Rokkantnyugdíj


Jurisz # 2011.01.18. 10:42

A többszörös károsodások együttes értékelésére szolgál az ún. kombinált értéktáblázat.

Mint az az ORSZI irányelveiben olvasható, a módszer lényege, hogy a nagyság szerint sorba állított károsodások értékét kombinálja a következô módon:

A legnagyobb fokú károsodás (A) értékéhez hozzá kell adni a megmaradt értéknek (1–A) a rangsorban második helyen szereplô károsodás (B) arányának megfelelô értékét, a következô képlet szerint:

A+(1–A)B = C
ahol

A: a legnagyobb fokú károsodás értéke,

B: a rangsorban második károsodás értéke,

(1–A): a legnagyobb fokú károsodás után fennmaradó funkcióhányad,

C: a legnagyobb fokú és a rangsorban második helyen levô károsodásokból származott érték.

A továbbiakban a két legsúlyosabb károsodás (A, B) kombinált értéke (C) képezi az alapot, melyet a rangsorban a harmadik helyen álló károsodással (D) kombinálunk, értékelünk együtt:

C+(1–C)D = E.

A továbbiakban az értékelést ennek megfelelôen ismételjük meg, illetve folytatjuk.

A kombinálás eredményeképpen a többszörös
károsodások összesítése (nem összeadása!) nyomán
az össz-szervezeti egészségkárosodás sosem éri el a 100%-ot.

Ami pedig az "A", a "B", a "C" stb. betűkkel jelölt egyes részkártipusok értékelését illeti, az ORSZI a következőképpen értékel:

1. Nincs probléma, illetve ha van, nem jelentôs 0 – 4 %
2. Enyhe (csekély, kismértékû) probléma 5 – 24 %3. Mérsékelt (közepes, meglehetôs) probléma 25 – 49 % 4. Súlyos (nagymértékû, jelentôs) probléma 50 – 95 %5. Teljes probléma 96 – 100 %

A fentiekből látható, hogy az egyes részkártipusok értékelésének hibahatára 0 - 4 % között mozog!

A minôsítés alapegységei pedig a károsodások kritériumai, melyek részletesen le vannak írva az említett Irányelvekben.

gattaga # 2011.01.14. 04:46

buskrisztina

vevike javaslatát szinte megfontolás nélkül javaslom elindítani (gyámügy területén),igaz én teljesen más esetben (időskori "elbutulás")indítottam egy hozzátartozómmal kapcsolatban,mert törvény szabályozza,hogy egyáltalán ki indíthat el egy ilyen eljárást.Közel fél éves átfutási idő volt "tokkal-vonóval".
"Erőltetni" lehet,sőt kell,a teljes munkaképtelenség és önellátás hiányát amikor a bizottság vizsgálja a fiad körűlményeit.Nem szégyen az,hogy szinte arra kell "játszani",hogy magatehetetlennek titulálják.(A cél szentesíti az ezközt.)
A leendő létbiztonságot előre látni,az szinte lehetetlen,legfeljebb az ember megtesz mindent a tőle elvárható módon.Még egészséges gyermekért is aggódik a szülő!Főleg a mai zavaros világban.


By
gattaga

vevike # 2011.01.13. 20:43

Kedves Krisztina!

A családi kedvezménnyel kapcsolatban: A jelen állapotnak megfelelően töltsd ki, eltartottak száma:3 ebből kedvezményezett 2, már január hónaptól 412.500 ft érvényesítését kérd. Mindenképpen februárig a férjedet is fel kell tüntetni, a munkáltatójával le kell igazoltatni. A nyilatkozatot bármikor lehet és kell módosítani, néhány soros, a munkáltatók felé megírt levélben is. Amikor a legnagyobb gyermeked végez, módosíts a kérelmedet, hiszen az eltartottak száma 2 főre és az érvényesíthető összeg is változik 125.000,- Ft-ra. Figyelj a dátumokra a váltásnál.
Vevike

vevike # 2011.01.13. 20:33

Kedves Krisztina!

