Megoszlottak a szavazatok az alkotmányügyi bizottságban az ombudsmanokról

2001.06.18. MTI

A koalíciós frakciók képviselői támogatták Lenkovics Barnabás, Takács Albert, Maczonkai Mihály és Kaltenbach Jenő jelölését az ombudsmani posztokra az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának hétfői ülésén.

A szocialisták jelezték: még nem alakították ki álláspontjukat a jelöltekkel kapcsolatban, ezért nem tudnak részt venni a szavazáson. Mint Vastagh Pál (MSZP) elmondta, ez ügyben hétfő estére várható frakciódöntés.

Serfőző András szocialista honatya - Maczonkai Mihály adatvédelmi ombudsman-jelöltet kivéve - igennel voksolt a jelöltek támogatásáról. A képviselő ezt azzal indokolta, hogy ismeri a három jelölt szakmai életútját.

A szabad demokraták csupán Kaltenbach Jenő jelenlegi kisebbségi biztost támogatták.

A MIÉP képviselője Kaltenbach Jenő esetében nemmel, a másik három jelölttel kapcsolatban igennel szavazott.

Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn nevezte meg jelöltjeit a négy ombudsman posztjára és erről levélben értesítette Áder Jánost, az Országgyűlés elnökét.

  • kapcsolódó anyagok
KISEBBSÉGI JOGOK BIZTOSA
OMBUDSMAN