Bizonytalan hallgatók - Oktatási ügyek az oktatási ombudsman asztalán - Fókuszban a köznevelési rendszer és a felsőoktatás

2013.07.25. Jogi Fórum / MTI

Tavaly az oktatási jogok biztosához érkezett panaszok száma összességében nem változott, ugyanakkor többen keresték meg felsőoktatási ügyekben az ombudsman hivatalát. Erről Aáry-Tamás Lajos beszélt a 24. Bálványosi Szabadegyetemen és Diáktáborban szerdán.

Az oktatási jogok biztosának tájékoztatása szerint valamivel több mint 1600 ügyet regisztráltak, ami nem tér el a korábbi évektől. A panaszok kétharmada a közoktatás, egyharmada a felsőoktatás területéről érkezett.

A biztos 16 kezdeményezéssel és öt ajánlással élt, és szavai szerint ezeket mind megfogadták.

Az oktatási jogok biztosa elmondta: nagyon sok kérdésre kellett válaszolniuk többek között a köznevelési rendszer átalakításával kapcsolatban: kell-e másik típusú iskolát választani, hogyan írassák be a szülők a gyerekeket. A bizonytalanság egyértelműen tetten érhető volt a panaszoknál és a megkereséseknél egyaránt - fogalmazott. Aáry-Tamás Lajos kiemelte: tapasztalataik szerint a fogyatékossággal élő gyermekek tájékoztatása volt a leginkább hiányos.

Ugyanakkor megjegyezte: az iskolák átvétele január 1-jével történt meg, így 2012-ben a vonatkozó jogszabályokat még nem kellett végrehajtani.

A felsőoktatási panaszok száma megnőtt - folytatta a biztos, hozzátéve: azt lehetett látni, hogy a hallgatók, illetve a felvételizők érezték, minden változóban van, és féltek attól, hogy "futóhomokra" építik a terveiket.

Kiemelte: volt, aki arra volt kíváncsi, hogy mi történik a keretszámok csökkentése után. Folyamatosan érkeztek kérdések a "röghöz kötésről" is. 2012-ben a felsőoktatási szabályok változása rendkívül gyors volt, és gyakran nem tartották be a korábbi évekből azt a szabályt, hogy a változások előtt két évvel be kell jelenteni a módosításokat - mondta. Emiatt "egészen elképesztő" helyzetek elé kerültek a hallgatók - jegyezte meg Aáry-Tamás Lajos.

Hozzátette: az igazi problémát 2012-ben észlelte, azaz, hogy az oktatás közszolgáltatásként versenyez az összes többi közszolgáltatással az adóforintokért. Azt tapasztalta, hogy az oktatásban nincsenek konszenzusos válaszok, és emiatt a terület mindig rosszul jár. Emellett az oktatásból folyamatosan negatív üzenetek érkeznek, és ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb pénzt sikerül ide irányítani - mondta. E kettő azt okozza szerinte, hogy mára az oktatás presztízse közpolitikai szempontból alacsonnyá vált.

A panaszok és ügyek számából arra lehet következtetni, hogy a hivatal ismert - jegyezte meg a biztos. 

Aáry-Tamás Lajos arra is kitért még, hogy a hivatal fennállása óta hozzájuk érkezett 17 ezer panaszból leszűrhető tapasztalatokra az oktatáspolitika nem mindig volt kíváncsi.

  • kapcsolódó anyagok
FELSŐOKTATÁS
OKTATÁSÜGY
OMBUDSMAN