Címke: korrupció

Orbán tavaly tudott a MiG-korrupció gyanújáról

Orbán Viktor miniszterelnöknek már tavaly tudomása lehetett a MiG-29-es vadászgépek korszerűsítése kapcsán felvetődött korrupció gyanújáról – tájékoztatta a Népszavát egy neve elhallgatását kérő, magas rangú kormánytisztviselő. Szerinte nemcsak Peter Tufo, korábbi amerikai nagykövet volt az informátora, hanem a Miniszterelnöki Hivatal egyik alkalmazottja is adott tájékoztatást a feltételezett korrupcióról. Arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy Orbán mit kezdett az értesüléssel. Politikai megfigyelők úgy vélik, a miniszterelnök a kisgazdák “feldarálásának” egyik eszközéül szánta a birtokába került információt, és csak a megfelelő alkalomra várt. Szakértők szerint Demszky Gábor bejelentése “bezavart” ugyan a kormányfői tervekbe, de csak azért, mert a volt amerikai nagykövet...

Kínai pártfunkcionárius kivégzése korrupció miatt

Korrupció vádjával halálra ítéltek és kivégeztek Kínában egy magas rangú pártfunkcionáriust. Az ország középső részén fekvő Tungming város párttitkárára, Csi Huo-kujra megvesztegetés elfogadásáért és hatalmi visszaélésért szabták ki a főbüntetést – jelentette kedden a félhivatalos CNS hírügynökség. A párttitkár felesége volt a perben a másodrendű vádlott, őt 16 évi szabadságvesztéssel sújtotta az ügyben eljáró bíróság. Noha már nem teljesen tabu ez a téma a kínai tömegtájékoztatásban, még mindig ritka esetnek számít, ha nyilvánosságra hozzák pártfunkcionáriusok bűncselekményeit és elítélését. Különösen ritka dolog ez városi vagy annál magasabb szintű pártvezetők esetében.

Homoki János megdöbbentőnek tartja, hogy nevét korrupcióval hozták összefüggésbe

Megdöbbentőnek nevezte Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium kisgazda államtitkára, hogy a nevét korrupcióval hozták összefüggésbe. Az FKGP-s honatya erről pénteken nyilatkozott az MTI-nek, miután visszatért szabadságáról. Homoki János visszautasította, a MiG-29-es vadászrepülők felújításával kapcsolatban róla megjelent információkat. – Elképesztő, hogy Magyarországon, ha valaki őszintén bevallja vagyoni helyzetét rögtön korrupciógyanúba keverik – hangsúlyozta. A kisgazda politikus úgy fogalmazott: “lehet találgatni, hogy honnan indulnak ki ezek a hírek”. Az MTI kérésére, hogy nevezze meg konkrétan kikre gondol, a kisgazda politikus azt mondta: az FKGP-ben neheztelnek rá, mert elhagyta a pártot, ezért ez is egy lehetőség. Homoki János szavai szerint helyette inkább azokkal...

Korrupciógyanús építéseket örökölt a horvát kormány

Horvátországban az 1994-es közbeszerzési törvény alapján minden olyan munkára, amelyet közpénzből finanszíroznak, ilyen az autópálya-építés is, tendert kell kiírni. A pályázat megjelenik a horvát újságokban, de emellett külföldi lapban, például a tekintélyes Financial Timesban is. A törvény értelmében a horvát tulajdonú vállalatok tízszázalékos árelőnyt élveznek a külföldiekkel szemben. Bizonyítani természetesen nem lehet, de általában tudható, hogy melyik nagy cég paramétereinek felelnek meg a kiírások. Tudjman néhai elnök idejében az akkori újjáépítési és fejlesztési miniszter, Jure Radic érdekeltségébe tartozó Konstruktor-Split nyerte az útépítési tendereket. Az előző horvát kormányhoz kötődik a legújabb keletű autópálya-építési botrány is. A tudjmani időkben hozták létre az...

Vadászgép-korrupció: cáfol az államtitkár

A Nemzetbiztonsági Hivatalnak nincsenek olyan jellegű információi, amelyek az egyik internetes portálon a honvédség vadászgép-beszerzésével kapcsolatban megjelentek – közölte Simicskó István, a MeH nemzetbiztonsági államtitkára. Az internetes lap tájékoztatása szerint korrupciós ügyről szerzett tudomást a Nemzetbiztonsági Hivatal a honvédségi vadászgép-beszerzés ügyében. A stop! úgy tudja: a minisztérium egyik legmagasabb beosztású tagja ellen már közvetett bizonyítékok állnak a hivatal rendelkezésére. A portál informátorára hivatkozva azt írták, hogy a korrupciós ügybe még akkor keveredett az egyik honvédelmi minisztériumi vezető, amikor még nem vetették el teljesen a korábbi harci repülők rekonstrukcióját. Szerintük a pénz vélelmezhetően orosz-német forrásból vándorolt magánkézbe.

Korrupció a vadászgépek beszerzése ügyében?

Korrupciós ügyről szerzett tudomást a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a vadászgép-beszerzés kapcsán – értesült a stop! internetes újság hírszerzői forrásokból. A lap szerint a korrupcióban a Honvédelmi Minisztérium (HM) egyik legmagasabb beosztású, kisgazda vezetője érintett. A stop! úgy tudja, hogy a HM-tisztségviselő ellen már közvetett bizonyítékok állnak az NBH rendelkezésére. A internetes portál informátorára hivatkozva azt írta, hogy a korrupciós ügybe akkor keveredett az egyik honvédelmi minisztériumi vezető, amikor még nem vetették el teljesen a korábbi harci repülőgépek, a MiG-29-esek rekonstrukcióját. Szerintük a pénz vélhetően orosz-német forrásból vándorolt magánkézbe. A meg nem nevezett tisztségviselő, aki parlamenti képviselő is, legutóbbi vagyonnyilatkozatában feltűnő...

Korrupciógyanú a HM vezetésénél

A titkosszolgálat olyan információk birtokába jutott, amely szerint a vadászgéptender ügyében a honvédelmi tárca vezetői – Szabó János vagy Homoki János – közül valaki kenőpénzt fogadott el.

Korrupciós pénzt vett át az ál-fogyasztóvédelmi ellenőr

Ál- fogyasztóvédelmi ellenőrt keres a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a férfi saját maga megvesztegethetőségére hívta fel az általa jogtalanul vizsgált üzlet tulajdonosának a figyelmét, és hallgatást ígérve, el is fogadta a korrupciós pénzt. Az esetről Fülöp Gergely, a térségi rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy az álellenőr az egyik nyíregyházi szórakozó helyen jelent meg július 13-án, s magát a fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársának adta ki. Miután vizsgálódott az üzletben, 15.500 forintot kért azért, hogy az általa tapasztalt hiányosságok miatt a felelősségre vonástól eltekintsen. Az üzlet tulajdonosának feleségétől meg is kapta a pénzt. A tulajdonos végül feljelentette az ellenőrt, s akkor derült...