Ingatlanbérleti szerződés


marianusrex # 2021.08.02. 07:35

Tiszteletem! Tavaly decemberben határozott idejű bérleti szerződést kötöttünk egy magánszeméllyel, melynek rendelkezésiet bérlőként egyoldalú közjegyzői okiratban vállaltuk. Szerződéskötés előtt végigvettük a fizetendő díjakat (bérleti díj, társasházi közös költség, resziköltség), és az volt a mondás, hogy a közös költség tartalmazza a vízfogyasztás díját. A szerződés is ezzel összhangban lett megfogalmaza, mely egyértelműen kimondja, hogy a bérleti díjat és a közös költséget a tárgyhó X. napjáig, míg a közüzemi díjakat a mindenkori számlák alapján, az ott megjelölt határidők szerint kell megfizetni. Most azzal a problémával nézünk szembe, hogy a bérbeadó fél év után megjelent azzal a ténnyel, hogy a közös költség nem tartalmazza a vízdíjat, azt azon felül kell még megfizetni a társasháznak (mivel a társasház átalányt fizet a szolgáltatónak, és év végén történik az elszámolás), így fizessünk havi X összeggel többet, illetve az elmúlt bő fél évben összegyűlt Y összegű tartozás, amit egyelítsünk ki. Majd egy hónapig próbáltunk kompromisszumos megoldást találni sikertelenül, a bérbeadó ragaszkodik ennek az összegnek a megtérítéséhez, azonban mi ezt a költésget vonakodunk elismerni, mivel a ezidáig már három alkalommal megszegte a szerződést (a bérlemény háztartási gépei a bérbeadáskor nem működtek, egy alkalomal a fizetési határidő letelte után állította ki a számlát, így akadályoztatta a szerződésszerű teljesítést, továbbá elmulasztotta a légkondícionáló készülék szerződésben vállalt határidőre való beszerelését), így úgy döntöttünk, hogy efelett már nem tudunk szemet húnyni. Jelenleg azzal fenyegetőzik, hogy felmondja a szerződést, amit véleményem szerint nem tehet meg, mert a szerződés a határozott bérleti időn belül nem teszi lehetővé a rendes felmondást, azonnali hatályú felmondáshoz pedig nem teljesülnek a feltételek, hiszen minden bérleti díjat, közös költséget, illetve beérkező közüzemi számlát határidőre kiegyenlítettünk. Követelését nem tudja számlával alátámasztani, az elmúlt fél év vízfogyasztása alapján képzett egy árat, és annak megtérítését most egyoldalú határidőhöz kötötte. A kérdésem az, hogy fennáll-e a veszély, hogy a közjegyző ezt a követelést jogosnak ismerje el, és végrehajtói szerveknél kilakoltatást rendeljen el? Köszönöm!

gerbera317 # 2021.08.02. 08:27

Ha a bérleti szerződés kimondja, hogy a közös költség magába foglalja a vízdíjat is, akkor az úgy is van. Csakhogy az a vízdíj lehet nulla is (mert a nulla is szám, illetve összeg), így ha ebből később különbözet keletkezik (ahogy keletkezett is), arra a bérbeadó joggal tart igényt. Hogy ő a pontos összeget hogyan számolja ki, illetve te hogyan ellenőrzöd a kalkuláció helyességét, az ötödikes számtan: mindkettőnek ugyanazt a számeredményt kell hoznia, jobb helyeken vízszámla nélkül is. . De ha van mondjuk 3 forint 80 fillér eltérés, akkor meg legyél gentleman.
Az, hogy neked milyen viszontkövetelésed van vele szemben, egy másik dolog. Megvan annak is a módja, hogyan érvényesítheted vele szemben, akár beszámítással. az utolsó bérleti díjból levonva.

