Diósdi maffiaper - Megkezdődtek a vádlottak felszólalásai

2012.02.23. MTI

Az utolsó védőbeszéd elhangzása után csütörtök délután megkezdődtek a vádlotti felszólalások a diósdi maffiaper fellebbviteli tárgyalásán, a Győri Ítélőtábla előtt.

Utolsó felszólaló védőként a lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélésért első fokon két év - négy évre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtott Márkucz György ügyvédje azt hangoztatta, hogy ügyfele 10-12 lőszert kapott valakitől, nem arzenált vásárolt, mint azt Papp Sándor vádlott közölte. A védő azt kérte, hogy ez utóbbi vallomást rekesszék ki a figyelembe vehetők köréből, mindennek alapján pedig változtassák meg a tett minősítését, és enyhébb büntetést szabjanak ki, vagy helyezzék hatályon kívül az első fokon meghozott döntést.

Ezt követően kezdődött meg a vádlottak felszólalásának sora. A bűnszervezetben, felbujtóként elkövetett lopásért, bűnsegédként elkövetett zsarolásért és rablásért első fokon nyolc és fél év fegyházra ítélt Balogh József Béla azt jelezte: az Egér úti rablásban beismeri felelősségét, a többi vádpontban nem.

Pier István, aki 17 és fél év fegyházat kapott első fokon bűnszervezetben, felbujtóként elkövetett emberölés, valamint lopásra való felbujtás és rablás bűnsegédsége miatt, azt kérte: "csak azért üljek, amit elkövettem, ne más hamis vallomásáért". Egyszerre kérdőjelezte meg Papp Sándor és az ügy különösen védett tanújának a szavahihetőségét, utóbbi vallomása kapcsán felvetve: ha kisebb súlyú cselekményekről virágnyelven beszéltek, miért tárgyaltak volna nyíltan egy emberölésről.

A bűnszervezetben, társtettesként elkövetett lopásért nem jogerősen három évi fegyházbüntetéssel sújtott Rapai György azt kérte, a büntetés kiszabásánál vegyék figyelembe az időmúlást, valamint azt, hogy kiskorú gyermeket nevel, míg az ugyanilyen minősítés és büntetés ellen fellebbező Halász Márton enyhítést kért.

A bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett lopásért első fokon egyaránt három és fél év fegyházzal sújtott két egykori rendőr közül Koperda Tibor jelezte: egyetlen pontban sem ismeri el bűnösségét. Szabó István pedig azt mondta, úgy kerülhetett az ügybe, hogy működése sértette két vádlott - Czibere Attila és Pier István -, valamint két megyei rendőri vezető érdekeit.

A Pest Megyei Bíróság 2010. június 1-jén első fokon egy vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a különösen nagy értékre, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult perben. Ketten 20 év fegyházbüntetést kaptak, több vádlottra 1 év és 18 év közötti szabadságvesztést róttak ki.

Az elsőfokú döntés a vádlotti társaság számlájára írt a 2000-es évek elején elkövetett, a Mol százhalombattai finomítóját 100 milliós nagyságrendben megkárosító olajlopásokat. Megállapította azt is, hogy a bűnszervezet több tagja miként jutott el a védelmi pénzek szedésétől a nagy tételű olajlopásig, a diósdi kettős gyilkosságig, valamint a pénzszállító autók és bankfiókok elleni támadásokig.
 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS