Bt tartozás, megszűntetés


cirkonium # 2010.10.26. 09:10

Kedves Végrehajtó1 és Nandy!

Nagyon szépen köszönöm hasznos tanácsaikat és segítségüket, hogy kissé eligazodjam!Önök igazán jó emberek lehetnek, és szívből kívánok Önöknek minden jót!

Előkerült egy ismerős is, aki az APEH-nál vezető beosztásban dolgozik, s ügyemet tekintve szerinte 3 dolog lehetséges:
1.végelszámolás (amelyet nekem kell kezdeményeznem, a hölgy azt mondta, az APEH már semmi olyat nem kezdeményez, amely a hivatalnak pénzébe kerül)Ez viszont nekem is pénzbe kerülne...
2. A nevemen lévő ingatlan szüleimnek történő ajándékozása (hiszen a tulajdonképpeni tulajok ők) Felvetettem az Önök által említett rosszhiszeműséget, mire azt mondta, hogy ez két szálon futó dolog, az egyik az illeték osztályra tartozik, a másik a végrehajtásra...Az ügyvédi díj viszont itt is tetemes lenne...
3. A cég eladása - akár egy olyan személynek, akinek nem szerepel a nevén semmi.(nagyon halkan mondta)Ez is pénzbe kerül...

Az utolsó javaslat az volt, hogy próbáljam csekkeken kifizetni a tartozás nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási részét, akár részletekben is, mert akkor már figyelembe veszik, hogy hajlandóságot mutatok a fizetésre.

Előkerítettem egy vállalati jogászt is, aki azt mondta, hogy bizony az ajándékozást a rosszhiszeműség miatt bűncselekményig is tudják vinni, a cég eladásról pedig azt mondta, hogy bizony Bt. esetében én még 5 évig felelős vagyok, tehát ha nem hajtható be az új tulajon a tartozás, megint csak engem vesznek elő.

Megjegyzem:van olyan szolgáltatását hirdető ügyvéd, aki 1 M Ft.alatti tartozás esetén 200.000,-Ft-ért elintézi a cég eladását, és a még 5 évig tartó felelősségre ugyan felhívta a figyelmemet, de azt mondta, hogy csak több 10 milliós tartozás esetén veszik elő az előző tulajdonosát a cégnek...

Nos, ember legyen a talpán, aki tud dönteni ilyen javaslatok alapján...

Tisztelt Végrehajtó1 és Nandy! Mi erről a véleményük?

végrehajtó1 # 2010.10.26. 09:51

Felvetettem az Önök által említett rosszhiszeműséget, mire azt mondta, hogy ez két szálon futó dolog, az egyik az illeték osztályra tartozik, a másik a végrehajtásra…Az ügyvédi díj viszont itt is tetemes lenne

Milyen ügyvédi díj?Van saját fizetett jogászuk.Nem kell ügyvédet "fogadniuk".

1.végelszámolás (amelyet nekem kell kezdeményeznem, a hölgy azt mondta, az APEH már semmi olyat nem kezdeményez, amely a hivatalnak pénzébe kerül)Ez viszont nekem is pénzbe kerülne

végelszámolás szóba sem jöhet mert kifizetettlen tartozásod van.A felszámolást pedig kezdeményez azapeh vagy bárki más akinek tartozik a cég.Ezt nem a hivatal állja hanem a költségvetés.A felszámolások döntő többségét az apeh kezdeményezi.

A "szolgáltatását reklámozó ügyvéd" pedig komolytalan pénz lenyúlás..

cirkonium # 2010.10.27. 11:45

Kedves Végrehajtó1!

„Felvetettem az Önök által említett rosszhiszeműséget, mire azt mondta, hogy ez két szálon futó dolog, az egyik az illeték osztályra tartozik, a másik a végrehajtásra…Az ügyvédi díj viszont itt is tetemes lenne”

Milyen ügyvédi díj?Van saját fizetett jogászuk.Nem kell ügyvédet „fogadniuk“.

Elnézést kérek, pontatlanul fogalmaztam: Tehát a hölgy úgy értette, hogy szerinte "vissza"ajándékozhatnám a szüleimnek az ingatlant, hiszen nem futnak össze a szálak (illeték o. és végrehajt.o.). Viszont az ajándékozási szerződés ügyvédi díja megint csak tetemes összeg, tehát csak ezért nem járható út.(ha ugyanis egy ügyvéd "csak" 1%-ért dolgozik, akkor is majdnem ugyanannyi az ügyvédi díj, mint maga a tartozásom az APEH felé...)

