A hungarikumokról szóló törvénytervezet kritikája, avagy „kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk”?

2011.03.24. Jogi Fórum/ Dr. Tivadar Krisztián

A Vidékfejlesztési Minisztérium 2010. decemberében bocsátotta társadalmi egyeztetésre az általa készített, a magyar nemzeti értékekről, a magyar nemzeti kincsekről és a hungarikumokról szóló törvénytervezetet.

A Vidékfejlesztési Minisztérium („VM”) 2010. decemberében bocsájtotta társadalmi egyeztetésre2 az általa készített, a magyar nemzeti értékekről, a magyar nemzeti kincsekről és a hungarikumokról szóló törvénytervezetet („Tervezet3”). A VM által kiadott tájékoztatás szerint a társadalmi egyeztetésre adott 2011. január 10-i határidőig a Tervezetre vonatkozóan a VM számos észrevételt kapott, amelyeket összegeznek, és be fogják építeni azokat a Tervezetbe4.

A Tervezet a preambulumában azt a nemes célt deklarálja, hogy „a nemzeti összetartozás, egység és a nemzeti tudat erősítése érdekében hazánk értékeit össze kell gyűjteni és ápolni kell”, ami – egyebek között – az új generációk nemzeti azonosságtudatának kialakításában segíthet, illetve a magyar nemzeti örökség hazai és külföldi megismertetésében.

Nem egyértelmű azonban, hogy a Tervezet a jelen cikk megírásakor ismert változata a fenti cél elérésére alkalmas-e. A Tervezet jelenlegi szövege ugyanis több fogalmi, szervezeti, logikai, illetve politikai jellegű kérdést felvet.

  • 1. Alapvető nehézséget okoz a Tervezet értelmezésekor, hogy az abban meghatározott fogalmak maguk sem egyértelműek, illetve az alkalmazásuk nem következetes.

Így például a 2. § f) pont meghatározza a „határon túli magyar közösségek értéktára” fogalmát, ugyanakkor ez a fogalom a Tervezetben többször nem fordul elő.

Ennél azonban sokkal súlyosabb nehézséget okoz a „nemzeti érték”, a „nemzeti kincs” és a „hungarikum” fogalmak tartalma és azok egymáshoz való viszonya, mivel ezek a fogalmak az egész Tervezeten végigvonulnak.

1.1. A Tervezet 2. § j) pontja határozza meg a „nemzeti érték” fogalmát. Az e fogalom egyes elemeit tartalmazó kumulatív felsorolás részeként a ja) pont egyebek mellett nemzetközi elismeréshez köti a nemzeti értékként minősítést. Ugyanakkor a 2. § k) pontja alapján „nemzetközi elismerésben részesített nemzeti érték” az a nemzeti érték, amely a vonatkozó jogszabályok alapján a világörökség részét képezi.

Úgy tűnik, hogy ez a két pont egymást magyarázza. Az összevetésük alapján így nem egyértelmű, hogy a nemzeti értéknek minősülés feltétele-e a világörökség részévé nyilvánítás, vagy pedig a világörökség részévé nyilvánítás feltétele-e a nemzeti értéknek minősítés. Ezt az oda-vissza utalást fel lehetne oldani azzal, ha az egyik definíciót a másikba építenék – feltéve, hogy a Tervezet célja valóban az, hogy a „nemzeti érték” fogalmát valamilyen módon a világörökséghez kapcsolja. Egy külföldön már elismert nemzeti érték tekintetében viszont fölöslegesnek tűnik a 2. § jd) pontjának követelménye (az adott értéket külföldön is magyar sajátosságként lehessen megismerni és megismertetni).

