A halál jogi fogalma

2019.12.18. Jogi Fórum / Papp-Nagy Zsolt

Az USA-ban egy büntetését töltő gyilkos szíve leállt, majd újraélesztették. Véleménye szerint - mivel meghalt - letöltötte életfogytig tartó szabadságvesztését. Kérvényezte hát szabadlábra bocsátását, érvei azonban az iowai bíróságot nem győzték meg - a kérelmet elutasították. De mi is számít halálnak a jogban? Mi a különbség a halál, az agyhalál és a klinikai halál jogi megítélésében?

A halállal kapcsolatban számos hiedelem, tévhit és vallásos elképzelés él, évezredeken keresztül a halál fogalma egyet jelentett a szívműködés és a légzés megszűnésével. A tudomány mai állása szerint azonban a halál az agyműködés teljes és visszafordíthatatlan megszűnése.

Az agyhalált először francia kutatók - P. Mollaret és M. Goulon „a kómán túli állapotként” - publikálták 1959-ben, majd kilenc évvel később a Harvardi Orvosi Egyetem az irreverzibilis kómát, „a dobogó szív melletti halált”, az idegrendszer észlelhető aktivitásának megszűnését írta le. Szükség volt mind fiziológiai, mind filozófiai értelemben átértékelni a halál fogalmát, mivel a halál legtöbbször egy folyamatnak tekinthető, mely folyamat egyes elemei jogi, etikai és vallási relevanciával bírnak, míg más elemeknek orvosi, ápolási vagy transzplantációs szempontból van jelentőségük. Filozófiailag a halál végleges és visszafordíthatatlan, ugyanakkor fiziológiailag van olyan állapot – ilyen a szív leállása, mint a kérvényt benyújtó gyilkos esetében is – amikor a halál folyamata megkezdődik, azonban még megállítható, visszafordítható.

A ’80-as években D. Shrader felvetette - egy agyhalottnak minősített anya testének mesterséges működtetése okán - „a kétszeres halál” fogalmát. Az anyát addig tartották „életben”, azaz működtették a szervezetét, amíg az újszülött gyermekét világra nem tudták segíteni, ezért Shrader szerint az anya, mint személy és az anya, mint biológiai szervezet halálára különböző időpontokban került sor.

Az egészségügyről szóló törvény (Eütv.) határozza meg a halál fogalmakat. A (biológiai) halál állapota akkor következik be, amikor a légzés, a keringés és az agyműködés teljes megszűnése miatt a szervezet visszafordíthatatlan felbomlása megindul. Bekövetkezését halottvizsgálattal állapítják meg, melyről a 351/2013. (X. 4.) Korm. rendeletben meghatározott tartalmú halottvizsgálati bizonyítványt kell kiállítani. A halál időpontjának két magánjogi vonatkozása is van. Egyrészt ebben az időpontban szűnik meg az elhunyt jogalanyisága, másrészt ebben az időpontban nyílik meg az elhunyt örököseinek igénye az örökhagyó vagyontárgyai, hagyatéka iránt. Ez a jogi értelemben vett halál fogalom.

Az agyhalál fogalma, amely az agy - beleértve az agytörzset is - működésének teljes és visszafordíthatatlan megszűnését jelenti, annyiban megtévesztő, hogy arra utal, többféle halál létezik, az agy halála és a biológiai halál. Egyfajta halál létezik, a biológiai halál, az agyhalál koncepcióját az életeket mentő szervtranszplantáció állandó szervszükséglete indokolta. A visszafordíthatatlan - biológiai - halálfolyamat az agyhalállal kezdődik, azonban az agyhalott szervei - szív, tüdő, máj, stb. - mesterséges keringés- és légzéstámogatással életben tarthatóak. A biológiai halál és az agyhalál „közötti időkülönbséget törekszik megragadni a szervtranszplantáció a még élő szervek kimentésére, hogy mások életének javára fordítsa azokat”. Az agyhalál megállapításának részletes szabályait a 18/1998. (XII. 27.) EüM rendelet határozza meg. A rendelet előírása alapján az agyhalált elsősorban klinikai vizsgálatok és kórlefolyás alapján kell megállapítani.

Az amerikai Bioetikai Elnöki Tanács 2009-ben felvetette, hogy az „agyhalál” definíciója helyett valamikor „az agykéreg halála” lehet majd az elfogadott kritérium.

