A Bajnai-kormány minisztereinek eskütételével kezdődik az Országgyűlés mai ülése.
Címke: kormányzat
Megalakult a válságkezelő kormány
Bajnai Gordon miniszterelnök tegnap ellenjegyezte a miniszteri kinevezésekről szóló köztársasági elnöki határozatot, így megkezdhetik tevékenységüket az új miniszterek és hivatalosan is megalakult a válságkezelő kormány. Az új kormány pénteken tartja első ülését, amelyen első olvasatban tárgyalják a Válságkezelő tervet – tartalmazza Budai Bernadett kormányszóvivő közleménye.
Bajnai megválasztása ellen nem emelhető alkotmányos kifogás
Az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon miniszterelnökkel a Sándor-palotában.
A távozó kormányfőnek és három miniszternek jár végkielégítés
A kormánytagok közül Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Göncz Kinga, Szilvásy György, illetve Veres János távozó minisztereknek jár végkielégítés a jelenlegi szabályok szerint.
Draskovics Tibor miniszterjelölt programja az állam működésének korszerűsítését ígéri
Korszerűbb, kiszámíthatóbb, gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb állami működésről beszélt az igazságügyi és rendészeti miniszterjelölt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában kedden.
Bajnai Gordon a miniszterelnök
Az Országgyűlés kedden 204 igen szavazattal, nem szavazatok nélkül, 8 tartózkodás mellett megszavazta a Gyurcsány Ferenccel szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt, egyben miniszterelnökké választotta Bajnai Gordont. A pénzügyi, a gazdasági, a szociális, a külügyi és az önkormányzati tárca élére új vezetők állnak.
Hat új miniszter lesz a Bajnai-kormányban
A pénzügyi, a gazdasági, a szociális, a külügyi és az önkormányzati tárca élére kerül új vezető a válságkezelő kormányban. A kancelláriaminiszter Molnár Csaba lesz, Kiss Péter pedig társadalmi egyeztetésért felelős tárca nélküli miniszterként a kormányfő politikai helyetteseként folytatja munkáját.
OGY – Új miniszterelnököt választ a Ház
A Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról és az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztásáról dönt mai ülésén az Országgyűlés.
Formálódik a Bajnai-kormány
Oszkó Péter elfogadta Bajnai Gordon felkérését, így – a Népszabadság információi szerint – a Deloitte könyvvizsgáló cég ügyvezetője lesz a pénzügyminiszter; a Magyar Nemzet viszont úgy tudja, Oszkó még nem hozott végső döntést.
A kormány elfogadta az antikorrupciós csomagot
A Gyurcsány-kormány utolsó ülésén elfogadta a tavaly ősszel beígért korrupcióellenes intézkedéscsomagot – tudta meg a Világgazdaság.