Sziasztok!
Jogeset kidolgozásában jártas ember segítségét szeretném kérni!Most végzek igazgatási szakon,egy hónap múlva anyuka lesz és most 2 db jogesetet kellene kidolgoznom,viszont nem nagy sikerrel...:(
Köszönöm aki tudna segíteni.
1.jogeset
A Magyarországon bevándorlási engedéllyel rendelkező kínai állampolgár felperes 1995 óta tulajdonosa a B., A. u. x. szám alatti ingatlannak.
A felperes 1997-ben egészségügyi kezelés céljából Kínába utazott. A lakást rokonára, Q. H-ra bízta, aki 2000 tavaszán szintén Kínába utazott, a lakást lezárva hagyta.
A 2000. június 28-án létrejött adásvételi szerződéssel a felperes képviseletében hamis kínai közjegyzői meghatalmazással eljáró, a magát X. B-nek kiadó kínai személy a lakást a III. r. alperes részére 5 300 000 forint vételárért eladta. A III. r. alperes állítása szerint az okiratban foglaltakkal szemben a lakásért 6 300 000 forintot fizetett ki, melyből kiegyenlítésre került az ingatlant terhelő 700 000 forint összegű közösköltség- és közműtartozás. A III. r. alperes tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba 2000. július 17. napján bejegyzést nyert. A III. r. alperes az ingatlant nem vette birtokba, hanem azt a 2000. július 27. napján létrejött szerződéssel az I-II. r. alpereseknek adta el 5 900 000 forint vételárért. Az ugyanazon a napon kelt okirat szerint az alperesek az ingatlan vételárát 7 100 000 forintra módosították. Az I-II. r. alperesek tulajdonjoga, illetve haszonélvezeti joga 2000. október 10-én az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került.
A felperes állítása szerint 2001 tavaszán visszatért Magyarországra és észlelte, hogy a lakásban az I-II. r. alperesek laknak. 2001. április 15-én feljelentést tett a rendőrségen, állítva, hogy a lakást nem adta el, az adásvételi szerződés megkötésekor felhasznált meghatalmazás hamisított.
A felperes a 2002. január 18. napján előterjesztett keresetével annak megállapítását kérte, hogy az adásvételi szerződések semmisek, kérte az eredeti állapot helyreállítását, a felperes tulajdonjogának megállapítását. Kérte továbbá az alperesek kötelezését az ingatlan ingóságaiktól kiürítve történő birtokába bocsátására.
1.Mit jelent a törlési per? Milyen esetekben indítható?
2.A bejegyzés érvénytelensége miatt törlési pert ki és milyen határidőn belül kezdeményezhet?
3.Ha az érvénytelen bejegyzés alapján utóbb valaki jóhiszeműen és visszterhesen jogot szerzett, milyen határidőn belül indítható vele szemben törlési per?
4.Honnan számítandó a határidő? Mitől függ a határidő számítása?
2.jogeset
M. Imréné a 2004. május 1-jén kötött szerződéssel a felperesnek ajándékozta a 3772/1/A/13. hrsz.-ú ingatlant, oly módon, hogy az ingatlanon holtig tartó haszonélvezeti jogát fenntartotta. A változás az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzést nyert. Az ingatlanra vonatkozóan 2005. január 19-én, illetve 2005. február 3-án, továbbá 2005. február 16-án végrehajtási jog bejegyzésére irányuló kérelmek érkeztek. Ezeknek eleget téve, a perbeli ingatlanra a földhivatal összesen 7 761 728 Ft erejéig végrehajtási jogot jegyzett be. Az ajándékozási szerződést kötő felek 2005. április 10-én az ajándékozási szerződést érvénytelenségre hivatkozva „felbontották”, és 2005. április 13-án a felperes az eredeti állapot helyreállítását kérte a földhivataltól.
1.Milyen hatállyal szünteti meg a felbontó szerződés az adásvételi szerződést?
2.Mit jelent ekkor az eredeti állapot helyreállítása?
3.Mi a végrehajtási jog célja? Sérti-e a végrehajtási jog jogosultja érdekét, ha az ingatlan tulajdonosa megváltozik?
4.Milyen ranghelyen jegyzi be a földhivatal a szerződés megszüntetését?
5.Ha a végrehajtási jog jogosultja nem járul hozzá, visszaállítható-e a szerződéskötést megelőző eredeti állapot?