A 2. § jb) pontja további feltételként azt követeli meg, hogy az adott érték „hazai szempontból meghatározó jelentőségű” legyen, az azonban nem derül ki, hogy milyen ismérvek alapján kell és lehet ezt megítélni. Ugyanez a pont termékek és szolgáltatások esetében megköveteli, hogy azok kielégítsék a Hungarikum Nemzeti Bizottság („HNB”) „által meghatározott különleges minőségi követelményeket” Ezek a követelmények azonban a Tervezetben nem kerülnek ismertetésre. Ugyanígy az sem derül ki a Tervezetből, hogy a követelmények milyen szempontból különlegesek.

A 2. § jc) pontja szerint nemzeti érték az lehet, amit legalább egy meghatározott tájegység lakossága „magyarságra jellemzőnek és közismertnek” fogad el. Ez a feltétel homályosnak tűnik, mivel nincs meghatározva, hogy mikor tekinthetjük úgy, hogy adott tájegység lakossága adott értéket ilyennek fogadott el. Továbbá úgy tűnik, hogy ezzel a meghatározással nincs egyeztetve a Tervezet 4. és 5. §-a, mivel azok nem tájegységi szintről, hanem településiről, illetve megyeiről szólnak.

1.2. A „hungarikum”5 és a „magyar nemzeti kincs”6 egyértelműen a „nemzeti értékek” közé tartoznak, ugyanakkor nem határozza meg a Tervezet, hogy az egyéb nemzeti értékek közül milyen tulajdonságuk alapján, illetve milyen szempontok szerint emeli ki őket a HNB7.

Míg a „hungarikum” fogalmának eleme az, hogy a HNB ilyenné minősítse az adott értéket, addig a „magyar nemzeti kincs” esetében ilyen fogalmi elem nincs annak ellenére, hogy ezek minősítéséről is a HNB dönt.

1.3. A „magyar nemzeti kincs” fogalmát egyébként sem használja következetesen a Tervezet, a definíciót követően ugyanis „nemzeti kincsként” hivatkozik rá. Nem teszi egyértelművé a Tervezet azt sem, hogy pontosan milyen többletvédelmet nyújt a nemzeti kincseknek az ilyenné minősítésüket követően.

A fentiekből láthatóan tehát ezek a fogalmak nehezen tölthetőek meg objektív tartalommal, megfogalmazásukban homályosak. Továbbá e fogalmak nem kapcsolódnak össze vagy éppen átfedik egymást, és így az egymáshoz fűződő viszonyuk is nehezen állapítható meg.

A Tervezetnek az Országgyűlés elé bocsátása előtt célszerű lenne átgondolni annak fogalomrendszerét, az egyes fogalmak jelentését, tartalmát, valamint a különböző fogalmak egymáshoz fűződő viszonyát. A Tervezetben maradó fogalmak következetes használata szintén nagy mértékben javítaná a Tervezet értelmezhetőségét, ugyanis ebben az esetben egyértelművé válna a szöveg jelentése, és így a jogalkotói szándék.

  • 2. A Tervezet kétféle gyűjtemény létrehozását írja elő, azonban azok kapcsolata nehezen értelmezhető.

A Magyar Értéktár8 egy „értéktár rendszer” csúcsszerve. A 10. § (1) bekezdése alapján „A HNB a Magyar Értéktárban összesíti és gondozza a települési, a megyei, az ágazati és a határon túli értékeket”. A vonatkozó értéktárak tehát a Magyar Értéktárba juttatják el az általuk minősített nemzeti értékeket.

A Hungarikumok Nemzeti Gyűjteménye pedig azokat a nemzeti értékeket tartalmazza, amelyeket a HNB hungarikummá vagy nemzeti kinccsé nyilvánított9.

Ugyanakkor nem egyértelmű, hogy miért van szükség kétféle nyilvántartásra, miért nem oldható meg a hungarikumok és a nemzeti kincsek kiemelése azonos nyilvántartáson belül.

