Címke: gyülekezési jog

Felmentették Budaházy Györgyöt és hét társát

Felmentették Budaházy Györgyöt és hét társát

Felmentette a Fővárosi Bíróság Budaházy Györgyöt és hét társát tiltott önkényuralmi jelkép használata vétségének vádja alól az EU csatlakozást ellenző plakátok miatt indult büntetőeljárásban.

Emberi jogok: sok a probléma Kínában, Oroszországban és Törökországban

Emberi jogok: sok a probléma Kínában, Oroszországban és Törökországban

A legtöbb halálos ítéletet Kínában hajtják végre, Oroszországban továbbra is komoly gondok vannak az emberi jogokkal, Guantánamo léte pedig negatív üzenet – olvasható az EP 2006-os emberi jogi jelentésben. A parlament továbbra is elfogadhatatlannak tartja a halálbüntetést. A képviselők aggodalommal figyelik az oroszországi finnugor kisebbségek helyzetét.

Az EP elítéli a homofóbiát – éles kritika a lengyel kormánynak

Az EP elítéli a homofóbiát – éles kritika a lengyel kormánynak

A homoszexuálisok elleni atrocitások kapcsán fogadott el állásfoglalást az EP csütörtökön. A képviselők főleg a lengyel helyzetet kritizálják, és élesen bírálják a kormányt homofóbnak tekintett nyilatkozataiért. Sőt tényfeltáró küldöttséget is küldenének Lengyelországba.

Alkotmánybírósági kontroll alatt a helyi rendeletalkotás

Ma Magyarországon körülbelül százezer önkor­mányzati rendelet van hatályban. Ezek közül több mint ezer jogszabály már megfordult az Alkotmánybíróság (Ab) előtt. Az év első két hónapjában az Ab háromtagú tanácsai összesen tíz helyi ren­deletet vizsgáltak felül, és közülük kettőt alkotmányellenesnek találtak.

Mégsem módosul a gyülekezési törvény

Mégsem módosul a gyülekezési törvény

Elutasította a gyülekezési törvény módosításáról szóló minisztériumi elképzeléseket a Fidesz azon az ötpárti egyeztetésen, amelyet tegnap rendezett az igazságügyi és rendészeti tárca. Így elmarad a kétharmados parlamenti többséget igénylő módosítás.

Indul az ötpárti egyeztetés a gyülekezési törvény módosításáról

Indul az ötpárti egyeztetés a gyülekezési törvény módosításáról

Holnap kezdődik az ötpárti egyeztetés a gyülekezési törvény módosításáról. A kormánynak nem célja a szabályok szigorítása, ugyanakkor az elmúlt félév eseményei, illetve a törvény megalkotása óta eltelt csaknem két évtized tapasztalatai alapján szükségesnek látszik a pontosítás. A vitára bocsátott tervezet kedd óta elolvasható az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján (www.irm.hu).

A Helsinki Bizottság az Alkotmánybírósághoz fordul a kordon ügyében

A Magyar Helsinki Bizottság alkotmányellenesnek tartja a rendőrségi törvény azon szakaszát, amely alapján lehetséges volt közel öt hónapon keresztül lezárni a Kossuth teret. Ezért a Helsinki Bizottság az Alkotmánybírósághoz fordult. A szervezet indítványa szerint alkotmányos alapjogokat sért, hogy a rendőrség időhatár nélkül úgy zárhat le területeket, hogy a rendőrségi törvény nem határozza meg azokat a szempontokat, amelyek alapján meg lehetne ítélni az intézkedés szükségességét és arányosságát.

Gyülekezés: koalíciós ellentétek

Gyülekezés: koalíciós ellentétek

Nem egyezik a koalíciós pártok véleménye a gyülekezési törvény módosításáról. A szocialisták támogatják a kormány erről szóló tervezetét, de a szabad demokrata Fodor Gábor szerint egyelőre a jelenlegi szabályok mellett is kezelhetők a demonstrációk.