marianusrex # 2021.08.02. 09:02

Köszönöm a választ! Szerződésben nem szerepel, hogy a közös költség tartalmazza a vízdíjat, ez csupán az előzetes, szóbeli tájékoztatásban szerepelt. Fél év után kaptuk kézhez a közös költség részletezését, mely felsorolja annak tételeit azok aktuális díjával egyetemben, azoban ezek közt nem szerepel vízdíj, azt az utólagos tájékoztatás szerint külön kell megfizetni a társasháznak, mivel a társasház áll szerződéses jogviszonyban a közműszolgáltatóval, így lényegében egy a szerződéskötérkor nem előrejelzett, rejtett kölség jelent meg a mi oldalunkon. Értelmezésem szerint emiatt a vízdíj így már nem a közös költség, hanem a rezsi szabályok szerint fizetendő, így számla hiányában a bérbeadó követelése nem jogszerű. Rosszul gondolom?
Az egyértelműség kedvéért idészem a szerződés idevonatkozó részét:

"Az 1.sz. pontban körülírt bérlemény havi bérleti díja: xxxxxx Ft + rezsi költség + társasházi közös költség, azaz xxxxxx forint + rezsi költség + társasházi közös költség. Bérlő a rezsi költséget, azaz a közüzemi díjakat a mindenkori számlák alapján az ott megadott fizetési határidők szerin fizeti, melynek megtörténtéről bérbeadót írásban értesíti. Bérlő a szerződés aláírásával egy időben fizet xxxxx Ft, azaz xxxxxx Forint kauciót, melyet átutalással teljesít Bérbeadó xxxxx vezetett xxxxxx számú bankszámlaszámára. Ezt követően a Bérlő havonta, átutalással/készpénzzel fizeti a bérleti díjat és a társasházi közös költséget a Bérbeadónak legkésőbb minden tárgyhónap 3. napjáig."

Kovács_Béla_Sándor # 2021.08.02. 10:08

Nem is értem, mi a kérdés. A használattal kapcsolatos költségek a bérlőt terhelik, ha nem állapodtak meg másképp a felek. (Pont közös költség lenne az, amit főszabályként nem a bérlő fizet - de azt is vállalta.)

Kovács_Béla_Sándor # 2021.08.02. 10:09

Miféle rejtett költség? Meglepett, hogy a vízért fizetni kell?

marianusrex # 2021.08.02. 10:53

Jogos, a rejtett költséget hiba volt megemlítenem, mivel az alap kérdéssel kapcsolatban teljesen lényegtelen, hogy a bérbeadó előzetesen arról tájékoztatott, hogy a közös költség tartalmazza a vízdíjat, amely az előző bérlő (4 tagú család) vízfogyasztása alapján van beállítva, de mint fél év után kiderült, ez valótlan állítás volt, s így az áltaunk várt túlfizetés helyett (mi csak 2-en vagyunk) hátralék keletkezett, amit most a bérbeadó igyekszik rajtunk behajtani.

A kérdésem továbbra is az, hogy a jegyző elismeri-e a bérbeadónak ezt a követelését velünk szemben, egyben a szerződésszegést részünkről, ha egyszer nem tud felmutatni olyan vízszámlát, amit nem fizettünk be, mert nincs ilyen?

Az igaz, hogy a vízdíjat a társasház bankszámlájára kell utalni, mivel közös vízszámla van (bár van saját mérőóra), de ettől függetlenül a vízdíjat a közös költség tételei nem tartalmazzák, továbbá a társasházi törvény is úgy fogalmaz a közös költséggel kapcsolatban, hogy „A közös tulajdonba tartozó épületrész, épületberendezés, nem lakás céljára szolgáló helyiség és lakás fenntartásának költsége, valamint a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadás.”, így értelmezésem szerint az egyéni vízfogyasztás nem lehet része a közös költségnek, hiszen egyértelműen lakás fenntartásának kölségéről van szó, és mivel erről a szerződés sem rendelkezik másként, így arra a resziköltség szabályai vonatkoznak, amit pedig az ott rögzített feltételeknek megfelelően, közműszámla alapján kell megfizetni. Értelmezésem szerint, ha a vízfogyasztásról nincs számla, akkor fizetni sem vagyunk kötelesek, és nem róható fel szerződésszegő magatartás. Rosszul következtetek?

gerbera317 # 2021.08.02. 11:40

Bérlő a rezsi költséget, azaz a közüzemi díjakat a mindenkori számlák alapján az ott megadott fizetési határidők szerin fizeti
A szerződésed szerint a közüzemi díjakat a bérlő fizeti. A vízszolgáltatás éppen ilyen közüzemi szolgáltatás. A bérbeadó mulasztása abban áll, hogy a számlákat nem mutatta be. De ez nem jogvesztő, úgyhogy ha most bemutatja, akkor fizetni kell.
előzetesen arról tájékoztatott, hogy a közös költség tartalmazza a vízdíjat
És ezt adott esetben hogyan fogod tudni bebizonyítani?
hogy a jegyző elismeri-e a bérbeadónak ezt a követelését
Nem jegyző, hanem közjegyző, és nem elismeri, hanem jogosnak ítéli. Egyébként a közjegyző nem fogja csak úgy vh-záradékkal ellátni az általa szerkesztett bérleti szerződést, csakis a Vht. 23/C. §-ban foglaltak esetén, de én nem hiszem, hogy olyan nagyon kitértetek az (1) c) pont szerinti feltételre, az (1) d) pont szerinti feltétel rögzítését pedig kizártnak tartom. (Értsd: az olyan bérbeadó, aki még a vízdíj sorsáról sem bír naprakész információval, nem tud ennyire részletekbe menően gondolkozni.) Ha pedig mégiscsak kiállít vh-záradékot, akkor végrehajtás megszüntetése iránti perrel pillanatok alatt bíróság elé lehet vinni a dolgot.

marianusrex # 2021.08.02. 12:55

Köszönöm szépen a segítséget, és a hivatkozott jogszabályt, nagyon hasznos volt!

De ez nem jogvesztő, úgyhogy ha most bemutatja, akkor fizetni kell.
Kértem, nem tudja bemutatni.

És ezt adott esetben hogyan fogod tudni bebizonyítani?
Sajnos sehogy. Van egy, a szerződéskötést követően lebonyolított privát levelezésünk, de a bérbeadó elhatárolódott az azokban tett kijelentéseitől, és tudatta velünk, ha nem tetszik, mondjunk fel, ő most úgyis drágábban ki tudná adni a bérleményt. Ezért alkalmazzuk utolsó mentsvárként a szerződésben megfogalmazott, rezsiköltség fizetésre vonatkozó szabályok által lehetővé tett fizetésmegtagadást, amelynek jogosságáról jelenleg érdeklődöm.

Egyébként a közjegyző nem fogja csak úgy vh-záradékkal ellátni az általa szerkesztett bérleti szerződést, csakis a Vht. 23/C. §-ban foglaltak esetén, de én nem hiszem, hogy olyan nagyon kitértetek az (1) c) pont szerinti feltételre, az (1) d) pont szerinti feltétel rögzítését pedig kizártnak tartom.
A közjegyzői okiratban csak az szerepel, hogy magunkra nézve kötelezőnek ismerjük el a Lakástörvényben, illetve a bérleti szerződésben megfogalmazott rendes/azonnali felmondási okokat. A szerződésben azonnali felmondási okként pedig az szerepel, ha nem teljesítjük a korábban már idézett, fizetési kötelezettségekre vonatkozó rendelkezést. Jól értem, hogy a hivatkozott jogszabály alapján (23/C. § (1) c), mivel a bérleti szerződés nem tartalmazza a közös költség, illetve a rezsiköltség pontos összegét, eleve ki van zárva, hogy a közjegyző ellássa végrehajtási záradékkal a szerződést?

A válasz alapján felmerült még egy további kérdés, ami azonban már nem a végrehajtási joghoz kapcsolódik, de hátha valaki meg tudja ezt is válaszolni: ha a bérbeadó mégis eljuttatja hozzánk a ház közös vízszámláját, az alapján kötelességünk elismerni az általa bemondott összeget, mint saját vízdíj költséget, vagy mivel a számla nem a bérbevett ingatlan részére lett kiállítva, elutasíthatjuk azt? Ha nem utasíthatjuk el, akkor megkövetelhetjük-e, hogy a közös vízszámlához a bérbeadó mellékeljen valamilyen hivatalos levezetést (pl. közműtől, társasháztól), ami kizárólag a mi általunk bérelt ingatlan költségeire vonatkozik?

