A kormány szétcsap a végrehajtók között


Sallay Viktor # 2014.10.27. 13:27

Itt a végén tényleg az lesz, hogy Végrehajtóképző Egyetem...

PEdig ennél sokkal kézenfekvőbb a már meglévő jogászainkat alkalmazni. Nem értem mi a bajotok ezzel.

Sherlock # 2014.10.27. 13:04

Szerintem sem a jogi végzettség a lényeg egy végrehajtónál, sőt, talán királyabb lenne, ha célirányos képzésük lenne, mint pl. a felszámolóknál; ahol a 3-4 alkalmazandó jogterületen kívül ügyvitelt, a szükséges adatbázisok készségszintű használatát, ügyfél-kommunikációt, stb. tanulnák - megkockáztatom hasznosabb lenne. Az hogy melyik végrehajtó bugris, melyik nem, az szintén nem végzettségfüggő.

A vh-cselekmények kb. ugyanazok egy 20 milliós és egy 300 ezres végrehajtásnál is; azon kéne változtatni, hogy a nem-lelkiismeretes végrehajtóknak a tökükre lépjenek (a kamara vagy akárki), ha a 300 ezres végrehajtásnál nem olyan lelkesek, mint ahol nagy lóvé áll majd a házhoz. És itt nyilván nem a jogszabálysértésre gondolok, hanem mikor a végrehajtó nem különösebben töri magát.

gerbera317 # 2014.10.26. 14:30

Éppenséggel az új elnök is doktor. És egy közelmúltbéli ítélet szerint még csak nem is bűnöző.
A másfél milliárdos informatikai fejlesztés éppen arra kellett, hogy ne balkáni színvonalon kelljen végrehajtani. A PKKB-ról a mai napig jönnek ki 2010. előtt jogerőre emelkedett fizetési meghagyások nyomán elrendelt végrehajtások. Ugyanez a közjegyzőtől 1 héten belül ér az illetékes végrehajtóhoz, aki - ha akarja - kb. 6 percen belül majdnem mindent, 1 héten belül pedig mindent tud az adósról - már persze olyasmik, amik központilag felkutathatók. És ez csak egyetlen példa volt a sok fejlesztésre. Erre sajnálod a másféli milliárdot, zachdr? Ez olyan, mintha az egészségügytől sajnálnál ugyanennyit. Ugye, milyen ostobán hangzik? Úgy a.
Megjegyzem, ennek semmmi köze a doktorsághoz. Akad dr. végrehajtó, aki még mindig papíralapon levelezget az ügyfeleivel meg a többi végrehajtóval (a VIEKR-ről van szó), akikkel csak az elektronikus levelezés megengedett, illetve csak ahhoz fűződik jogkövetkezmény, és akad olyan nem dr. végrehajtó, aki élen jár az informatikai fejlesztések előnyeinek a kiaknázásában. Éppenséggel akad mechanikus írógéppel dolgozó dr. ügyvéd is.
Továbbra sem vitatom, nem fog ártani a doktorság a végrehajtóknak, csak az érveitek, azok olyan... olyan... ehhh, hagyjuk...

Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.26. 09:41

És?
Arról társalgunk, hogy a jogi végzettség előírása megoldja-e a problémákat. Magad szolgáltattad a bizonyítékot arra, hogy aligha.

zachdr # 2014.10.26. 08:45
KBS--
  • le is mondott...hoppá...:P :)))

zachariasdr

Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.26. 07:57

A kamara országos elnöke pont egy jogász. Hoppá!

zachdr # 2014.10.26. 07:34

A "templom egere" szintű bíróságok viszonylatában valóban elgondolkodtató, hogy az egész Kúriának a költségvetése nem éri el az az összeget, mint amennyi magának a Végrehajtói Kamarának a költségvetése????!!!!!!
Valóban...nem minden bíróság engedhet meg magának 1,5 Milliárdos (!!!!!)"informatikai fejlesztést"...ha hinni lehet a kamaari adatoknak...az 50milliós bulizást, ami a mai napig nem derült ki hogy közgyűlés volt-e vagy sem, ne is beszéljünk...Ezek mellett valóban a "templom egerei" a bíróságok.....


zachariasdr

gerbera317 # 2014.10.25. 19:41

@Dr. Bokros

a végrehajtási perekre és különösen a végrehajtók elleni perekre nem lenne szükség, ha...