Nem derül ki az sem a Tervezetből, hogy a Magyar Értéktárba felvett, de a Hungarikumok Nemzeti Gyűjteményébe át nem emelt nemzeti értékek részesülnek-e bármilyen védelemben. Ha nem, akkor kérdéses, hogy mi a Magyar Értéktár fenntartásának a célja, illetve milyen előnyt jelent a nemzeti értékek bejelentőinek, ha az általuk bejelentett értékek csak a Magyar Értéktárba kerülnek be, de a Hungarikumok Nemzeti Gyűjteményébe nem.

Arra tekintettel, hogy az ágazati értéktárba ugyanazok a miniszterek jogosultak értékeket felvenni, mint akik a HNB-be is több tagot delegálnak10, valószínűsíthető, hogy az ágazati értéktárak szerepe inkább csak jelképes, hiszen innen feltehetőleg egyenes út vezet a HNB által kezelt Magyar Értéktárba. Az ágazati értéktárba felvett nemzeti értékek nagy valószínűséggel a Hungarikumok Nemzeti Gyűjteményébe is bejuthatnak, hiszen ezt is a HNB alakítja ki, ráadásul a megfelelő miniszterek az általuk delegált HNB-tagokon keresztül a hungarikummá, illetve nemzeti kinccsé nyilvánításra is javaslatot tehetnek11.

  • 3. A Tervezet az állampolgároknak a nemzeti értékekkel kapcsolatban feltehetőleg csak jelképes szerepet szán.

A 7. § (5) bekezdése alapján települési és megyei értéktárba nemzeti érték felvételét – egyebek között – bármely magyar állampolgár kezdeményezheti12. Ugyanakkor a 3. § (2) bekezdésében az állampolgárok nem szerepelnek azok között, akik a nemzeti értékek azonosításában közreműködhetnek.

Ebből az következhet, hogy az állampolgárok csak olyan nemzeti értékek értéktárba történő felvételét kezdeményezhetik, amelyeket a Tervezet által erre feljogosított szervezetek – egyházak, hazai és határon túli társadalmi és civil szervezetek, csoportosulások – ilyenként azonosítottak. Ha pedig az állampolgárok nem kívánnának ilyen kezdeményezést tenni, akkor ezt bármelyik egyház, társadalmi szervezet és csoportosulás megteheti.

Hasonlóképpen az állampolgárok nem szerepelnek azok között a személyek között sem, akik a Magyar Értéktárból hungarikummá, illetve nemzeti kinccsé nyilvánításra javaslatot tehetnek13.

  • 4. A Tervezet 13. § (1) bekezdése deklarálja, hogy a HNB független testület. Ez azonban több okból is kétséges.

A 13. § (3) bekezdése alapján a HNB 13 képviselőből áll, akik közül 10-et a különböző miniszterek delegálnak. A minisztereket viszont jellemzően a mindenkori kormányalakításra jogosult, országgyűlési többséggel bíró pártok fogják pozícióba juttatni. Ennek következtében áttételeken keresztül a mindenkori kormánypártok akarata érvényesülhet. A képviselőket bármikor, indokolás nélkül vissza lehet hívni, ami feltehetőleg arra készteti majd őket, hogy a delegálójukkal jó kapcsolatot ápoljanak – ez viszont szintén csorbíthatja a függetlenségüket.

A delegáló miniszterek közül is kiemelkedik a vidékfejlesztési miniszter, mert nemcsak képviselőket delegál a testületbe, hanem ő a HNB elnöke is14 Továbbá szintén „akaratátviteli eszközként” működhet az, hogy a VM finanszírozza a HNB-t, és a titkársági feladatokat a VM látja el, a vidékfejlesztési miniszter hagyja jóvá a HNB alapszabályát, a titkárát is ő nevezi ki, sőt alapvetően ő hívja össze a HNB üléseit is15.

  • 5. A Tervezet 16. pontja bevezeti a ’’„hungarikum” megkülönböztető megjelölés’’ fogalmát, ami azonban furcsa öszvérmegoldáshoz vezet.

Egyrészt különös jellegű fogyasztóvédelmi szabályt igyekszik létrehozni „a hungarikumok védelmének érdekében”16. A 16. § (2) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy e megkülönböztető megjelölésnek „az (1) bekezdéssel ellentétes használata a fogyasztó megtévesztésének minősül”. A (2) bekezdés második mondata pedig azt mondja ki magáról, hogy „Ez a rendelkezés fogyasztóvédelmi rendelkezés.” Az általános fogyasztóvédelmi szabályozás szerint – egyebek között – az áru, szolgáltatás lényeges jellemzője (pl.: származási hely, eredet, előállításának, szolgáltatásának módja) tekintetében lehet megtéveszteni a fogyasztókat17.

Másrészt a „megjelölés” a védjegyjogban alkalmazott fogalom: egy megjelölés vagy alkalmas a megkülönböztetésre (vagyis „megkülönböztető”) vagy nem. Az adott árut vagy szolgáltatást leíró vagy annak tulajdonságai tekintetében megtévesztő megjelölés nem lehet alkalmas a megkülönböztetésre, és így nem lajstromozható védjegyként. A „megkülönböztető megjelölés” tehát ebből a szempontból csak olyan megjelölés lehet, ami sem leíró, sem megtévesztésre alkalmas. A védjegyjogi kapcsolatra utal az is, hogy a 16. § (1) bekezdése a ’’„hungarikum” megkülönböztető megjelölés’’ „bármilyen írásmóddal és szóösszetételben” történő használatát kívánja szabályozni.

A fenti kettősség feloldása álláspontom szerint a fenti önellentmondásos fogalom kiiktatásával – pontosabban: be nem vezetésével – lenne lehetséges. A „hungarikum jelleggel” mint az áruk, szolgáltatások lényeges jellemzőjével kapcsolatos megtévesztés a ’’„hungarikum” megkülönböztető megjelölés’’ bevezetése nélkül is megvalósul (feltéve, hogy a hungarikumok csoportját sikerül egyértelműen meghatározni).

A kettősség feloldása álláspontom szerint egyértelműen a fogyasztóvédelmi szabályozás javára történhetne. A „hungarikum” szó ugyanis nyilvánvalóan leíró jellegű, az adott áru, illetve szolgáltatás magyar, nemzeti eredetére utal. Ezzel szoros összefüggésben fogyasztóvédelmi rendelkezését össze kellene hangolni a Tervezet 17. §-ában található, tanúsító védjegyre vonatkozó rendelkezésekkel.

A fogyasztóvédelmi szabályozás pontosítására egyébként a Tervezet 16. § (4) bekezdése alapján külön jogszabály lesz hivatott „egyéb szabályokat” megállapítani. Mivel már a Tervezet is különös szabályt állapít meg, sértheti a transzparencia követelményét az, hogy ezt a speciális szabályozás csak több jogszabályból összekeresve lesz megismerhető.

  • 6. A Tervezet 17. § (1)18 és (5)19 bekezdéséből úgy tűnik, hogy a VM egy, a „hungarikum” szóból álló vagy azt tartalmazó tanúsító védjegy lajstromozását tervezi. Egy ilyen védjegy lajstromozása azonban feltehetőleg ellentétes a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvénynek („Vt.”) rendelkezéseivel.

A fenti 5. pontra is hivatkozással a „hungarikum” szó az általa megjelölendő áruk és szolgáltatások tekintetében leíró jellegű20, illetve – amennyiben a „hungarikum jelleget” nem a megfelelő áruk vagy szolgáltatások tekintetében használnák – megtévesztő lenne21.

A fentiek következtében pedig önmagában a „hungarikum” megjelölés vagy szóelem sem lenne alkalmas a lajstromozásra, illetve a megjelölt áruk, illetve szolgáltatások tekintetében hathatós oltalom biztosítására. A hungarikumokat tehát más megjelölés(elemekkel) lehetne megkülönböztetni és védelemben részesíteni.

