Változhat a távmunka hazai szabályozása - A koronavírus járvány hosszú távon is hat a munkajogra

2020.07.29. Jogi Fórum / Ferencz Adrienn

Alig, hogy lezárult a pandémia „első hullámaként” emlegetett járványhelyzet, a kormány az elkövetkezendő „második hullámra” felkészülve a munkajogi szabályozás módosítására készül, melynek keretében a távmunka – azaz a „home office” - szabályait is újragondolják. Mire számíthatunk a jövőben?

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését, ami a munkáltatók és munkavállalók érdeke is. A kormány széles körű egyeztetések kezdeményezett a gazdaság szereplőivel a távmunka szabályainak módosításáról, a törvényi szintű változtatások pedig már ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek. Mivel az elmúlt hónapokban a munkavállalók egészségének megőrzése céljából a foglalkoztatás valamennyi szintjén a távmunka jelentette a munkahelyek megóvásának egyetlen módját – amely munkavégzési forma számos előnyt hordoz magában mind a munkavállalók, mind a munkáltatók szempontjából -, ezért indokolttá vált a távmunka szabályozási környezetének újragondolása.

Az egészségügyi szakemberek globális szintű szakmai álláspontja szerint hónapokon belül várható egy második hullám, melynek okán a kormány úgy véli, a jogszabályi környezetnek is igazodnia kell a gazdasági, társadalmi kihívásokhoz és a munkaerőpiac változásaihoz.

A módosítás érintené a munkavállaló részéről a munkavégzés helyének szabad megválasztását, a munkavállaló és a munkáltató közötti, mindkét fél érdekeit szem előtt tartó megállapodás új alapokra történő helyezését. A szakterületért felelős tárca közleménye szerint a szabályozás lehetőséget biztosítana arra, hogy a munkáltató távmunkavégzés esetén hozzájáruljon a munkavállaló költségeihez, a szükséges eszközök beszerzéséhez, akár kedvezményes adózási feltételek mellett. A cégeknek a tevékenységi köreiket, működési sajátosságaikat, a dolgozóik munkakörét figyelembe véve érdemes a távmunka mellett dönteniük, amennyiben ez nem jelent gátat a munkavállalónak feladatai elvégzésében.

A kormány elkötelezett a munkahelyek megtartása mellett, amelyet az eredményes gazdaságvédelmi intézkedések mellett rugalmas munkajogi szabályozással is kész támogatni.

  • kapcsolódó anyagok
MUNKAJOG
JÁRVÁNYÜGY
JOGALKOTÁS