Ombudsman-jelölés: hétfőn újabb forduló

2001.11.25. stop! / MTI

Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn egyeztet a parlamenti pártok frakcióvezetőivel az adatvédelmi biztosról, újabb jelöltjét előzetesen nem kívánta megnevezni.

A Népszabadság a napokban arról írt: a tisztségre Péterfalvy Attila lehet a legesélyesebb, aki szakmai tevékenysége révén jelentős tapasztalatokra tett szert az adatvédelem terén. Tanít a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen, ügyvédi praxist folytat, dolgozott a Fidesz jogi kabinetjének, majd Majtényi László adatvédelmi biztos külső munkatársa volt. Vastagh Pál szocialista frakcióvezető-helyettes az MTI-nek személyes véleményét megfogalmazva vasárnap azt mondta: Péterfalvy Attilát alkalmasnak tartaná adatvédelmi biztosnak. Hozzáfűzte: ha kiderül, hogy valóban ő az államfő jelöltje, akkor esetleges támogatásáról a szocialista frakció dönt majd. - Én Péterfalvy Attila támogatását fogom javasolni a képviselőcsoportnak - jelezte Vastagh Pál. A koalíciós pártok már eddig is nyilvánvalóvá tették: mindenképpen támogatják a köztársasági elnök által előterjesztett jelöltet. Hasonlóan foglalt állást a MIÉP is: az államfő által megnevezett személyeket eddig is támogatták. Majtényi László júniusi távozása óta a köztársasági elnök két alkalommal is élt a jelölés jogával, ám az Országgyűlés sem Maczonkai Mihályt, sem Berki Ádámot nem választotta meg ombudsmannak. Az adatvédelmi biztos megválasztásához az Országgyűlés kétharmadának igen szavazatára van szükség.

  • kapcsolódó anyagok
ADATVÉDELMI BIZTOS
OMBUDSMAN