Nyomozást rendelt el az ügyészség a MIÉP-Jobbik gazdálkodása miatt

2009.08.18. MTI

Nyomozást rendelt el az ügyészség a 2006-os választásokra alakult MIÉP-Jobbik Harmadik út pártszövetség gazdálkodása miatt - közölte a Magyar Televízió Híradója hétfőn. Novák Előd, a Jobbik sajtófőnöke szerint ebben az esetben is Csurka István "lenyúlásáról van szó". Papolczy Gizella a MIÉP részéről pedig úgy nyilatkozott: a számvevőszék által megállapított hiányosságok nem olyanok, amelyekért az ügyészségnek nyomozást kellene elrendelni.

Mint elhangzott, a pártot az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentette fel, miután súlyos hiányosságokat talált a papíron még létező szervezet gazdálkodásában. A számvitel rendjének megsértése miatt indult büntetőeljárást a Vám és Pénzügyőrség végzi.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a híradónak elmondta, az ügyészség azért rendelt el nyomozást a MIÉP-Jobbik gazdálkodási hiányosságai miatt, mert az ÁSZ jelentése alapján megállapítható volt a bűncselekmény gyanúja. A nyomozás során tisztázni kell azt, hogy a számviteli problémák, illetve a számviteli hiányosságokért a párt vezetői közül ki tartozik büntetőjogi felelősséggel.

Mint közölték, a 2006-os országgyűlési választásokon 2,2 százalékos eredményt elérő párt két év alatt több mint hetvenmillió forint állami támogatást kapott, de a pénzzel nem számolt el.

A híradó szerint a MIÉP-Jobbik alapszabálya értelmében a párt gazdálkodásáért a két társelnök, Csurka István és Kovács Dávid felel, mindkettőjüket gyanúsítottként hallgathatják ki az ügyben.

A MIÉP és a Jobbik 2005 végén hozta létre a Harmadik Út elnevezésű mozgalmat, amely a 2006. évi országgyűlési képviselőválasztáson önálló listát állított, és elért eredménye alapján 2006-tól jogosult rendszeres költségvetési támogatásra.

Az ÁSZ június 4-én juttatta el a pártszövetség 2006-2007. évi gazdálkodásáról szóló jelentését az MTI-hez. A jelentés megállapította, hogy a pártszövetség a 2006-os és a 2007-es pénzügyi beszámolóit nem készítette el, és az előírt módon nem tette azokat közzé.

Novák Előd, a Jobbik sajtófőnöke a hírre reagálva azazt mondta, "Csurka István közismerten egy nagy szélhámos", ebben az esetben "egy sokadik lenyúlásáról van szó".

Közölte, a harmadik út mozgalom egy jogilag különálló párt, és mint megjegyezte, Kovács Dávid évek óta nem tagja a Jobbiknak.

Papolczy Gizella, aki a MIÉP részéről az ÁSZ-szal tartotta a kapcsolatot - úgynevezett közreműködő volt -, elmondta: a pártszövetség részéről valóban voltak hiányosságok, ám a 2006-os és 2007-es pénzügyi beszámolóik elkészültek. Az is igaz viszont, hogy azokat nem tették közzé, amivel a vonatkozó jogszabályokat megsértették - folytatta.

Közlése szerint nem tudnak arról, hogy az ügyészség nyomozást rendelt volna el a MIÉP gazdálkodása kapcsán, az arról szóló dokumentumokat ugyanis még nem kapták meg. Beszámolt arról is, hogy a MIÉP és a Jobbik között volt egy mintegy másfél-két évig húzódó vita a finanszírozást illetően, ami miatt a két párt az állami támogatást nem tudta felhasználni időben, csak a vita a lezárulta után.

A pártszövetségnek a könyvelést egy időben kellett volna vezetni a pénz felhasználásával, ami nem történt meg e vita miatt, hiszen a pénzt csak jóval később költötték el ahhoz képest, ahogy megkapták. Így a 2006-os 19 milliós és a 2007-es 39 millió forintos támogatással nem számoltak el időben, ami nem törvényes - mutatott rá. "Kétségtelen tény, hogy sok hiányosság volt az állandó viták miatt a két párt elszámolásában" - fogalmazott.
 

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
ÜGYÉSZSÉG
ÁSZ - ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK
PÁRTOK