Etikai vizsgálatot kezdeményezett a Vas Megyei Bíróság elnöke Tánczos Gábor védőjével szemben

2008.06.20. MTI

Etikai vizsgálatot kezdeményezett a Vas Megyei Bíróság elnöke Somos Zoltánnal, Tánczos Gábor védőjével szemben - közölte csütörtökön Laky Ferenc, a megyei bíróság elnöke.

Az elmúlt időszakban dr. Somos Zoltán budapesti ügyvéd a médiában az úgynevezett Tánczos ügyben ismétlődően olyan nyilatkozatokat tett, amelyekben hivatali visszaélésre utalt a Vas Megyei Bíróság működésével kapcsolatban” - fogalmazott a távirati irodához eljuttatott közleményében Laky Ferenc.

Utalt arra, hogy a megyei bíróságnak a Somos Zoltán által kifogásolt, az iratmásolatokkal kapcsolatos döntését a Győri Ítélőtábla időközben helybenhagyta.

Minthogy Somos Zoltán ügyvéd bűncselekménnyel hozta összefüggésbe a megyei bíróság döntését, ezért a bíróság vele szemben - rosszhiszemű magatartása miatt - a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökénél etikai vétséget illetően eljárás lefolytatását kezdeményezte”.

Tánczos Gábor a Legfelsőbb Bíróság 2002 februárjában kihirdetett jogerős ítélete szerint 1998-ban Körmenden megölt egy 11 éves kislányt, és ezért 13 éves szabadságvesztésre ítélték. Kilenc évet töltött büntetés-végrehajtásban, a Fővárosi Bíróság idén januárban döntött feltétes szabadlábra helyezéséről. A férfi és védője, Somos Zoltán május elején írásbeli kérelmet terjesztett elő a Vas Megyei Bírósághoz a büntetőügy több ezer oldalas teljes nyomozati iratanyaga, az eredeti színes fényképek és videofelvételek másolatának elkészítése iránt.

A Vas Megyei Bíróság a rendelkezésére álló törvényes határidőn belül a kiadás iránti kérelmet elbírálta, és azt megtagadta. Indoklásuk szerint ugyanis a büntetőeljárás során keletkezett iratokról másolatot csak folyamatban lévő ügyben lehet kiadni.

Pozsonyi János, a Vas Megyei Bíróság szóvivője az MTI-nek korábban elmondta: miután Tánczos Gáborral szemben a büntetőeljárás jogerősen befejeződött, perújítási indítványt pedig még nem kezdeményeztek, a bíróságnak a másolatok kiadására törvényes lehetősége nem volt.

Az elutasító végzésében ugyanakkor a megyei bíróság tájékoztatta az elítéltet, hogy a büntetőügyben keletkezett iratok tanulmányozására neki és a védőjének is "korlátlan lehetősége van, így a perújítási indítvány esetleges előterjesztéséhez szükséges adatok, tények, irattanulmányozás útján is bármikor beszerezhetők.

Tánczos Gábor és ügyvédje a végzés ellen május 20-án fellebbezést nyújtott be a Győri Ítélőtáblához, amelyet az a napokban elutasított.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS