Az anyák általában ezt gondolják.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Az anyák általában ezt gondolják.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Nem gondolom,tudom,látom.Ès nemcsak én,mindenki aki ismer minket.
Egy pár konkrétum: mi tavaly áprilisban adtuk be a válópert, azóta dúl a gyermekelhelyezési per. Ebben eddig 2 ideiglenes kérelem, tanúkihallgatások, szakértők kirendelése stb. Eltelt másfél év, és még tárgyaláshalasztás sem volt, pedig arra is fel lehetne mindig készülni. Most sem vagyok biztos benne, hogy a következő tárgyalás döntéssel végződik, tehát ha nincs közös megegyezés, biztos lehetsz benne hogy eddig el fog húzódni. Az általad említett alkalmasságról meg csak annyit, hogy a pszichológus éppen engem az apát tart alkalmasabbnak a gyereknevelésre. Nem elég állítanod valamit, be is kell tudnod bizonyítani. Ha az ő rokonsága is fog tanúskodni, lehet hogy akkor majd nem melletted állnak. Aztán még egy dolog: az apák is furcsa érzelmeket tudnak táplálni a gyerekeikkel szemben. Lehet hogy majd éppen akkor jönnek rá, ha felrémlik előttük az a rémkép, hogy "elveszíthetik a gyereküket". Nemcsak a nő, de a férfi is képes meglepő dolgokat produkálni, ha olyan helyzetben találja magát. Ezért mondtam, hogy jól fontold meg amit cselekszel, a bíróság malmai másképpen őrölnek.
Igen,kissember,de hidd el ,meg a rokonsaga is mellettem allna.Ahogy mondom,a sajat apja kitagadta (majdnem)minden oroksegbol a tettei miatt.Kapcsolatban is alig vannak.Tudom,elofordul,hogy az apa alkalmasabb a gyereknevelesre,egy unokatestveremet is a nagybatyam nevelt fel.De a mi esetunkben ez tenyleg nem all fenn.Nem akarom reszletezni miert,de igy van.
Ez rendben van, feltehetően nálad is marad a gyermeked, de a láthatásokat nem érdemes önhatalmúlag korlátoznod, mert kis szerencsével akár börtönt is kaphatsz érte, és akkor bizony ripsz-ropsz átkerül a gyermek az apához.
más.
A tartásdíjról márcsak azért sem mondhatsz le, mert (a közkeletű tévhittel ellentétben) nem téged illet.
Ha bizonyítani tudjátok, hogy megfelelő ellentételezést kap a gyermeked (pl ingatlanvagyon) akkor a GYH engedélyével tehetsz ilyen nyilatkozatot.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Bocs de te montad, hogy azért nem akar elengedni titeket, mert neki így jó a "státuszát" tekintve a rokonság előtt, meg neki így a kényelmes. Én azért látnék arra esélyt, hogy próbáljátok rendezni egymás között a dolgot, megegyezni még akkor is lehet, amikor egyik sem szeretne. Tudni kell választani egy rossz és egy kevésbé rossz között is, mert jó és rossz között nem nagy kunszt...Ha tényleg nem megy, akkor inkább gyere el magyarországra és próbáld innen elérni, rá fog jönni hogy a szándékod tényleg komoly és onnantól lehet valamit alkudozni. De ne rögtön azzal kezdd szerintem, hogy egy másik uniós országban albérletbe menekülsz és felégetsz mindent magad mögött.
a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában az 1980. évi október 25. napján kelt szerzôdés
A gyermek elvitele vagy elrejtése jogellenes, ha az
Ha a gyermek jogellenes elvitelének vagy elrejtésének a 3. Cikk szerinti esetében a gyermek jogellenes elvitelétôl vagy elrejtésétôl az eljárásnak azon Szerzôdô Állam igazságügyi vagy államigazgatási szervei elôtti megindításáig, ahol a gyermek van, egy évnél kevesebb idô telt el, az érintett hatóság haladéktalanul elrendeli a gyermek visszavitelét.