Több dolog is van, amit érdemes a 2012-es behívás előtt elintéznetek. Ne szörnyülködj el a javaslataimon, a "jövő" lebegjen előtted. Abból, amit leírtál, vásárlás, ügyintézés- indítsatok el egy gondokság alá helyezést. Ettől nagyon sokan ódzkodnak, de csak a jó oldalát nézd: cselekvőképtelennek minősítik, ami már alap a 80-100 %-os leszázalékoláshoz. A későbbiek során azokat a gyermekedre leselkedő veszélyeket (büntethetőséget) véded ki, melyet szemét emberek aljas módon kihasználnak. (kölcsönfelvétel, lakás eladás, bűncselekményre rávétel) Ehhez egy pszichiátriai szakvélemény, a tanulási képességet vizsgáló bizottság szakvéleménye, autizmus tényének megállapításának papírjai szükségesek. A városi bíróságon kell kérni az eljárás lefolytatását, igazságügyi orvosszakértő mondja ki a véleményt. Ezek a szakvélemények frissek legyenek, ami a jelen, önálló életvitelre képtelenséget tükrözzék, fogalmazzák meg. Te mint szülő, az eljárás végén gondnokává kérheted majd magad a gyámhivatalnál, ezt minden további nélkül a gyámhivatal a gondnoki vállaló nyilatkozat kitöltése után megteszi. Gyakorlatilag tehát a családi életvitelben nem történik semmi, ugyanúgy veletek él, te gondozod Őt. (Ja, nem lesz szavazati joga; bejön velem a fülkébe, ő húzza be az x-et).Éves egyszeri beszámolót kell kitölteni, ami nem egy nagy dolog. Ha ezt az orszi vizsgálatig elvégzitek, ott már biztos a %.
Mi a férjemmel valamennyi vizsgálaton még az orszin is benn voltunk a gyerekkel, pedig már ő is 18 éves volt. Ehhez jogod van, mint szülő. Ha gondnoka leszel a gyerekednek, kötelességed is. Mindegyik vizsgálat során én is elmondhattam a véleményemet, illetve mindazt a dolgot, amit fontosnak találtam gyermekem állapotának megítéléséhez.
Nem tudom, hogy 2012-ben mikor lesz a vizsgálat, de ha a gondnokság alá helyezés kb. 3 hónap, megtörténik, állapotromlásra hivatkozva kérhetitek az újabb orszi vizsgálatot már előbb is.
Jól teszitek, ha keresitek a kapcsolatokat különböző szervezetekkel, autista csoportok sok helyen működnek az országban, ők egyébként jogi és egyéb segítséget is tudnak nektek nyújtani minden ügyben. Mi is úszunk, már 15 éve, országos és nemzetközi versenyeken dobogós helyezéseket szerzünk.Idén az első úszó diák olímpián is két érmet szereztünk. Lehet, hogy már találkoztunk valamelyik versenyen? Mi szövést tanultunk tavaly, az országos szakmai tanulmányi versenyen 7. helyezést értünk el. Most palántázást tanulunk, ameddig lehet, iskolába járunk. Még az idein kívül 2 évig.

Szeretettel: Vevike

buskrisztina # 2011.01.13. 12:42

Kedves gattaga!

Komment a 2011.01.13. 06:05-i hozzászólásodhoz:

Na, látod ez a baj.
Mennyire rokkant az, aki napi 10 órát még tud dolgozni?
Hát, tényleg bexarás (bocs).......

buskrisztina # 2011.01.13. 10:35

Kedves gattaga!
Minden javaslatodat szívesen fogadom és tudom, hogy segítő szándékkal írsz.
Tulajdonképpen az a baj, hogy a fiam 67%-os rokkant a III. csoportba sorolták.
Igazán nem értem, mert Ő egész életében másokra lesz szorulva, hiszen pl. ügyek intézésére képtelen. Persze meg tud venni a boltban néhány dolgot, de mondjuk a főzéshez húst már nem...
El tudja indítani a mosógépet, mert ennek a típusnak a kezelését már megtanítottuk neki, de mi lesz, ha már nem lesz ez a típus és én sem leszek, hogy segítsek. Gondolom érted.....
A felülvizsgálata 2012-ben lesz esedékes, ahová ugye mi nem mehetünk be vele, csak elkísérjük, mert odatalálni még odatalál, de onnantól nem tud semmit intézni, hogy bement az ajtón. Fáj, hogy nem tudom miből fog megélni, ha mi már nem leszünk, mert a fogy.tám. összesen 18.000 Ft körül van.
A szakiskolában dolgoznak is - minden második héten bent dolgoznak - de az osztályából (12 fő) csak 3 gyerek dolgozhat (lehet gyakorlaton) külső munkahelyen, mert a többi nem képes rá :-(

Lenne még egy kérdésem a „nyilatkozat a családi adókedvezmény“ c. lap kitöltéséhez, hátha tudsz segíteni ebben is.
Konkrétan:
1.) Férjem leszázalékolás alatt áll (már beadtuk a papírokat a ONYF-hoz, van orvosszakértői véleménye is). Munkaviszonya 2011. február 19-én megszűnik (lejár az 1 éves táppénz, jelenleg sincs aktív állományban).
No, most hogyan töltsem ki azt a részt a II. blokkban, hogy van-e a férjemnek munkáltatója? Van, vagy nincs?
2.) 3 gyerekünk van a legnagyobb főiskolás, júniusban végez, így ő eltartott, a másik kettő kedvezményezett eltartott. Hány gyerek adatait töltsem ki? És meddig? Esetleg 2 lapot töltsek ki?

Kedves Vevike!
Megkönnyeztem a leveledet.....
Hát igen, mi is így érezzük, de sajnos kőfalakba ütközünk.
Azért és is büszke vagyok a csemetémre (bár nem is az enyém, meghalt az édesanyja....), mert vannak sikereink.
Tavaly találtunk rá a Para-fitt sportszövetségre (ők kifejezetten sérültekkel foglalkoznak), azóta a 22 éves fiamnak vannak barátai, megtanult biciklizni és úszni. Most evezni jár Csepelre és megéli az első szerelmet is :-)
Csak attól félek, hogy ha mi nem leszünk, mi lesz?

Szeretettel: Krisztina

gattaga # 2011.01.13. 05:05

Bóklászok itt a fórumon, mit találok?

Sziasztok
Érdekelne, ha tud valaki segíteni II csoportba tartozó rokkant vagyok. Van egy 6 órás állásom, de még szeretnék vállalni egy 4 órásat. A munkáltató tud e felvenni utánnam támogatást a 4 órás? Mert a 6 igen, de szükségem lenne az állásra, anyagi gondok miatt.

Üdv

Tovább: http://www.jogiforum.hu/forum/10/22392#…

Vannak még "csodák" vagy megvett II.csoportba tartozó ORSZI szakvélemény ???? Bexarás.


By
gattaga

gattaga # 2011.01.13. 04:32

Azt a 80%-os ÖEK-et nem könnyű elérni a mai világban.

1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról

A nyugdíj összege, a nyugdíj alapjául szolgáló kereset

29. §

  1. a II. rokkantsági csoportba tartozik az, aki teljesen munkaképtelen, de mások gondozására nem szorul

Igazoló link:

http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

A 80%-os ÖEK-től van a II.csoport !

Az I. csoportba a munkaképtelen,mások gondozására szorulók vannak.

Valóban nem értem, hogy egy „gyermekkori autizmus“-sal és „enyhe értelmi fogyatékosság“-gal, legjobb esetben „konyhai kisegítő“ címmel (szakmával?), hol is tudna szerencsétlen gyerek elhelyezkedni. (Sajnos azt, hogy nem lesz szakács, csak most közölte velünk a szakiskola :-()

Jelen esetben és állapotban bukott a teljes munkaképtelenség.Esetleg az iskola,és szakmai alkalmassági elutasítás esetén lehetett volna érdemben kapaszkodót találni.Véleményem szerint maradjon az ajánlott szolgálati idő "szerzésénél".

A "munka világába" való evickélést igen erősen fenntartja egy jól behatárolható lobbi.

Persze én csak tanáccsal szolgálhatok és nem utasítással,mérlegelni kell a helyzetet mégha "speciálisnak" is tünik.
Sértő és főleg bántó szándék távol áll tőllem.


By
gattaga

vevike # 2011.01.12. 20:02

Kedves buskrisztina!