A Tervezet 17. §-a a 2. § j) ponttal összeolvasva továbbá a termékek és szolgáltatások mellett az „egyedi, különleges természeti érték” kategóriára is kiterjesztené a védelmet, ami a Vt. fogalomrendszerével szintén ellentétes. Ebben a vonatkozásban a Tervezetnek a Vt-hez igazítását mindenképpen szükségesnek tartom.

A Tervezetből nem egyértelmű az sem, hogy a tanúsító védjegyet a VM milyen (magyar, európai közösségi vagy nemzetközi) szinten lenne jogosult és köteles lajstromoztatni. A védelem egyes szintjei eltérő üzenetet hordoznának, továbbá eltérő anyagi vonzataik lennének, valamint különböző mértékű költségeket és feladatokat rónának a VM-re a jogérvényesítéssel és végrehajtással kapcsolatban22.

  • 7. A Tervezet 15. § (1) bekezdés e) pontjának a gyakorlati alkalmazása adott esetben hazánk Európai Uniós kötelezettségeit sértheti.

E pont alapján ugyanis a HNB pályázatokat írhat ki egyebek között a – ha jól értem, a nemzeti értékekhez (hungarikumokhoz és nemzeti kincsekhez) kapcsolódó – termékek hazai és nemzetközi piaci bevezetésére vonatkozóan.

Amennyiben a fenti pályázatok állami támogatásokkal is együtt járnak, akkor a pályázatok kiírása, illetve a támogatások kiutalása előtt célszerű lenne megvizsgálni, hogy az ilyen támogatás nem ütközik-e az áruk és a szolgáltatások szabad mozgásának az egységes belső piachoz kapcsolódó elvébe, így például azt, hogy nem minősül-e a hazai termékek vásárlására történő ösztönzésnek.

Ha pedig az állami támogatás kereskedelmi akadálynak minősül, célszerű lenne már előre megvizsgálni, hogy alkalmazható-e a támogatásra valamilyen kivétel a fenti elv alól. Azt például valószínűnek tartom, hogy a piacra szánt termékek támogatását nem lehetne a művészeti, történelmi vagy régészeti kincsek védelmére történő hivatkozással alátámasztani.

  • 8. A Tervezet a kisebbségek, vallások által létrehozott értékek minél nagyobb körét oly módon kívánja lefedni, hogy kettős mércét alkalmaz.

Egyrészt a Tervezet a határon túli magyar kisebbségek által létrehozott értékeket a nemzeti értékek (esetleg a kiemelt helyzetű hungarikumok vagy nemzeti kincsek) közé sorolja. A 9. § (2) bekezdése alapján a „határon túli magyar nemzeti kisebbségek, közösségek adott országban elismert csoportosulása” kezdeményezheti az általa nyilvántartásba vett nemzeti értéknek a Magyar Értéktárba történő felvételét. Ez a szabály nemzetiségi elvet valósít meg.

Másrészt a Tervezet preambulumának utolsó bekezdése mintegy integrálja a magyar nemzeti értékek közé a hazai kisebbségek és vallási közösségek értékeit is23. Ez a rendelkezés területi elven alapul.

Bár a jelen cikknek nem célja a lehetséges politikai implikációk felmérése, nem tartanám elképzelhetetlennek, ha egyes szomszédos országok sérelmeznék, hogy az ott élő, elismert magyar kisebbségeinek és e szomszédos országok (nemzetek) hazánkban élő kisebbségeinek értékeit egyaránt magyar nemzeti értéknek nyilváníthatná a HNB. A két elv egyidejű alkalmazása álláspontom szerint nehezen támasztható alá. Ennek fényében kérdéses, hogy milyen külpolitikai következményei lennének annak, ha a Tervezet a fenti kettősséggel kerülne elfogadásra.