Az igazságügyi vagy államigazgatási szerv akkor is elrendeli a gyermek visszavitelét, ha az eljárást az elôzô bekezdésében említett egyéves határidô lejárta után indították, kivéve, ha bizonyítják, hogy a gyermek már beilleszkedett új környezetébe.
Ha a megkeresett Állam igazságügyi vagy államigazgatási szerve okkal hiheti, hogy a gyermeket egy másik Szerzôdô Államba vitték, az eljárást felfüggesztheti vagy a kérelmet elutasíthatja.
Nagyon érdekes. (thx)
Ha ezt a joggyakorlat is támogatja, akkor Bocs13-nak nem érdemes lelépni a gyerekkel. (feltéve ha az apa nem tökhülye, és elmegy ügyvédhez.)
Volt ismerté vált jogeset is a témában?
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Igen, épp a napokban lett jogerős annak a bulvárhírekben is megfuttatott kisfiúnak a német apánál való elhelyezése. Abban az ügyben is szerepel az egyezmény a bíróság indoklásában.
Leirnatok mi tortent pontosan abban az ugyben?Anyuka magyar volt es hazajott a gyerekkel?Hogy tortent az eset?
Én egy másik ügyről tudok ahol az a Anya a család amerikai nyaralást és a kinti rokonokat használta fel arra, hogy otthagya a férjét a semmi közepén. Meglépett a 9 éves gyerekükkel. Természetesen csupa jószívűségből magával vitte a férj iratait és pénzét is.
Jeleneleg a gyerek itthon van az apjával az anyát meg kint marasztalták a hatóságok.
Lenyecske,nalunk azert nem ilyenek a korulmenyek.Az en esetem inkabb menekules...
A lényeg azonban nem az lesz, hogy hogyan látod a körülményeket, hanem az, hogy a viselkedésed a bíróság előtt mit támaszt majd alá.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Bocs13 Valószínűleg ez a másik anya is menekülésre gondolt amikor ezt kitervelte. (Lehet, hogy naiv vagyok, de más okot nem tudok elképzelni)
Csak éppen nem jött ki jól belőle. A gyerekről nem is beszélve.
Számos eset volt az elmúlt években is, Magyarországra visszahozott gyermek, illetve inen kivitt gyermek vonatkozásában is. Nem rendelik el a gyermek visszavitelét, ha a szülő bizonyítani tudja a veszélyeztetettséget, de hát ugye, bizonyítani nehéz.
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!!!
bocs13: természetesen van példa mindenre. Egy házaspár kiköltözik Amerikába, ott élnek, ott születik meg a két kisebbik gyerekük, a nagyobbik még itt Magyarországon. A nő rendszeresen minden évben hazajön a gyerekekkel látogatóba, majd egyszercsak elfelejt visszamenni. A magyar biróság megállapitja, hogy a gyerekeket veszélyeztetné az, ha vissza kellene menniük, mivel a szakértő ezt állapitotta meg. A gyerek elmondta a szakértőnek, hogy itt az ideje nagy részét a plázákban töltheti, nem kell megvárnia, mig az apa ráér, hogy autóval furikázza őt, mivel ott a nagy távolságok miatt másképp nem tud közlekedni. Tehát a biróság igy döntött első fokon, apuka pedig nem fellebbezett. Tehát akár esélyes is lehet, főleg, ha tényleg vannak bizonyitékaid a bántalmazásra. De nagy a rizikó. Az interneten keress rá Mehmed Karcsira, őt Törökországba vitte el az apa, visszahozták az anyának. Ugyanakkor a Monory ügyben azért marasztalták el Magyarországot és Romániát Strasbourgban, mert semmit sem csináltak, amikor az anya elvitte a gyereket Romániában. Tehát végül is elég szubjektiv a dolog, attól függ, hogy mit tudnak az ügyvédek felhasználni, és attól is, hogy a biróság hogy dönt az adott ügyben, tehát az ügytől is függ.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |