Ha a vizsgálat azt állapítja meg, hogy egy egyesület alkotmánysértően működik, tevékenységével bűncselekményt valósít meg, vagy mások jogait és szabadságát sérti, a főügyészség a bíróságon pert indít az egyesület feloszlatása érdekében.
Címke: bíróság
Pert vesztett a PSZÁF a Determinnel szemben
Az ügyben közel négy év eltelte után a Legfelsőbb Bíróság szolgáltatott igazságot.
Meginduló kilakoltatások
Hosszú szünet után ismét megkezdődtek a kilakoltatások, egyelőre csak az önkormányzati tartozásoknál van lehetőség ilyen eljárásra, a végrehajtók eddig minden esetben üres lakásokat találtak.
Enyhítette Budaházy pénzbüntetését a Fővárosi Bíróság
Félmillióról kétszázezer forintra enyhítette a Budaházy Györgyre a Szabadság téri emlékmű megrongálása miatt korábban kiszabott pénzbüntetést másodfokú, jogerős ítéletében az FB.
Megszüntették a nyomozást a berceli gyermekgázolás ügyében
Az indoklás szerint a két gyereket elgázoló nő nem számolhatott azzal, hogy a gyerekek takarásból az úttestre kicsúszva szánkózhatnak.
Fizetésképtelenségi jog
Beszámoló a Jogi Fórum 2011. április 6-i konferenciájáról.
LB ítélet a Pécsi Vízművek Zrt. kontra Tettye Forrásház Zrt. ügyben
A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság ítéletet hirdetett abban a perben, amelyet a francia érdekeltségű Pécsi Vízművek Zrt. indított a Tettye Forrásház Zrt. ellen.
Újabb tárgyalási nap - Romagyilkosságok
A romagyilkosságok koronatanúja szerint a vádlottaknak nincs közük a támadásokhoz.
A Magyar Bírói Egyesület közleménye
A Magyar Bírói Egyesület elnöksége az alaptörvény elfogadása után a bírák nyugdíjazásával kapcsolatban közleményt adott ki.
Elfogadta az Országgyűlés az új alaptörvényt
Az új alkotmányra 262-en szavaztak igennel, 44-en nemmel, egy fő tartózkodott.







