Magyarországot a gazdasági válságon kívül egy nagyon súlyos bizalmi, hitelességi válság is sújtja – hangsúlyozta a köztársasági elnök a Magyar Televíziónak adott interjújában.
Címke: államfő
Az előadás értékéből a darab sokat levon
Az MSZP által benyújtani tervezett konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal azt lehet elérni, hogy a kellő parlamenti támogatás híján lévő miniszterelnököt egy többségi támogatottsággal rendelkező új miniszterelnök váltsa fel. Bár a helyzet szokatlan, az eljárás formálisan nem kifogásolható – nyilatkozta az államfő.
Az államfő megtagadta az LB elnökhelyettesének kinevezését
Nem nevezi ki a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének javasolt Zanathy Jánost a köztársasági elnök, mert álláspontja szerint erre a posztra csak a Legfelsőbb Bíróság elnöke jelölhetne, azonban ez a tisztség tavaly június óta betöltetlen – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KeH) csütörtökön.
Továbbra sincs főbíró
Másodszor sem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé az Országgyűlés Havasiné Orbán Máriát, akit az államfő nem jelöl újra.
A gyűlöletbeszédről – Ombudsmanok tájékoztatták az államfőt
Nem támogatja a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos jogszabályi szigorítást az államfő – mondta el az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, miután az ombudsmanok megbeszélést folytattak Sólyom Lászlóval pénteken Budapesten.
A szabadság elválaszthatatlan a felelősségtől – A Népszabadság interjúja Sólyom László köztársasági elnökkel
“A szólásszabadságnak jelentős és pontos korlátai vannak a magyar jogban, éppen annak a megakadályozására, hogy a szólásszabadsággal való visszaélés erőszakra vezessen” – hangsúlyozza az államfő a Népszabadságnak adott interjújában.
EP-választás – Március 27-éig kell kiírnia az államfőnek a választást
Legkésőbb március 27-éig kell kiírnia a köztársasági elnöknek az európai parlamenti választást a jogszabályok értelmében.
Civil szervezetek a romákat ért támadások ellenében
Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, a Roma Polgárjogi Alapítvány és a Társaság a Szabadságjogokért szervezetek a múlt héten levélben kérték a köztársasági elnököt, hogy emelje fel szavát a rasszizmus és az előítélet ellen.
Újabb kérdésekben kezdeményez népszavazást Seres Mária
Az államfőnek címzett nyílt levelet adott át a képviselők számlaadásáról szóló népszavazást kezdeményező Seres Mária az elnöki hivatal munkatársának a Sándor-palotában hétfőn.
Alkotmányellenes rendelkezés a versenytörvényben
Az Alkotmánybíróság (Ab) a 2009. február 23-i teljes ülésén döntött aköztársasági elnöknek a versenytörvénnyel kapcsolatos indítványáról.