Sürgősen menjetek be a nyugdíjfolyósítóba, gattaga hivatkozása alapján. Rokkant nyugdíjat már a határozatot készhez kapva is megigényelhettétek volna. Ez mellett iskolába nyugodtan járhattok. Sajátos nevelésűként 23. életév betöltéséig jár az emelt összegű családi pótlék, iskoláztatási támogatás, amíg iskolások vagytok.
DE: Célszerű lenne állapotromlás miatt újabb orszi vizsgálatot kérni, ahol, ha a munkaképesség csökkenés mértéke eléri a 80 %-ot, az iskoláztatási támogatás lejártát követően fogyatékossági támogatásra is jogosulttá váltok. Bemásolom ide a nyugdíjfolyósító honlapján is megtalálható szövegrészt:

Ki jogosult rokkantsági járadékra?

Az, aki az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet szakvéleménye szerint a 25. életéve
betöltése előtt teljesen munkaképtelenné válik, illetve 80 százalékos vagy azt meghaladó mértékű
egészségkárosodást szenvedett és részére nyugellátást, baleseti nyugellátást nem állapítottak meg.
Nem akadálya a rokkantsági járadék megállapításának, ha az igénylő fogyatékossági támogatásban
részesül, illetve, ha az igénylő után családi pótlékot folyósítanak, továbbá az sem, ha a kérelmező
munkaviszonyban, egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll.
Nem állapítható meg rokkantsági járadék annak, aki térítés nélkül van intézményben elhelyezve.

Mikortól állapítható meg az ellátás?

A rokkantsági járadékot az előbb említett feltételek fennállása esetén az igénybejelentést megelőző 6.
hónap első napjától, legkorábban azonban annak a hónapnak az első napjától lehet megállapítani,
amelyben az igényli a 18. életévét betöltötte.

Szükséges-e szolgálati idő a járadékra való jogosultsághoz?

A rokkantsági járadék megállapításának nem feltétele, hogy az igénylő szolgálati időt szerezzen.

S mindenféle bántás nélkül, érintett szülőként szeretnék tanácsot adni, ha elfogadod: Ha gyermeked szakiskolába jár, rokkantnak minősítették, fogadd el ezt az állapotot. Ne azt bizonygasd sehol sem, hogy ő önálló életvitelre képes, kétkezi munkájából majd megél; mert bár ők nekünk a legszebbek és legokosabbak, összességében nem azok. Nekünk húsz-harminc évre előre kell gondoskodnunk róluk, amikor már mi nem leszünk, s ha vannak is testvérek, ne várjuk el tőlük azt, hogy gondoskodjanak róluk. Pláne, ha még semmi pénzbeli ellátásuk sincsen. Minél hamarább azt a minimális jövedelmet biztosítanunk kell nekik, amire aztán támaszkodhatnak a későbbiekben. S ha valahol mégis tudnak majd dolgozni egy kicsit, az legyen a "MI" igazi büszkeségünk, boldogságunk.

vevike

gattaga # 2011.01.12. 15:43

buskrisztina

Mellesleg, ha a szakiskolai tanulmányok szolgálati időnek minősülnének (régen ugyi szakmunkásképző és azt be is számítják!) már meg lenne a gyerek szolgálati ideje…és szerintem ez a törvényalkotók részéről is így lenne fair…

Régen sem estek egy kalap alá a szakiskola és a szakmunkásképző.

1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról

37. §

(4) A biztosítással járó jogviszony 1998. január 1. napját megelőző időtartamát az 1997. december 31-én hatályos jogszabályok alapján kell szolgálati időként figyelembe venni.

Igazoló link:

http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

A mindenkori törvényalkotó joga,hogy a törvényt milyen feltételekkel módosítja,illetve hozza.
Nagy a valószínúsége,hogy még a rokkant témában is szigorítani fog,nem még engedékenyebb lessz.
Sajnálatos tény,de ez nem csak Magyarországon,de máshol is fenáll,ott ahol a szociális háló igen csak magasan veri a "lécet",lásd Svédország.