Az az érzésem, hogy ez az APEH-es vezető beosztásban lévő hölgy sincs a helyzet magaslatán, a lelketlen ügyvédekről már nem is beszélve...Viszont ennek kapcsán újabb kérdéseim merültek fel:

1. Az Adóhivatal valóban figyelembe venné, ha csekkeken elkezdeném fizetgetni a nyugdíjjárulék és egészségbiztosítási járulék tartozásomat?

2. A Bt. fizetésképtelenségéről "személyesen" győződnek meg az APEH munkatársai - tehát kijönnek a székhelyre?(a beteg szüleim és gyermekem miatt kérdezem)

3. A felszámolási eljárás megindításáig tulajdonképpen mennyi idő telik el (mennyi időm van)?

4. És a legfontosabb: korábban Ön azt írta, hogy " Bt-nek biztos nem engedik el.Inkább várja meg mig felszámolják.Majd a mögöttes felelősség miatt a beltagot kötelezik a helyt állásra.Na ekkor írjon méltányossági kérelmet az elengedésre.Így nagyobb sikerrel járhat." Ez pontosan mit jelent, mik a tapasztalatok? Magánszemélyként előfordult már, hogy az egész tartozást elengedték?

Nagyon köszönöm kedvességét és válaszát előre is!

Tovább: http://www.jogiforum.hu/forum/40/18271?…

végrehajtó1 # 2010.10.27. 12:12

1.ezt a végrehajtóval beszélje meg.
2. igen
3.ezt nem tudom(de először megpróbálják behajtani, ha nem sikerül akkor kezdeményezik a felszámolást)
4.tapasztalatra nem lehet építeni mert minden eset más és más.De magánszemélynek az adótartozás korlátlanul enyhíthető elengedhető,ha annak megfizetése az adózó vagy a vele együtt élő hozzátartozó megélhetését veszélyezteti.Ezt az adózónak kell bizonyitania .
Számtalan esetben volt rá példa hogy elengedték az összes adótartozást .

nandy # 2010.10.27. 18:36

Tisztelt Végrehajtó1 és Nandy! Mi erről a véleményük?

Az a véleményem, hogy pár évvel ezelőtt valóban meg lehetett volna úszni így az ügyet, de mostmár nem! Konkrétan ismerek egy olyan esetet, ahogy 2006-ban (nem most!!!) a tartozást felhalmozó Bt-t eladták egy hajléktalannak, a régi beltag pár héttel ezelőtt volt ben a VPOP-nél, mert nyomoznak... nem sok pénzről volt szó, kb. 3 - 3,5 millióról.

nandy # 2010.10.27. 18:48

1. Az Adóhivatal valóban figyelembe venné, ha csekkeken elkezdeném fizetgetni a nyugdíjjárulék és egészségbiztosítási járulék tartozásomat?

Ez sajnos attól is függ, hogy melyik ügyintézőhöz kerül az ügyed, és akkor éppen mi van a belső utasításban. Vannak időszakok, amikor senkinek semmit nem engednek el, máskor viszont igen.

2. A Bt. fizetésképtelen­ségéről „személyesen“ győződnek meg az APEH munkatársai – tehát kijönnek a székhelyre?(a beteg szüleim és gyermekem miatt kérdezem)
Valószínűleg igen, kimennek a végrehajtók.

3. A felszámolási eljárás megindításáig tulajdonképpen mennyi idő telik el (mennyi időm van)?
Ezt nem lehet megmondani, régiónként, de akár ügyintézőnként is változó.

4. És a legfontosabb: korábban Ön azt írta, hogy " Bt-nek biztos nem engedik el.Inkább várja meg mig felszámolják.Majd a mögöttes felelősség miatt a beltagot kötelezik a helyt állásra.Na ekkor írjon méltányossági kérelmet az elengedésre.Így nagyobb sikerrel járhat." Ez pontosan mit jelent, mik a tapasztalatok? Magánszemélyként előfordult már, hogy az egész tartozást elengedték?

Előfordulhat, de ahhoz gyakorlatilag vagyontalannak és jövedelemmel nem rendelkező egyénnek kell lenned (ahol egyébként is esélytelen lenne a behajtás). Azt pedig vedd figyelembe, hogy a be nem fizetett nyugdíjjárulék miatt nem fogják szolgálati időként elismerni a kérdéses időszakot, és a nyugdíj alapjába sem fog beleszámítani. (Tudom, az még messze van)

A legokosabb az lenne, ha személyesen beszélnél a végrehajtóval, talán ő többet tud mondani a konkrét helyzetre.