A fentiek alapján célszerű lenne eldönteni, hogy a nemzetiségi és a területi elv közül a jogalkotó melyiket kívánja megvalósítani.

Ugyanakkor mindkét elv alkalmazásának vannak buktatói is, amiket érdemes lenne átgondolni a döntést megelőzően. A területi elvű megközelítést feltehetőleg azzal lehetne támadni, hogy egyes nemzeti értékek elleni diszkriminációt valósít meg. A nemzetiségi elvű megközelítésnél pedig azt kifogásolhatnák a szomszédos államok, hogy a Tervezet hatálya az ő területükön levő értékekre is kiterjed, a szuverenitásukat sérti. Utóbbi tekintetében kérdéses az is, hogy ki és milyen védelmet nyújtana ezeknek az értékeknek Magyarország határain kívül, így különösen, hogy a HNB (vagy más) milyen sikerrel tudna fellépni az adott szomszédos államban a Tervezet alapján.

Bár nincs tudomásom arról, hogy a Tervezethez érkezett észrevételek nyilvánosan hozzáférhetőek lennének, remélem, hogy azok a fenti hibákat, hiányosságokat kiemelték, valamint hogy azok figyelembe vételével egy olyan törvény születhet, amely egyértelmű, következetes, áttekinthető, a gyakorlatban alkalmazható és végrehajtható. Remélem azt is, hogy az elfogadásra kerülő törvényszöveg biztosítani fogja azt, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjaként a rá vonatkozó kötelezettségeket még véletlenül se sértse meg. Bízom továbbá abban, hogy az elfogadott törvény nem okoz majd politikai konfliktusokat a szomszédos országokkal sem.

Források:

1. Címbeli idézet: Bacsó Péter: A tanú, 1969
2. FVM.
3. FVM.
4. FVM.
5. Ld. a Tervezet 2. § d) pontját.
6. Ld. a Tervezet 2. § g) pontját.
7. Ld. a Tervezet 13. § (1) b) pontját.
8. Ld. a Tervezet 2. § h) pontját.
9. Ld. a Tervezet 2. § e) pontját.
10. Ld. a Tervezet 6. § (2) bekezdését és 13. § (3) bekezdését.
11. Ld. a Tervezet 12. § (2) a) pontját.
12. Következetlennek tűnik, hogy ezt a kérdést nem a települési vagy a megyei értéktárra vonatkozó szakaszok szabályozzák, hanem a Magyar Értéktárról szóló.
13. Ld. a Tervezet 12. § (2) bekezdését. Megjegyzem, hogy ebből a bekezdésből a civil szervezetek is hiányoznak, noha a 3. § (2) bekezdése még a társadalmi szervezetektől megkülönböztetve említette őket.
14. Ld. a Tervezet 13. § (4) bekezdését.
15. Ld. a Tervezet 14. §-át.
16. Vagyis ez a szakasz a hungarikumokat a termékek, szolgáltatások egy csoportjának tekinti.
17. A jelen cikk szempontjából a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény 6. § (1) bekezdése releváns.
18. „A hungarikum tanúsító védjegy bejegyzését a Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezi.”
19. „E törvény nem érinti a hatálybalépése előtt a korábbi jogszabályok alapján megszerzett hungarikum szót tartalmazó védjegyeket.”
20. Ld. pl. a Vt. 2. § (2) a) pontját.
21. Ld. pl. a Vt. 3. § (1) b) pontját.
22. A Tervezetben található védjegyjogi problémákról bővebben a Védjegyvilág 2011. (XXI. évfolyam) 1. számában (5-8. oldal) írtam.
23. „A magyar történelem során harmonikus együttélésünknek köszönhetően a magyar kultúra részévé váltak a nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint az egyes vallási közösségek értékei is, melyek közös örökségként ugyancsak a magyar és Magyarországhoz köthető nemzeti értékek tárházát gazdagítják.”

 

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT
TÖRVÉNYHOZÁS