A magyarországi székhelyű KKV-k által a menetíró korongok használatával összefüggésben elkövetett első jogsértés esetén e cégekkel szemben enyhébb szankciókat alkalmazó, de az e kedvezményből a más tagállamokban letelepedett KKV-kat kizáró magyar közigazgatási gyakorlat ellentétes az uniós joggal – az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott.

A Bíróságnak a C-600/18. sz. UTEP 2006. ügyben hozott ítélete

Egy romániai székhelyű fuvarozási vállalkozás egyik kamionját a magyar hatóságok ellenőrzés alá vonták, amelynek során megállapították, hogy a jármű vezetője nem tartotta be a menetíró korong használatára vonatkozó szabályokat. A szabálysértés miatt bírsággal sújtották a céget, amely azonban fellebbezési eljárás keretében e hatóságoktól egyebek mellett kérte a bírság azon az alapon történő csökkentését, hogy a magyar jog szerint a kis- és középvállalkozások (KKV-k) által első alkalommal elkövetett jogsértés esetén velük szemben főszabály szerint a bírság kiszabása helyett figyelmeztetést kell alkalmazni. A magyar hatóságok azonban elutasították a román cég kérelmét arra hivatkozva, hogy a magyar jog által biztosított említett kedvezményből csak a magyarországi székhelyű kis- és középvállalkozások részesülhetnek.

A román cég a magyar hatóságoknak a szóban forgó kérelmet elutasító határozatát megtámadta a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt, amely azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy a kérdéses kedvezményből való részesülés lehetőségét a magyar cégek számára fenntartó magyar közigazgatási gyakorlat összhangban van-e az uniós jog a szállítás területén a más tagállamok fuvarozóinak hátrányos megkülönböztetését tiltó rendelkezéseivel.

A mai napon meghozott ítéletében a Bíróság megállapítja, hogy a menetíró készülékekről szóló uniós rendelet (165/2014/EU rendelet) értelmében az e rendelet megsértésével összefüggésben a tagállamok által meghatározott szankcióknak hatékonynak, visszatartó erejűnek és megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük (az ítélet 26. pontja).

Ezzel összefüggésben a Bíróság megállapítja, hogy az a követelmény, miszerint a szankcióknak megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük, kétségtelenül a jelen ügyben érintett azon helyzetre vonatkozik, amelyben a rendelet rendelkezéseinek azonos súllyal történő megsértése eltérő szankciókat von maga után, attól függően, hogy a közúti szállítási vállalkozások abban a tagállamban rendelkeznek-e székhellyel, vagy sem, ahol az említett jogsértést elkövették (27). E tekintetben a Bíróság hangsúlyozza, hogy a rendelet abból az előfeltevésből indul ki, hogy e vállalkozások, a letelepedésük helyétől függetlenül, összehasonlítható helyzetben vannak, amikor a rendelet rendelkezéseinek ugyanazon tagállam területén történő megsértését követik el (27). Következésképpen a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a rendeletnek megfelelően a területükön bevezetett szankciórendszer azon közúti szállítási vállalkozás letelepedésének helye alapján történő különbségtétel nélkül alkalmazandó, amely megsértette az említett rendelet rendelkezéseit.

Ebből következik, hogy az olyan közigazgatási gyakorlat, amelynek értelmében a külföldi illetőségű közúti szállítási KKV-t súlyosabban lehet büntetni a rendelet rendelkezéseinek azonos súllyal történő megsértése miatt, mint a belföldi illetőségű közúti szállítási KKV-t, ellentétes e rendeletnek a megkülönböztetéstől mentes szankciók alkalmazását előíró rendelkezésével (28).

Minderre tekintettel a Bíróság megállapítja, hogy a jelen ügy tárgyát képező magyar közigazgatási gyakorlat nincs összhangban a rendelet előírásaival (29).