A halál és az agyhalál kapcsán felmerül, valójában halott-e már a donor, amikor kiveszik valamely szervét, miként az a kérdés is megfogalmazódott, kinek az érdekeit kell előbbre helyezni, az agyhalottét vagy a szervátültetésre váró emberét. Az intenzív terápiás ellátás eszköztárának köszönhetően napjainkban is aktuális a kérdés. Hogyan kell kezelni egy perzisztens vegetatív állapotú vagy már az agyhalál állapotába jutott, de várandós egyént? Ki védi meg a jogait, és mely jogok maradnak fenn ebben az állapotban? Sándor Judit szerint a hosszan, a még nem életképes magzat miatt mesterségesen működtetett test komolyabban érinti az emberi méltóságot, mint a megfelelő jogi feltételek mellett végzett szervkiemelés, ezért is lenne szükség megnyugtató jogi válaszra az ilyen esetek rendezéséhez.

A klinikai halál - vagy F. Kiss Gabriella megfogalmazásában „a köztes lét állapota” - esetében átmenetileg szűnik meg a légzés, a keringés vagy az agy működése, amely ugyanakkor nem jelenti a halál vagy az agyhalál beálltát, mert klinikai életjelek hiányában vélelmezzük a központi idegrendszer néhány perces túlélését.

Továbbá az Eütv. meghatározza a perinatális és a korai vagy középidős magzati halált. Előbbi esetben a halál a méhen belül a terhesség 24. hete után következik be, vagy a méhen belül elhalt magzat hossza a 30 cm-t vagy a tömege az 500 grammot eléri, illetve amikor a halál az újszülött megszületését követő 168 órán belül következik be, függetlenül az újszülött hosszától vagy tömegétől. Utóbbiról a 24 hétig vagy annál rövidebb ideig az anya méhében lévő magzat esetében beszélhetünk, ha az anya testétől történt elválasztás után az élet semmilyen jelét nem adja; vagy ha a magzat kora nem állapítható meg, és a magzat testtömege az 500 grammot vagy a testhossza a 30 cm-t nem éri el, ide nem értve azon ikerszülés esetét, ahol legalább az egyik magzat élves született.

Amennyiben a halál ténye közokirattal - halotti anyakönyvi kivonattal - nem igazolható, a jog meghatározott feltételek megléte esetén mégis lehetőséget teremt a halálhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazására a holtnak nyilvánítási, illetve a halál tényének megállapítása iránti nemperes eljárás lefolytatásának eredményeként hozott bírósági határozat alapján.

A holtnak nyilvánításról a bíróság kérelemre határoz, ha a holtnak nyilvánítandó személy eltűnt és az eltűnéstől számítva öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismert volna. Egy vélelmet állít fel, így a holtnak nyilvánított személy az ellenkező bizonyításig halottnak tekintendő. A bíróság a halál időpontját mérlegelés alapján állapítja meg, amennyiben az nem vezet eredményre, az időpont az eltűnést követő hónap tizenötödik napja lesz. Azonban a halál helyét nem állapíthatja meg, ha az a bizonyítási eljárás során ismerté válik, akkor a halál ténye megállapítása eljárásnak van helye. Ha a holtnak nyilvánított személy időközben előkerült, a holtnak nyilvánító határozat hatálytalan, és az annak alapján beállott jogkövetkezmények semmisek.

A halál tényének bírósági megállapítására - kérelemre, időbeli korlát nélkül - akkor kerülhet sor, ha kétséget kizáróan megállapítható a halál bekövetkezte, a halál helye, időpontja és ténye, de annak anyakönyvezése elmaradt, mert az anyakönyvezés törvényi feltételei, például nem került elő a holttest, nem állnak fenn. Az eljárás abban különbözik a holtnak nyilvánítási eljárástól, hogy míg annak célja a vélelem felállítása amellett, hogy a hosszabb ideje eltűnt, magáról életjelet nem adó személy valószínűleg meghalt, ez utóbbi eljárásban a meghalt személy halálának közokirattal nem igazolható tényét pótolja az eljárás során hozott végzés.

  • kapcsolódó anyagok
POLGÁRI JOG
EGÉSZSÉGÜGY