Tovább: http://www.jogiforum.hu/forum/40/18271#…

cirkonium # 2010.10.28. 08:35

Kedves Végrehajtó1 és Nandy!

  1. Ha jól értem tehát, amennyiben odáig fajulna a dolog, hogy "elővesznek", mint beltagot, és magánszemélyként írok kérelmet, akkor sem biztos, hogy elengedik a tartozást vagy egy részét, sőt: végső fokon az egészet ráterhelhetik a nevemen lévő, de a "szüleim" ingatlanára. Na ez az, amit mindenképpen el szeretnék kerülni...
  2. Úgy tűnik,talán az apósomék tudnak segíteni a csekken történő befizetésekben, amivel egyrészt fizetési hajlandóságot mutatok, másrészt a tartozásom is csökken. Ezért kérdeztem, hogy esetemben ezt figyelembe veszik-e, hiszen eredeti szándékom szerint sem akarom elkerülni a tartozás megfizetését - csak pillanatnyilag nem tudom megtenni az ápolási díjamból. Tehát, ha ezt támogatással valahogyan kivitelezem - függetlenül attól, hogy erre a hivatal lehetőséget ad-e vagy sem -, akkor nem kezdeményezik a felszámolást?(Az APEH-es hölgy egyébként 30.000,-Ft-ot javasolt az első csekkes befizetésre, tekintettel a 360.000,-Ft-os tartozásra, miközben levelezzek a hivatallal, amivel időt nyerek)
  3. Végrehajtótól (még) nem tudom megkérdezni a csekkes dolgot, itt még szerencsére nem tartunk. Valószínűleg én voltam ismét pontatlan: júliusban tették az inkasszót a számlámra, augusztusban kérelmet írtam, majd szeptemberben elutasítottak, amit október közepén fellebbeztem (és vissza is vontam a napokban, hiszen azzal csak növekedik az adósságom a fellebbezés illetéke miatt).Pillanatnyilag itt tartunk, ezért kérdeztem, hogy mennyi időm van, nagyságrendileg. Napok, hetek, esetleg hónapok...?
  4. Az időtényező azért is lenne fontos, mert úgy néz ki, hogy talán a férjem is kap munkát, plusz apósék segítségével valahogy törlesztgethetnénk csekkeken a tartozást. Tehát mindenképpen időt szeretnék nyerni. Önök szerint is az "időhúzás" a hivatallal történő levelezéssel megvalósítható? (miközben részletekben folyamatosan csökken a tartozás)?

Köszönöm előre is válaszaikat, és kérem ne haragudjanak meg az esetleges ostoba kérdéseimért, de tisztán kell látnom, és nagyon nem mindegy, hogy mi lesz a sorsunk.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.10.28. 08:57
  1. Ez csak a tartozás kiegyenlítésével kerülhető el biztosan.
  2. Ezt nem lehet megmondani. Vagy vagy se. Annyi bizonyos, hogy kezdeményezhetik a felszámolást, de nem biztos, hogy kezdeményezik.
  3. Mint a kettes: nem lehet tudni.
  4. Item.
nandy # 2010.10.28. 14:02

Túl sok a kérdés... mondtuk már, menj be az APEH-hoz, ők jobban tudják, hogy mire mennyi esélyed van. Mi itt csak találgatunk.

cirkonium # 2010.10.28. 19:20

Tisztelt Fórumozók, Kedves Nandy!

Sajnálom, hogy kérdéseimmel kellemetlenséget okoztam, kérem ne haragudjanak ezért - a kétségbeesés miatt van.

Az Apeh-nál pedig voltam már - mint ahogy írtam is a 10.26-i hozzászólásomban - a vezető beosztásban lévő hölgynél, aki azokat a bizonyos tanácsokat adta. Nem különben voltam már ügyvédnél, társasági jogásznál, és cégek eladásával foglalkozó cégeknél is. Az Apeh-es hölgyet leszámítva, mindenki előre fizetendő summát kért volna, nem törődve a következményekkel, illetve amúgy is elkeserítő helyzetemre.(pl.360 e. forintos tartozásért cca.200.000,-Ft-ért elintézték volna a cégeladást...)

