Egy nap a felsőoktatás reformjáról! - Tájékoztató road show indul az egyetemeken

2007.09.27. Jogi Fórum / OKM

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 5 magyarországi egyetemen szervez a felsőoktatási reformmal kapcsolatos road showt 2007. szeptember 26. és 2007. november 14. között.

A Felsőoktatási Reform Túra 2007 elnevezésű programsorozat célja, hogy megismertesse a fiatalokat a megújuló felsőoktatás legfontosabb változásaival. A túra által felépített Diplomázó Teázó köré szervezett programok egyszerre szolgálják a szórakozást, valamint a reformmal kapcsolatos ismeretek átadását. A road show egyes állomásain az egyetemek rektorai, a HÖK elnökök, oktatáspolitikusok, valamint a minisztérium szakértői beszélik meg a felsőoktatás átalakításával kapcsolatos véleményüket.

A felsőoktatás reformja évek óta tart. Az utóbbi időben nőtt a felsőoktatásban részt vevő hallgatók száma, áttértünk a Nyugat-Európában ismert bolognai rendszerre. A képzés nyitottá és átjárhatóvá vált és nemzetközi összehasonlításra alkalmas kreditpontok képezik az értékelés alapját. A reformnak tehát számos, kézzel fogható eredménye van már jelen pillanatban is, melyek többségéről azonban a fiataloknak igen kevés ismerete van.

A felsőoktatási reform a 2007-2008-as tanévben is folytatódik, ám a reform életbe lépő elemei közül szinte mindenki csak a hallgatói hozzájárulás bevezetésével van tisztában, de azzal sem pontosan. Ezért döntött úgy az Oktatási és Kulturális Minisztérium, hogy ebben a félévben egy rendezvénysorozatot indít útjára, melynek során 5 magyarországi egyetemre látogat el azzal a céllal, hogy a reform eddigi eredményeiről, valamint az ebben az évben és a jövőben érvénybe lépő változásokról tájékoztassa a hallgatókat. A road show a HÖOK, a Magyar Rektori Konferencia, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete bevonásával valósul meg 1 budapesti és 4 vidéki egyetemen.

Minden helyszínen felépül az a Diplomázó Teázó, amely gyakorlatilag egy mai modern teaház kitelepítését jelenti, és amely segítségével a hétköznapi egyetemi légkörbe molinók, plakátok, táblák, újságok segítségével beköltözik az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2007-es felsőoktatási reformja.

Az állomásokon az egyes programok egy gondolatébresztő pódiumvitával indulnak, ahol helyet és szót kapnak a reformszimpatizánsok és a reformszkeptikusok egyaránt. A Mérlegen a reform elnevezésű vita során többek között olyan kérdésekre keressük a választ, mint hogy milyen jelenleg a felsőoktatás színvonala, milyen eredményeket várnak a reformtól, hová kerül a hallgatói hozzájárulásból befolyt összeg stb.

Mivel az OKM-nek fontos a diákok véleménye és hogy a különböző álláspontokat közelítse egymáshoz, ezért a teázó fiataloknak, az egyetem hallgatóinak lehetőségük lesz a véleményüket, építő szándékú kritikáikat megosztani a szakemberekkel. A reformmal kapcsolatos legfontosabb ismereteket a szervezők egy erre a célra gyártott tájékoztató kiadványban, a Diploma Magazinban foglalták össze, és adják át a résztvevőknek.

Az egyes állomásokon Diplomamérleg néven egy neves fejvadász cég által karriertanácsadás is lesz majd a teázóban, valamint a Diákhitel Központ tanácsadója is végigkíséri a road showt.

A tájékoztatás mellett a napi eseményeket számos játék és szórakoztató kikapcsolódás övezi, mint a Mennyi fabatkát érsz? című logikai játék, a ReformFutam névre keresztelt vetélkedő, a felsőoktatással kapcsolatos ReformTotó, valamint a nap végén az egyetemi zenekar koncertje. Az egyes állomásokon a vitában és a játékokban résztvevők között izgalmas nyereményeket sorsolnak ki.

A Felsőoktatási Reform Túra állomásai:

2007. szeptember 26. 15:00 - 19:00
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Kármán Tódor Kollégium

2007. október 3. 13:00 -17:00
Miskolci Egyetem, Központi Aula

2007. október 17. 14:00 -18:00
Szegedi Egyetem, Hallgatói Információs Központ

2007. október 24. 14:00 -18:00
Debreceni Egyetem, Központi aula

2007. november 14. 14:00 -18:00
Pécsi Tudományegyetem,
Bölcsészettudományi - Természettudományi Kar aula

  • kapcsolódó anyagok
FELSŐOKTATÁS
OKTATÁSÜGY