Ugye itt nem a Pp. XXV. fejezete szerinti végrehajtási perekre gondolsz, úgymint végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti per, igényper, foglalás tűrése iránti per, követelés behajtása iránti per, végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódás engedélyezése iránti per? Merthogy ezek egyikét sem a végrehajtó ellen kell megindítani.
A kártérítési per az más. Ott már volt egy marasztaló határozattal végződő végrehajtási kifogás, de ez egy doktor végrehajtóval is előfordulhat. Vagy büntetőper? Az is folyhat doktor végrehajtó ellen, amiben legutóbb a doktor végrehajtót felmentették. De a nem doktor végrehajtót is ugyanúgy felmenthetik, merthogy ez sem végzettség kérdése.
Senki nem tagadja, hogy a jogvégzettség kötelezővé tétele csak használni fog ennek a szakmának. Az viszont erősen elgondolkodtató, egyesek miért az államosításban látják a megoldást, amikor 1994-ig bebizonyosodott, hogy az nem működik. Vagy most tán más szelek fújnak, és most már működne? Aligha. Meg lehet nézni a törvényszéki végrehajtók felszereltségét. Nem beszélve a bíróságokról, akik olyan szegények, mint a templom egere. Gondolod, azon a színvonalon lehet végrehajtani? Hát próbálnál csak meg olyan körülmények között ügyvédkedni: nem igazán sikerülne. Ejnyemá...

Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.25. 15:41

Megjegyzem, hogy a végrehajtási perekre és különösen a végrehajtók elleni perekre nem lenne szükség, ha a végrehajtók szépen VISSZAkerülnének a bíróságok alárendeltségébe.
Szerintem egyik fél számára sem lenne jó, ha a végrehajtás megszüntetéséről, korlátozásáról, egyes lefoglalt vagyontárgyak tulajdonjogáról nem peres eljárásban döntenének. Megkockáztatom, hogy egy ilyen megoldás alaptörvényellenes is lenne.
Item a végrehajtókkal szembeni perek. (Nyilván az államigazgatási hatáskörben eljárva okozott károk megtérítése iránti perekre gondolsz, és nem azokra, amelyekben a végrehajtó magánszemélyként fél, pláne nem azokra, amelyekben vádlott.)

De mit is tudok vele kezdeni?
Azonnal fel kellett volna jelenteni. Több értelme van, mint azt követelni tőle, hogy végezze el a jogi egyetemet.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.25. 15:34

Nem haragszunk, Tibor.
De gerbera kifejezetten logikusan és méltányolhatóan érvelt.
Amúgy sem nagyon mondta senki, hogy a jogi végzettség kötelezővé tétele ártana - csak azt, hogy egyrészt egyáltalán nem akkora a baj, mint ahogy azt a kampány festi, másrészt azt, hogy a valóban meglévő visszásságokat a jogi végzettség előírása nem fogja megszüntetni. Ha csak nem gondoljuk azt, hogy a jogászok között kevesebb a lusta, a felelőtlen és a becstelen ember, mint a népesség más rétegeiben.

bokros # 2014.10.25. 14:26

gerbera316
Ha lett volna bármi esélyem megléptem volna, de ott álltam egy lefosztott Hyundai Gallopper mellett és nepperek a "hol a verda M... bá'" köszönéssel érkeztek. Egyébként meg N.-n
mindenki tudja, hogy ki miben utazik.
Az autó uzsora miatt volt letéve, a tulaj meg pénzautomata feltörés miatt.
Az ügyről meg iratok, hangfelvételek az irodámban.
De mit is tudok vele kezdeni?
Megjegyzem, hogy a végrehajtási perekre és különösen a végrehajtók elleni perekre nem lenne szükség, ha a végrehajtók szépen VISSZAkerülnének a bíróságok alárendeltségébe.


Dr. Bokros Gábor
ügyvéd

Dr. Bokros Ügyvédi Iroda
8961 Lenti Pf: 51
www.drbokros.hu
Tel/fax: (36 92) 551 270, 551-271
Mobil: (36 30) 3398 000

Toto Loto # 2014.10.25. 12:32

De tényleg srácok… úgy teszünk mintha a végrehajtóság szakmunka lenne vagyis bárkiből lehet végrehajtó, aki nagyjából megtanulja a végrehajtási törvényt és ennyi. A kőműves betonoz, a végrehajtó pedig árverez. Döbbenet, hogy ezzel egyesek egyetértenek.

Krizmanics Tibor # 2014.10.25. 12:30

Ne haragudjatok én idősebb vagyok és nem sűrűn használok ilyen forumokat... én még anno írógéppel dolgoztam... és támogatom azt, hogy a végrehajtók igenis legyenek jogászok.

Krizmanics Tibor # 2014.10.25. 12:24

Na szóval a végrehajtói szakma minőségi emelését a legegyszerűbb eszközökkel kell véghezvinni. A legegyszerűbb az iskolai végzettség megkötése és a szakember képzés. Már fogalmazni is elfelejtek amikor ilyen sületlenségeket olvasok, mint amiket gerbera317 ír. Gerbera te hogyan képzeled el a változást?

Krizmanics Tibor # 2014.10.25. 12:21

A végrehajtói közösség minőségi emelését a legegyszerűbb eszközökkel kell emelni. A legegyszerűbb az iskolai végzettség megkötése. Az, hogy ez egyeseknek nem tetszik nem a jogászok problémája… senki sincs elzárva attól, hogy tanuljon és elvégezzen egy jogi egyetemet és felelős beosztásban dolgozzon.

Simon.simon # 2014.10.25. 12:20

Én nem értem miért fáj gerberának, hogy a végrehajtók legyenek jogászok. Valamit tenni kell. Valamit tenni kell ami változást hoz és úgy látom ez az egyik legkézenfekvőbb. A jogászok külön nyelvet beszélnek egymással. Lehetetlen, hogy egy végrehajtó, akinek nincs jogi végzettsége ugyanazt a nyelvet beszélje, mint egy jog végzett ember. Ez lehetetlen. Az egyetemek tematikája is úgy épül fel hogy a jogászok szakemberek legyenek, ami a végrehajtókról nem mondható el általában. EZZEL PERSZE NEM AZT AKAROM MONDANI, hogy ne lenne olyan végrehajtó aki ne értene a munkájához jobban, mint egyes jogászok, de egészen biztos, hogy a végrehajtók nagy többségénél egy mezei jogász képzettségű friss diplomás többet tud a jogokról és kötelezettségekről és a vonatkozó jogszabályokról, mint a végrehajtók nagy többsége.

Jónás Ferenc # 2014.10.25. 12:18

Szerintem nincs jogi végzettsége, de ez nem számít, mert Ő mindent tud mindenről. Ő az, aki nem hiszi el azt a szomorú tényt, hogy a rendszer rosszul működik és a végrehajtók csalnak. Én egy végrehajtó mellett dolgoztam „feketén”. Az amit dr. Bokros ír az csak a legszolidabb valóság azokból az esetekből amelyeket láttam. A végrehajtók nemhogy nem követték a jogszabályi előírásokat, hanem szándékosan megszegték azokat és kiszolgáltak ezzel bizonyos érdekköröket. Bűnözés. Ennyi. Kár lenne ezt tagadni és kár lenne azt mondani, Kedves Gerbera317, hogy ma Magyarországon több ezer ember hazudik. Az ügyvédek pedig nem lépnek fel e tekintetben mivel nem éri meg a fáradságot, hogy Ők az igazság bajnokai legyenek inkább foglalkoznak mással, amiből esetleg megélnek, merthogy a végrehajtás felfüggesztése, megtámadása tárgyában indított perekből az ügyvédeknek felkophatna az álla.

Simon.simon # 2014.10.25. 12:09

Gerbera317 neked van jogi végzettséged? Remélem nincs.

gerbera317 # 2014.10.25. 09:00

Majd ha a végrehajtók újra visszakerülnek a bíróságok alárendeltségébe

A végrehajtás így is a bíróság felügyelete alatt áll, ld. a végrehajtási kifogás intézményét, ahol mégiscsak jogvégzett titkárok bírálják el a kifogásokat. Az nem igaz, hogy a bíróság részrehajló a végrehajtókkal szemben, mint ahogy az sem, hogy a titkároknak anyagi érdekük fűződne a részrehajláshoz. Egész' egyszerűen arról van szó, hogy ami nem vagy nem lényegesen jogsértő, arról nem lehet megállapítani, hogy az.

Dr. Bokros, amit te az árverés helyszínének megváltoztatásáról írsz, valószínűleg nem igaz, de legalább rosszul emlékszel, vagy csak hallomásból ismered az esetet. Vagy ha mégis igaz, és veled történt, akkor kérdem én, hol voltál te, a jogvégzett ügyvéd, hogy megtámadd a végrehajtó intézkedését? Ugyammá... És hogyan emlegetheted árveréssel kapcsolatosan az uzsorást, hát hogy jön ez ide? Meg a kótyavetyéért felszámított jutalékot? Meg a lepacsizást? Ilyen minőségű tényfoszlányokkal nem a jogvégzett hozzászólók szoktak előrukkolni ezen a fórumon. Ejnyemá'. Akkor már inkább zachdr, aki legalább nem dobálózik ilyen gyerekesen eccerű dolgokkal...

gerbera317 # 2014.10.25. 08:41

@ drbokros

Ugyammá...