By
gattaga

buskrisztina # 2011.01.12. 10:39

Kedves Segítők!
Nagyon köszönöm az eddigi hozzászólásokat. Én is ezt olvastam ki a törvényektől. Azért is kérdeztem, hogy a Szakiskolai tanulmányok (szakács szakma) nem minősülnek-e szolgálati időnek. Így nem kellene kapálóznunk, hogy honnan "szerezzünk" szolgálati időt...
Valóban nem értem, hogy egy "gyermekkori autizmus"-sal és "enyhe értelmi fogyatékosság"-gal, legjobb esetben "konyhai kisegítő" címmel (szakmával?), hol is tudna szerencsétlen gyerek elhelyezkedni. (Sajnos azt, hogy nem lesz szakács, csak most közölte velünk a szakiskola :-()
Mellesleg, ha a szakiskolai tanulmányok szolgálati időnek minősülnének (régen ugyi szakmunkásképző és azt be is számítják!) már meg lenne a gyerek szolgálati ideje...és szerintem ez a törvényalkotók részéről is így lenne fair...

gattaga # 2011.01.11. 13:33

buskrisztina

1997. évi LXXX. törvény

Tny. 24. § (1) A rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő

22 éves életkor betöltése előtt 2 év,
22-24 éves életkorban 4 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 3 év,
25-29 éves életkorban 6 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 4 év,
30-34 éves életkorban 8 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 6 év,
35-44 éves életkorban 10 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 8 év,
45-54 éves életkorban 15 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 12 év,
55 éves életkor betöltésétol 20 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 16 év.

(2) Az, aki az iskolai tanulmányai megszűnését követő 180 napon belül szolgálati időt szerzett és huszonkét éves kora előtt megrokkan, szolgálati idejének tartamára tekintet nélkül jogosult rokkantsági nyugdíjra.

Forrás: 1997. évi LXXX. törvény:

http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

A vastagon kiemelt részbe lehet "kapaszkodni".
Tippeket nem adnék,hogy lehet szolgálati időt "szerezni",de egy próbát megérne szerintem az iskola befejezése után,már az első naptól!


By
gattaga

monalisa1 # 2011.01.11. 12:01
  1. Nem.
  2. Még egy "végleges" állapot estén is előfordul hogy behívják az illetőt időszakos felülvizsgálatra, valamint ma már nincs III. csoportú 67%-os rokkantsági fokozat.
  3. Adják be felülvizsgálatra a kérelmet, aztán...
buskrisztina # 2011.01.11. 10:48

Üdvözlet Mindenkinek!
A segítségeteket szeretném kérni a következő ügyben:

Gyermekem 22 éves, jelenleg Szakiskolába jár (12. évfolyamos, a 9. évfolyamot a 2006/2007-es tanév szeptemberében kezdte), júniusban végez.
Rendelkezik ORSZI szakvéleménnyel, mely szerint 67,0 § - os rokkant. Ez az állapot 18 éves kora előtt keletkezett.
Jelenleg emelt összegű iskoláztatási támogatást és árvaellátást folyósítanak utána (sajátos nevelési igényű is), ill. részére.

Kérdéseim:

  • a Szakiskolai tanulmányok szolgálati időnek minősülnek-e
  • Tanulmányai befejezése után jogosult-e rokkantsági nyugdíjra és/vagy rokkantsági járadékra.
  • Mikor érdemes elkezdenünk az ezzel kapcsolatos ügyintézést (március 25-én lesz 22 éves).

Minden segítséget előre is köszönök.

mara2559 # 2010.12.21. 14:36

Kedves gattaga! Nagyon szépen köszönöm a válaszod, és a felvilágosítást. Üdv:Mara2559

gattaga # 2010.12.21. 04:55

mara2559

Maga az összegszámítása kissé bonyolult lenne így,keresetkimutatás (évenként)azok volarizációs szorzóival történő megállapítása,táppénzen töltött napok számának levonása (összes eddigi ! )és még sorolható lenne a figyelembe veendő dolgok száma.Amennyiben rendezett munkaviszonnyal rendelkezelel a NYUFIG határozaton napra pontosan kilessz számolva a kereset,stb.
Amennyiben ez nem passzolna az általad beadott dokumentumok alapján számított szolgálati idővel,átlagkereset számításával,akkor lehet élni a fellebezés lehetőségével.Amennyiben MINDEN bérjellegű igazolással rendelkezel a 30 évről (fizetési elszámolások elvannak téve havi/éves/munkahely alapján akkor le a jambóval előtted:-)igaz "csak" 1988-tól kellenek ).

