Címke: oktatásügy

Csak műanyag tányérból ehettek a roma gyerekek az iskolában

Csak műanyag tányérból ehettek a roma gyerekek a pátkai általános iskolában, ráadásul külön időpontban, mint nem roma társaik – ezt állapította meg a kisebbségi ombudsman vizsgálata, amely szerint az intézményben hátrányosan különböztették meg a roma gyermekeket akkor is, amikor külön osztályba, a nem romáktól elkülönítve oktatták őket, gyenge tanulási képességeikre hivatkozva.

Leszbikus tanárnő perli a gyalázkodó diákokat

Egy angol leszbikus tanárnő a Lordok Házához fordult kártérítési igényével, miután munkahelyéről távoznia kellett a tanulók miatt, akik folyamatosan zaklatták szexualitás irányultságára célozva.

Elásta az iskolai naplókat

Elfogták azt a 18 éves tiszavasvári fiút, aki az iskolájából ellopta, majd elásta az összes naplót – értesült a HavariaPress.

Bush a fehér diákok jogait védi

Bush amerikai elnök megpróbálja megakadályozni, hogy a Michigan Egyetem plusz pontot adjon a felvételi vizsgán a nem fehér diákoknak, írja a Magyar Hírlap.

Diákhitel: a hallgató dönt a bankról

Februártól a hallgatók maguk választhatják meg, hogy melyik bankon keresztül igénylik a diákhitelt. Eddig, másfél évig csak a Postabank bonyolította a kifizetéseket. A Diákhitel Központ a folyósítás feltételeiről hét pénzintézettel és csaknem 120 takarékszövetkezettel egyezett meg. A kölcsön igényléséhez a tanulóknak folyószámlát kell nyitniuk. A megállapodás szerint a bankok végzik a hitelügyintézést és kedvezményeket is adnak legalább egy évig a szerződő diákoknak. A tanulóknak ezentúl nem kell hozniuk iskolai igazolást, elég kitölteni a bankokban január 20-ától kérhető diákhitel-csomagot. Ez az úgynevezett egypontos ügyintézés, ami leegyszerűsíti az igénylés menetét. “Egy helyre befáradva elintézhetnek mindent, tudniillik az új igénylés feltétele lesz, hogy...

Tesztelhetik a diákok a hallgatói információs központot

Tesztelhetik a diákok a hallgatói információs központ rendszerét a teljes körű megnyitás előtt, az érdeklődők december 13. és 20. között regisztrálhatják magukat – tájékoztatta a központ közleményben az MTI-t. A Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ a felsőoktatás résztvevői számára 2003. január 3-án nyitja meg kapuit. Az oktatási tárca háttérintézményének célja, hogy a hallgatókat, oktatókat, és kutatókat segítse az információk, a tudás megszerzésében. A tesztre jelentkezőket 30 számítógép várja, amelyekről korlátozás nélkül elérhetik a világhálót, és megismerkedhetnek az elektronikus információs szolgáltatás által ingyenesen közzétett tudományos keresőrendszerekkel. A tesztelésen résztvevők regisztrációja ingyenes és egy évig érvényes. Rohrböck Kinga, kommunikációs referens az MTI-nek...

Polt Péter előtt a jászladányi iskola ügye

Az Oktatási Minisztérium arra kéri a legfőbb ügyészt, hogy vizsgálja ki a jászladányi alapítványi iskolát működtető alapítvány működésének törvényességét. A tárca azt követően fordult a legfőbb ügyészhez, hogy a megyei főügyész óvást adott be a helyi közigazgatási hivatalhoz az iskola működési engedélyének megsemmisítése miatt.