@zachdr

Detto.

zachdr # 2014.10.24. 18:38

szerintem ne szélsőségekben és személyeskedésben, hanem tényekben gondolkodjunk.Tények : a végrehajtás köz-nem-megelégedésre működik. Illetve gyakorlatilag sehogy. Lehet statisztikákkal dobálózni, de kevés kivételtől eltekintve a végrehajtások egyedüli haszonélvezői egyes végrehajtók ( különösen a kamarai vezetés, ha hinni lehet egyes adatoknak - én nem tudom, mit ír a kurucinfo T. gerberával ellentétben ). Sem az államnak ( kormánynak) nem az állampolgároknak nem lehet érdeke egy ilyen rendszer fenntartása, amely nevetségessé teszi az igazságszolgáltatást (?), doktori címmel vagy anélkül. Alapos okkal lehet összefüggést találni a jelenlegi állapot és azon tény között, hogy a jelenlegi végrehajtók többségének nincs semmiféle jogi végzettsége. Anélkül hogy a különböző egyetemeken folyó "jogi tanfolyamok" színvonalát le akarnám szólni, engem leginkább az '50-'60-as évek traktorosból 1 év alatt lett ügyészekre emlékeztetnek...Addig, amíg ez Magyarországon több százezer (!!!) családot érint, úgy gondolom, jó ötlet a mindenkori kormánytól ha törődik ezzel.....


zachariasdr

bokros # 2014.10.24. 14:59

Majd ha a végrehajtók újra visszakerülnek a bíróságok alárendeltségébe akkor kezdődik a rend kialakítása.
A végrehajtási maffiával jelenleg szorosabb a kapcsolatuk, mint a bíróságokkal.
Pár éve voltam egy végrehajtáson, ahol a végrehajtó irodája előző napon tájékoztatott, hogy a gjmű. árverése nem a hirdetmény szerinti X.adós lakhelyén hanem a szomszédos megyében Y cím alatt lesz, ( ahova mint utólag informálisan kiderült X leadta az azon a címen lakó közismert uzsorás részére mielőtt előzetesbe került más ok miatt.)
Na mire kiérkeztünk a helyszínre az utcán álló gépjárműről csak a kerekek, ajtók és műszerfal illetve ülések hiányoztak.
Mindenki nagyot csodálkozott, hogy egy éjszaka alatt, hogy tudták a tolvajok így lefosztani.
Én azon csodálkoztam, hogy a végrehajtó honnan tudta, hogy hol az autó, hiszen az adóssal nem tudott beszélni. Meg azon is, hogy a hirdetményről- amit elvileg a végrehajtást kérők részére postáztak ki- az utolsó pillanatban honnan tudott ennyi ember ( az írásbeli hirdetményt nem módosították)
Honnan tudták, hogy a kocsit majd emelni kell a trélerre, mert nem lesz kereke,de erre már felkészülve jöttek.
Lepacsiztak a végrehajtóval árvereztek, kavicsokért megvették a gépet, a végrehajtást kérőknek a végrehajtói jutalék után a követelésük 5%-a maradt.
2 nap múlva láttam az autót egy kereskedésben összerakva az eredeti alkatrészekkel ( én már előtte is ismertem az autót)


Dr. Bokros Gábor
ügyvéd

Dr. Bokros Ügyvédi Iroda
8961 Lenti Pf: 51
www.drbokros.hu
Tel/fax: (36 92) 551 270, 551-271
Mobil: (36 30) 3398 000

gerbera317 # 2014.10.24. 14:24

amíg a károsultak lent üvöltöztek a kamara épülete vagy a bíróság előtt

A fehér kéményseprőkre és hasonszőrű, kurucinfón szocializálódott társaikra gondolsz? Nos, azok akkor is ott fognak ordítozni, ha minden végrehajtó, de még a helyetteseik is doktorok lesznek, meglásd.

A te nicked is tartalmaz egy szakasznyi dr-t. Lehet hogy véletlen, de ha nem, az bizony gáz, mert azzal, amit itt előadtál, nem igazán győztél meg arról, hogy a lényegi oldaláról közelíted meg a kérdést.

Vh-ügyes # 2014.10.24. 10:09

No, ezzel teljes mértékben egyet értek!

Egyjogász # 2014.10.24. 07:35

Szerintem a végrehajtók azt a néhány jogszabályt, amelyek a munkájuk elvégzéséhez kellettek, eddig is ismerték, jobban mint a jogászok.

Az meg, hogy valaki lelkiismeretes-e vagy trehány, rajta van-e az ügyeken, vagy lusta, mint a dög, becsületes-e vagy nem, nem azon múlik, hogy jogász-e.

Azért kíváncsi leszek, ha már minden végrehajtónak lesz jogi végzettsége, és akkor is ugyanazok a problémák lesznek, mint most, mit fognak kitalálni?
Javaslatom: minden végrehajtónak meg kell szerezni az agysebészi végzettséget is....:)