Zoltanuss # 2021.08.02. 13:44

Egy rossz mozdulat és minden elszáll.

gerbera317 # 2021.08.02. 13:53

Jól értem, hogy a hivatkozott jogszabály alapján (23/C. § (1) c), mivel a bérleti szerződés nem tartalmazza a közös költség, illetve a rezsiköltség pontos összegét, eleve ki van zárva, hogy a közjegyző ellássa végrehajtási záradékkal a szerződést?
Nem. Ha jól értem az alap félelmedet, az az, hogy a közjegyző nemperes eljárásban, záradékkal elrendeli a kilakoltatást. Nos, ami - ezek szerint - nagyon hiányzik a szerződésetekből, hogy rendkívüli felmondás esetén milyen határidővel és mit kell tennie a bérlőnek (pl. szélsebesen elhúzni a vérbe). Ilyen veszély most nem fenyeget.
Kértem, nem tudja bemutatni
Azt nem is. Mivel a vízműnek a ház fizet, ő majd csak a ház díjbekérőjét fogja tudni bemutatni. Az éppen elég lesz.

Zoltanuss # 2021.08.02. 13:57

határozott idejű bérleti szerződést kötöttünk egy magánszeméllyel, melynek rendelkezésiet bérlőként egyoldalú közjegyzői okiratban vállaltuk.
Mi az hogy egyoldalú közjegyzői okírat ?
Ami egy szerződésben van, azt eleve vállalják a szerződő felek.

Ez a fránya vízdíj okozhat kavarodást.

Azt vagy a vízmérők fogyasztási mérései alapján fizeti meg egy társas házi lakó, vagy ha nincs vízmérő akkor egy un. átalány lapján fizetnek a lakáshasználók a társasháznak.. Általában a közös költséggel egy időben.
Fizetni mindenképpen kell.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.08.02. 14:10

a bérbeadó előzetesen arról tájékoztatott, hogy a közös költség tartalmazza a vízdíjat
Egyrészt nem tudod bizonyítani.
Másrészt tulajdonképpen nem hazudott. Ha a vízfogyasztást egy óra méri, a ház fizeti a szolgáltatónak, akkor az közös költség. (Az mellékes, hogy külön tételként tüntetik fel, ez csak elszámolási kérdés, a jogcímen nem változtat.)

marianusrex # 2021.08.02. 16:05

Összezavarodtam.
További háttérinfó, hogy a bérbeadó magyarázata szerint eddig azért nem fizettünk vízdíjat, mivel nem voltak rendezve a bérlemény vízdíjjal kapcsolatos ügyei, ennek felelőseként pedig a közös képviselőt nevezte meg előttünk. A lényeg, hogy az általunk bérelt ingatlan esetén a szerződéskötés pillanatában nem volt megállapítva a társasház felé fizetendő vízdíj mértéke, ami állítólag most megváltozott, ez generálta a kérdéses költséget. Nem tudjuk, hogy a bérbeadó szándékosan tájékoztatott félre bennünket, vagy szimplán nem volt tisztában a vízdíjjal kapcsolatban (vélhetően utóbbiról van szó), ezért is próbáltunk kompromisszumos megoldást keresni, hiábavaló volt. Nem célom jogi úton bizonygatni, mi volt a szóbeli megegyezésünk, azt csak szintén háttérinformációként említettem, arra igyekszem koncentrálni, hogy a bérbeadónak mit áll jogában rajtunk követelni.

Visszalépek kicsit, és módosítom a kérdést, van-e joga a bérbeadónak rendkívüli felmondással élni, ha a szóban forgó követelésről nem mutatott be számlát, vagy ahogyan lentebb elhangzott, esetünkben társasházi díjbekérőt, ha egyszer a szerződés úgy rendelkezik, hogy a rezsiköltség számlák alapján, az ott megjelölt határidők szerint fizetendő? Miért jogosult felmondani, ha minden bérleti díj, közös költség, illetve bemutatott közműszámla bizonyíthatóan a szerződési feltételeknek megfelelően kiegyenlítésre került? A közjegyző mi alapján ismerné el, hogy részéről jogos a felmondás majd rendelné el a végrehajtást? Elég a bérbeadónak felmutatnia egy privát emailt, amelyben felszólít minket egy általa képzett összeg befizetésére, miközben ezt a követelést soha, semmilyen hivatalos irattal nem igazolta? Ez valid felmondási ok lehet?

