Alkotmányellenes a médiatörvénynek az a tavalyi módosítása, amely lehetővé tette volna a műsorszolgáltatási jogosultság pályázat nélküli meghosszabbítását – mondta ki az Alkotmánybíróság.
Címke: államfő
Ma hirdeti ki a médiatörvénnyel kapcsolatos határozatát az Ab
Ma hirdet határozatot a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény tavaly decemberi módosítása ügyében az Alkotmánybíróság (Ab); a jogszabályt aláírás előtt, véleményezésre utalta a testület elé az államfő.
Sérül az egyenlő bánásmód alkotmányos követelménye? – Alkotmánybírósági határozat a médiatörvény módosításáról
Az Alkotmánybíróság (Ab) 2009. június 30-án (kedden) 11 órakor nyilvános teljes ülésen hirdeti ki a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés 2008. december 8-i ülésnapján elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény alkotmányossági felülvizsgálatával kapcsolatos határozatát.
A nyári utolsó ülésnapon szavaz a Ház a gyes 2 évre csökkentéséről
Az Országgyűlés a nyári rendkívüli ülésszak utolsó napján, 29-én szavaz újra a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, a gyermekek védelméről szóló törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról – közölte Szili Katalin a házbizottság ülése után csütörtökön. Ha az Országgyűlés újra elfogadja a törvényt, az államfő köteles aláírni a jogszabályt.
Az államfő nem írta alá a családtámogatási rendszer módosítását
Sólyom László köztársasági elnök nem ért egyet gyermekgondozási segély (gyes) időtartamának három évről két évre csökkentésével, ezért nem írta alá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, valamint az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabályt – közölte Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön közleményben az MTI-vel.
Alkotmánybíróság – Határozat született a távoltartásról
Az Alkotmánybíróság (Ab) 2009. május 5-én (kedden) 11 órakor nyilvános teljes ülésen hirdeti ki a hozzátartozók közötti er szak miatt alkalmazható távoltartásról szóló, az Országgyűlés 2008. december 15-i ülésnapján elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény alkotmányosságával kapcsolatos határozatát.
Bajnai megválasztása ellen nem emelhető alkotmányos kifogás
Az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon miniszterelnökkel a Sándor-palotában.
Sólyom – Szabó Máté megnyilvánulása veszélyezteti az intézményébe vetett bizalmat
Szabó Máté megütközést kiváltó megnyilvánulásai veszélyeztetik az országgyűlési biztos intézményébe vetett bizalmat – szögezte le Sólyom László köztársasági elnök szerdán, amikor hivatalában fogadta az állampolgári jogok országgyűlési biztosát.
Kumin – Az ombudsman az Országgyűlésnek felelős
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a törvény szerint kizárólag az őt megválasztó Országgyűlésnek felelős – mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője hétfőn.
Zárt ajtók mögött – Az OIT a kormányfő kijelentéseiről
Zárt ajtók mögött, Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében tárgyalt pénteken az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) rendkívüli ülésen a miniszterelnök bíróságokat bíráló kijelentéseiről.