Sajnos, mivel a szakértők által adott tanácsok nem éppen egyeznek (netán ellent is mondanak egymásnak), ezért bátorkodtam Önökhöz fordulni, hátha tudnak segíteni véleménnyel, javaslattal, tapasztalatokkal, mert Önök legalább ezt önös érdek nélkül, előre elkért anyagi ellenszolgáltatás nélkül teszik, és felhívják a figyelmemet a "szakértők" által adott tanácsok használhatatlanságára is.Nem szeretnék ugyanis még nagyobb bajba kerülni...

Még egyszer kérem, ne haragudjanak az alkalmatlankodásomért, és amennyiben tudnak olyan, a témában valóban szakértő személyről, aki segítene, kérem, írjanak.

Nagyon szépen köszönöm az eddigieket is!

Assistrans # 2011.02.14. 10:54

Tisztelt Fórum!

Következő eset várható következményei érdekelnének:

Egy kb. 2 millió forint áfa és járuláktartozást felhalmozó betéti társaság beltagja vagyok. A társaság 2 éve gyakorlatilag nem működik. Nem szolgáltat, nem számláz. Egyéb tartozása nincs.

Sem nekem sem a cégnek semmilyen vagyona nincs. A kültag már nem szerepel a társaságban.

Esetleges észrevételeiket előre is köszönöm.

ObudaFan # 2011.02.14. 12:19

Célszerű lenne az APEH-hal megegyezni, és ahogy lehet, megszüntetni a céget, mert így csak növekedni fognak a költségek.

Assistrans # 2011.02.15. 18:49

Milyen ésszerű megegyezésben reménykedhet az ember?

végrehajtó1 # 2011.02.15. 19:40

BT esetében semmilyenben.

Talán majd ha a beltagot kötelezik akkor szó lehet pl: elengedésről is...

Assistrans # 2011.02.15. 21:15

Előfordult már ilyen?

végrehajtó1 # 2011.02.15. 21:25

MI?

Assistrans # 2011.02.16. 07:11

Elengedés.

ObudaFan # 2011.02.16. 10:46

Céggel szemben legfeljebb pótlékokra.

végrehajtó1 # 2011.02.16. 11:17

Céggel szemben semmit sem.Mert 2 éve nem müködik.
A késpótlékot akkor engedik el ha azzal a müködését elősegíthetik..

Előfordult már ilyen?

Magánszemély esetében a tartozás elengedhető (ART)

Assistrans # 2011.02.16. 12:55

Ez azt jelenti, hogy a bt felszámolása után az összes adóságoknak a beltagra történő terhelését követően, kérvényezhető ezen adóság törlése?

végrehajtó1 # 2011.02.16. 13:20

Elengedése.

Igen

Assistrans # 2011.02.16. 16:16

Köszönöm válaszaikat. Időközben (útmutatásuk alapján) megtaláltam a vonatkozó szabályozást.

Számomra az derült ki, hogy amennyiben a tartozás elengedésről szóló kérvényt az Adóhivatal (vagyis talán a NAV) elutasítja, akkor a tartozás soha nem évül el és öröklődik. Javítsanak ki, ha rosszul látom!

Egy utolsó kérdés: Mi történik akkor, ha az aki tartozik egy más nem uniós, de az európai gazdasági közösséghez tartozó ország állampolgárságát veszi fel?

Assistrans # 2011.02.16. 17:00

Azt találtam, hogy amikor az ember lemond magyar állampolgárságáról, akkor nem kell igazolnia, hogy nincs köztartozása. Stimmel ez?

ObudaFan # 2011.02.16. 17:10

Számomra az derült ki, hogy amennyiben a tartozás elengedésről szóló kérvényt az Adóhivatal (vagyis talán a NAV) elutasítja, akkor a tartozás soha nem évül el és öröklődik.

Elévülhet, de az örökös legfeljebb a hagyaték értékéig felel érte, ha nem évült el.

Mi történik akkor, ha az aki tartozik egy más nem uniós, de az európai gazdasági közösséghez tartozó ország állampolgárságát veszi fel?

Semmi. (Helyesen: Európai Gazdasági Térség. Az EGK az EU első pillérének korábbi neve.)

végrehajtó1 # 2011.02.16. 17:21

Számomra az derült ki, hogy amennyiben a tartozás elengedésről szóló kérvényt az Adóhivatal (vagyis talán a NAV) elutasítja, akkor a tartozás soha nem évül el és öröklődik.

Na ne!

Hol olvastad?(Blikkben?)