A kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél és az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a kormány magán kezdi a takarékoskodást, amely azonban nem érinti a kórházakat és a bentlakásos szociális intézményeket.

Elmondta, a következő kormányülésig minden miniszternek a saját területén meg kell hoznia az ehhez szükséges intézkedéseket.

A miniszter értékelése szerint egész Európában rendkívül nehéz az energiaellátási helyzet, és az energiaárak emelkedése miatt gazdasági válsághelyzet alakult ki. “Ebből az is egyértelmű, hogy a szankciós politika nem váltotta be a reményeket: az energiaárak az egekbe szöktek, Oroszország extraprofitra tett szert, a megnövekedett energiaárak következménye pedig az energiaválság” – mondta.

“Gázellátási és gázár problémák vannak, a gázellátási problémák azonban nem érintik Magyarországot” – tett hozzá.

Úgy összegzett, mivel a gázár emelkedett a legnagyobb mértékben, egyértelmű cél a lakosságnak és a vállalatoknak, hogy amilyen gyorsan lehet, csökkentsék a gázfogyasztást.

Gulyás Gergely azt mondta, a lakossági szférában legnagyobb támogatási program Európában Magyarországon van.

“Ha ma kellene kifizetni az átlagfogyasztásig az áram- és a gázszámlát, akkor az egy magyar háztartásnak havonta összesen 180 ezer forint lenne, ehhez képest a kettőért együtt mintegy 25 ezer forintot kell fizetni”

részletezte. Közölte, 150 ezer forintnál nagyobb a támogatás, amit ma átlagfogyasztásig egy háztartásnak biztosít a kormány havonta.

Jelezte, azon vannak, hogy ezt a programot fenn tudják tartani, ehhez minden intézkedést megtettek az extraprofitadókkal. “Ennek ellenére mindenkit arra kérünk, hogy az észszerűség keretein belül a gázzal és az árammal óvatosan bánjon” – tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy a kormány tűzifa- és barnaszénprogramot hirdet a gáz kiváltása érdekében.

“Jövő héttől az erdőgazdaságoknál is lehet tűzifát venni, minden fatermékre – fajtánként eltérő – hatósági árat fog megállapítani a kormány – közölte.

A miniszter azt mondta, az erdőgazdaságok mindenkinek tudnak biztosítani tíz köbméter fát, ami egy háztartás téli fűtésére elegendő. Ezt a fát azonnal vagy ha nem, akkor a fűtési szezon kezdetéig biztosítják a társaságok – jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy szénprogramot is indítanak, ezért

a barnaszénre is állami elővásárlási jogot biztosítottak.

“50 ezerről akár 280 ezer tonnára is emelhető a kitermelés külszíni, felszíni fejtés esetén. Az ehhez szükséges lépéseket a következő napokban a kormány megteszi” – közölte.

Gulyás Gergely közölte, a vállalati szektorban komoly nehézségeket látnak, ezért

az energiaintenzív kis- és közepes vállalkozásoknak támogatási programot dolgoz ki a kormány, ez mind a gázra, mind a villanyra ki fog terjedni.

Szerinte munkahelyvédelmi programra van szükség, azokat fenyegeti ugyanis a legnagyobb veszély. Kifejtette: a termelő szektorban, ahol az ellátási láncok egy-egy eleme rendkívül energiaigényes, fennáll az a veszély, hogy kiesnek azok a termelő cégek, amelyek nélkül az egész termelési lánc lehetetlenné válik és ez tömeges munkanélküliséget hozhatna magával.

Ezt megelőzendő a kormány olyan támogatási programot dolgoz ki, amely “lehetővé teszi, hogy az ellátási láncok sértetlenül – a profit csökkenésével – folytatni tudják tevékenységüket” – közölte.

Megerősítette,

a távhő ára a lakossági fogyasztóknak nem változik és emellett a kormány programot indít azért, hogy minden távhővel fűtő lakást mérőórával lássanak el.

“Ma 130-140 ezer lakásban nincs mérőóra, a jelenlegi kapacitásokkal 30 ezer órát lehet felszerelni évente. Igyekezni fogunk ezt gyorsítani, de ez így is egy 4-5 éves program lesz” – mondta.

A tárcavezető közölte: három területen folynak tárgyalások az Európai Unióval, a kondicionalitási eljárásról, a helyreállítási alapról és a hétéves költségvetésről. Az Európai Bizottság először a kondicionalitási eljárás lezárását szeretné, a kormány pedig alkalmazkodott ehhez – tette hozzá.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott: egyetértenek a bizottsággal abban, hogy “az uniós pénzek hatékony és átlátható elköltése közös érdek, ezért minden olyan garanciát, amelyet ennek érdekében az EU kért, a kormány megadott,” a bizottsággal minden szakmai kérdésben meg tudtak állapodni.

Gulyás Gergely reményeit fejezte ki, hogy a bizottság kedvező döntést hoz, és elmondta: Varga Judit igazságügyi miniszter, valamint Bóka János európai uniós ügyekért felelős államtitkár Brüsszelben tárgyal, és a Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is uniós biztosokkal folytat tárgyalásokat.

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormány döntött arról is, hogy új állampapír-stratégiára van szükség. Ezért az Államadósság Kezelő Központ egyes állampapírok hozamát megemeli, és új állampapírt is bocsátanak ki – ismertette. A tárcavezető hangsúlyozta: még szeptemberben megjelenik a piacon olyan állampapír, amelynek induló kamata eléri a 11 százalékot, ez ma a legkedvezőbb ajánlat, kedvezőbb, mint bármely kereskedelmi bank ajánlata.