Áprilisban 20 százalékkal drágul a rendszámok kiadása, az eredetvizsgálat és a gépjárművekkel kapcsolatos többi hatósági eljárás – a rendészeti minisztérium elképzelései szerint.
Címke: közlekedés
A közép-európai utak a legveszélyesebbek
A legveszélyesebb utak Közép-Európában, míg a legbiztonságosabbak az EU északi tagállamaiban, valamint Máltán találhatóak – áll egy most megjelent Eurostat jelentésben. A dokumentum szerint 2004-ben 1,8 millió ember sérült meg az európai utakon.
A szomszédokkal is erősítené a közlekedési együttműködést az EU
Egy olyan hatékony közlekedési piacot hozna létre a Bizottság, mely a tagállamokon kívül magában foglalná a közösséggel szomszédos országokat is – derült ki a testület szerdán közzétett közleményéből.
Obudsmani vizsgálat a közütak káros mellékhatásai miatt
Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkérte a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy a díjfizetéssel érintett országos közutak kijelölése, valamint a díj mértékének megállapítása úgy történjen, hogy a lakossági panaszokat előidéző teherforgalmat az autópályák használatára kényszerítse, valamint akadályozza meg a teherforgalom alacsonyabb rendű utakra terelődését. Az ombudsman szorgalmazza, hogy a miniszter éljen a korlátozás lehetőségével az átmeneti időszakban, továbbá azokon az utakon, ahol nem vezetik be a díjat.
Bizottsági javaslat a repülőtéri illetékekről
Az Európai Bizottság ma teszi közzé repülőterekről szóló jelentését, amellyel a torlódások csökkentését, az illetékek egységes kiszabását és a szolgáltatások minőségének javítását szeretné elérni.
Lekerült a napirendről a belföldi vasúti személyszállítás liberalizálása
Az Európai Parlament elfogadta a harmadik vasúti csomagot, amely szerint a belföldi utasok új jogokat kapnának, egységes jogosítványa lehet a vonatvezetőknek, ám a belföldi személyszállítás liberalizálását a képviselők többsége nem támogatta.
A Parlamentnek nem tetszik a tagállamok vasút liberalizációs terve
A tagállamok nem értenek egyet az EP képviselők által követelt határidőkkel, amelyek a vasútliberalizációra, az utas jogok kialakítására, valamint a vasúti személyzet képesítésére vonatkoznak. Az EP ma tárgyalja az ún. harmadik vasúti csomagot.
Évi 40 ezer halott az európai utakon
A közúti balesetek számának csökkentése érdekében számos javaslattal áll elő az EP szakbizottsága. A közúti közlekedés biztonságát célzó cselekvési program félidős értékelésében a képviselők például a közúti jelzések uniós egységesítését, a fényvisszaverők, záróvonalak fokozottabb alkalmazását szeretnék, és sehol nem engednék meg, hogy kezdő vezetők alkoholt fogyasszanak.
Nem lesz egynapos autópálya-matrica a személyautóknál
A gazdasági tárca nem tervezi, hogy a személyautóknál is bevezesse az egynapos autópálya-matricát. A minisztérium a nehézjárművek esetében is csak azért ad ki egynapos sztrádahasználatra jogosító jegyet, mert az Európai Unió direktívája erre kötelezi – tudta meg a Népszava a szaktárcáról.
Eddig közel 10000 szavazat érkezett a KRESZ módosításásáról
Eddig közel 10000-en szavaztak már arról, hogy kötelező legyen-e az úttesten tartózkodó gyalogosoknak és kerékpárosoknak a fényvisszaverő mellény használata; a válaszadók több mint fele igennel voksolt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján.