2014-től egységesen állapítják meg a szemétszállítási díjakat - Újra elfogadta a Ház az államfő által visszaküldött hulladéktörvényt

2012.11.27. MTI

Újra elfogadta az Országgyűlés hétfőn a hulladéktörvényt. Erre azért volt szükség, mert Áder János köztársasági elnök október végén megfontolásra visszaküldte a Háznak a jogszabályt.

A képviselők 277 igen és 48 nem szavazat mellett fogadták el a törvényt, amelyben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter zárószavazás előtti módosító indítványának megszavazásával korrigálták az államfő által kifogásolt rendelkezéseket.

Az államfő arra hivatkozva küldte vissza a hulladéktörvényt, hogy az nem biztosít megfelelő jogorvoslati lehetőséget. Azt kifogásolta, hogy a törvény értelmében az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) minősített gazdálkodó szervezetként ismeri el azokat, amelyek egy később megalkotandó kormányrendeletben meghatározott feltételeket teljesítik. Csakhogy az államfői kifogás alapján az OHÜ feladatait nonprofit gazdasági társaságként látja el, eljárása részletesen nem szabályozott, továbbá a döntéseihez nem kapcsolódik jogorvoslati lehetőség - márpedig az alaptörvény szerint a hatósági és más közigazgatási döntések ellen jogorvoslattal lehet élni.

Áder János azt is megállapította, hogy a törvény egy időközben hatályon kívül helyezett európai bizottsági határozatra hivatkozik.

A vidékfejlesztési miniszter megszavazott zárószavazás előtti módosító javaslata egyrészt a helyes uniós jogszabályi hivatkozást jelöli meg a törvény szövegében, másrészt biztosítja az OHÜ említett döntései elleni jogorvoslati lehetőséget.

A hulladéktörvény értelmében 2014. január 1-jétől csak olyan nonprofit szervezetek végezhetnek hulladékgazdálkodási közszolgáltatást, amelyek szerződést kötöttek a települési önkormányzatokkal. A tervek szerint tehát 2014-től egységesen állapítják meg a szemétszállítási díjakat.

A törvény 2013-tól hulladéklerakási járulékot is bevezet, ezt a hulladéklerakók üzemeltetőinek az elhelyezett hulladék mennyisége és fajtája alapján kell megfizetniük. A járulék mértéke 2013-tól évente növekszik majd 2016-ig. A befolyt összeget a vidékfejlesztési tárca hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatokra fordítja.

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ
ÁLLAMFŐ
JOGALKOTÁS
TÖRVÉNYHOZÁS