Egy szövetségi bíró időszakosan megakadályozta a Washington államban kiskorúak védelmére hozott videojátékokra vonatkozó törvény bevezetését.

A bíró tiltakozásának oka kettős, egyrészt túl általános a törvény, így sérti a szólásszabadságot, másrészt túl szűk körű, mert csak a rendőrséggel szembeni erőszak ellen lép fel. A törvényt eredetileg július 27-én léptették volna hatályba, és ennek értelmében 500 dolláros büntetést vont volna maga után minden egyes 17-év alattiaknak eladott videojáték, mely a végrehajtó-szervek elleni erőszakot is magában foglal. Robert Lasnik szövetségi bíró végrehajtást felfüggesztő határozatában elmondta, hogy a túl általános megfogalmazás miatt sérelmet szenvedhet a szólásszabadság amerikai alkotmányban biztosított joga, ráadásul be kellene tiltani az olyan játékokat is, melyek korrupt rezsim elleni harcra építik történetvezetésüket. Ugyanakkor Lasnik “önkényesnek” is nevezte a törvényt, mivel csak a végrehajtó-szervek, mint például a rendőrség tagjai elleni erőszakot tárgyalja. A törvény megszületését annak idején győzelemként értékelték a szülők érdekeit képviselő szervezetek, ám például az Interactive Digital Software Association (IDSA) éppen a szólásszabadságra hivatkozva hangoztatta ellenérzéseit.