A félelmünk valójában az, hogy a vízdíjat közös költségnek ismerik el, és így fel lehet róni nekünk a nem teljesítést, ami jogossá teszi a bérbeadó részéről a felmondást, így elindíthatja a végrehajtást. Viszont ilyen esetben is felmerül a kérdés, hogy mivel változott a közös költség összege, a bérbeadó felmondhat-e anélkül, hogy ezt a változást bármilyen hivatalos irattal igazolta? Kötelességünk bármilyen összeget bemondásra elismerni?

A védekezést arra építettük fel, hogy a vízdíj esetünkben jogilag nem számít közös költségnek, így kérem, hogy aki azt állította, hogy közös költségnek számít, az a tisztán látás érdekében legyen szíves kifejteni az álláspontját! Laikusként nem értem, milyen alapon ismerhetnék el közös költségként a vízdíjat, ha az nem szerepel a közös kölség elemei közt, a szerződés nem nevezi meg annak, és a lakástörvény is úgy fogalmaz, hogy „A közös tulajdonba tartozó épületrész, épületberendezés, nem lakás céljára szolgáló helyiség és lakás fenntartásának költsége, valamint a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadás.” Értelmezésünk szerint a vízdíj esetünkben egy a lakás fenttartásának költségének számít, így ezek alapján nem lehet közös költség.

Zoltanuss # 2021.08.02. 17:08

Vajon mennyi az a határozott idejű szerződés ?

Az érdekeltségi körömben a félévesre tértünk át. Ha letelik, újat kötünk -hosszabbítjuk vagy mind a két fél szabad lesz

marianusrex # 2021.08.06. 10:13

Kovács_Béla_Sándor tudnál kérlek válaszolni a kérdésre, hogy mire alapozva állítod, hogy ez esetben a vízdíj, a társasházi törvényben leírtaknak ellentmondva mégis a közös költség része? Az előtted hozzászóló felhasználó az állításait pontos jogszabályra való hivatkozással támasztotta alá, ami hasznos volt, ellenben a Te állításod pontos forrásmegjelölsé híján erősen vélemény kategóriába esik, ami számomra most kevésbé hasznos, sőt, inkább káros, mivel laikusként azért jöttem ide, hogy kompetens személyektől kapjak segítséget a helyzet jobb megítélésére, ezzel szemben most még homályosabban látom az ügyet.
Köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2021.08.06. 11:49

Ennyi. De aztán nekem ne panaszkodj.

atrask # 2021.08.06. 14:23

Sziasztok!
Érdeklődnék, hogy mit léphetek az alábbi esetben.
Közjegyzői bérleti szerződéssel vettem ki egy ingatlant. Amiben benne van, a megbeszélt bérleti díj. Viszont van egy része a szerződésnek, mely azt mondja, minden év júniusában felülvizsgálatra kerül lakógyűlés keretén belül. Nos lakógyűlés nem volt, de beközölte, hogy inflációnak megfelelően (egyébként nagyon nem, mert 3,2 volt, ő meg 10%ot emelt) megemelte a bérleti díjat. Mivel nem tudok egyik napról a másikra költözni, így kifizettem (utalással, így bizonyítani tudom), de nem kaptam szerződés módosítást a megnövekedett lakbérről szóval szerintem ez nem túl törvényes.... Ötlet?! Köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2021.08.06. 14:28

Előbb elfogadod a módosítást, aztán kérdezel?
Mást mondok: aláírpod a szerződést, és nem is érted?

atrask # 2021.08.06. 14:36

De értem, pont ezért kérdezem. Mert nem az történt ami a szerződésben van. Tehát mit tegyek?

Grave7 # 2021.08.06. 15:29

@atrask:Ötlet?!” „Tehát mit tegyek?
Azért azt ne mi találjuk ki, hogy TE mit szeretnél...
Ne ilyen behatárolhatatlan kérdést írj, hanem konkrét(ak)at.