Itt egy nyugdíjkalkulátor (mivel a szolgálati időd meghaladja a 25 évet,úgy kell számítani,mint az öregségi nyugdíjat,plusz figyelembe kell venni a II. csoportban lévők százalékos szorzó számát is) :

http://www.adozona.hu/…nyugdij.aspx

Az alábbi oldalakat ajánlom áttanulmányozásra:

http://crohn-colitis.hu/…tnyugdij.php

http://www.onyf.hu/index.php?…


By
gattaga

mara2559 # 2010.12.20. 16:34

Kedves Fórumozók! Szeretném megtudni,hogy hol tudom kiszámolni,hogy mennyi rokantnyugdíjat kaphatok. 80%-ra vagyok véve II csop. 30 év 222 nap minkaviszonyom van/2009.12.31/. Még táppénzen vagyok. 52 éves vagyok. Szívessségüket előre is köszönöm.

Jancsika56 # 2010.11.12. 11:12

Mindenkinek figyelmébe ajánlom a következő linken levő TV.műsort.

http://www.rtlklub.hu/…loknek_a_hon

igor2 # 2010.11.01. 06:58

II. csoportú 80%os rokkant vagyok jelent ez védelmet a következő felülvizsgálaton megnézném a törvényi hátterét ha van

jácintka # 2010.10.31. 13:03

Igor2.
Jobban jársz ha ki hagyod a Vajda Péter utcai ORSZI intézményt!
Szaktudás NULLA
Felületes "vizsgálat"
Pökhedi, megalázó mgatartás!
Szimulánsnak néznek mindenkit aki nem tesz boritékot a leletek közé!

igor2 # 2010.10.31. 10:59

szeretnék pesten felülvizsgálatra menni de a lakcimem vidéken maradna lehet változtatni*

Jancsika56 # 2010.10.26. 16:54

Valós történet!
57 évesen visszavettek 67%-ról, 42-re. Próbálok munkát találni így aztán rendszeresen nézem az állásokat, munkaügyi központ oldalán is. Volt egy állás, ami lakhelyemtől 6 Km-re van, 55 ezer forint bért ígért. Ezért gondoltam, hogy, ez egy csökkent munkaképességüknek szóló állás. Kiközvetíttettem magam a munkaadóhoz. A munkaadó előadta „nem tudja mért küldtek engem oda, ők Start kártyával rendelkező, maximum 40-41%-os munkaképesség csökkent, érrendszeri, cukorbetegségtől, depressziótól mentes stb. három műszakban dolgozó, de minimum havi két éjszakáshetet vállaló dolgozót keresnek”. Szerintem ezek az úgynevezett álrokkantak, akik veszik a szakvéleményt. Gondoltam talán rendben is lenne, bár start kártyám az nincs, de kiderült, hogy gépsoron 8 órás műszakban kellene dolgozni. Munkaadó azt is mondta „nekik igazából nappalra nem is kellene senki mivel arra annyi munkavállaló van, hogy folyót lehetne rekeszteni vele, és olyanokat vesz fel, akik után sok támogatást kapnak”.
A fentírtakat még azzal egészíteném ki, hogy a mindenkori kormány azt állítja, hogy feketén dolgoznak a csökkent munkaképességűek, mondván nem igaz, hogy a rendszeres szociális járadékból élnek. Sajnos igazuk van, mert nem élnek, hanem döglődnek, mint a partra vetett hal, az igazi betegek.

berandika # 2010.09.07. 09:45

Tisztelt Fórumozók!

Szeretném megkérdezni, hogy van e a fórumozók között olyan, aki az észak-alföldi nyugdíjfolyósítóhoz tartozik, és mostanában kell/kellett mennie felülvizsgálatra? Ha igen, kérem írja meg, hogy mennyi a csúszás, mert a férjemet 2010. júliusban kellett volna visszahívni (az 5 év akkor telt el), de még semmi értesítés. 67,5 %-ot kapott eddig, és az előző hozzászólásokból kiindulva félek, hogy mennyit fog kapni.
Előre is köszönöm a válaszokat!

Mary_ (törölt felhasználó) # 2010.09.04. 15:38

Nem Pesten voltam,de ez nem helyhez kötött,
most nagyon beszigorítottak.Szerintem kellett is,
viszont nem a több betegséggel szerencsétlenkedő
emberekről kellene feltételezni,hogy csalni akarnak,nyugdijasként még dolgoznak is

  • de jó lenne ha birnám-
gades # 2010.09.04. 03:20

Mary_ II.fokon hol volt a vizsgálat,Pesten?