy várnak. Esetleg eladhatják haszonélvezettel terhelten, ekkor meg elővételi joga van a mamának (a maradék tulajdonrésze miatt).
Másrészt csak akkor lesz közös vagyon a lakás, ha nem különvagyonból fizette ki a kedves mama. Ha be tudja bizonyítani, hogy volt annyi különvagyona (örökség, személy szerint kapott ajándék, pl. szülőktől, rokonoktól, stb.), akkor az különvagyon marad, és akkor nem örökölnek a gyermekek.
Aztán olyan is lehet, hogy akár a szerződésben (amivel anno vették), akár attól függetlenül, ügyvéd előtt, a férj tehetett házassági vagyonjogi szerződésnek megfelelő nyilatkozatot, amelyben elismerte a feleség tulajdonának különvagyoni státuszát.
A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve.
A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve.
anyukád a tulajdonos, ezt az egyéb körülmények szerintem nem befolyásolják... a haszonélvezet pedig a jogosult halálával megszűnt, tehát erre alapozva sem merülhet fel az örökösök részéről igény.
A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02