Biztosító nem akar fizetni


Kovács_Béla_Sándor # 2017.06.23. 19:41

Eddig nem mondtad, hogy a felsoroltakból apád valamelyikbe beletartozik.
Akkor most még azt olvasd el, ki a kedvezményezett.

M.Zoltán1980 # 2017.06.23. 19:34

De benne van.Mégegyszer mondom minden dokumentum rendben van csak a hagyatékot kifogásolták.Konkrétan ez a kiegészítő biztosításom:A GB191 jelű Kiegészítő Élet- és Balesetbiztosítás Biztosítottja lehet az alapbiztosítás alapján a kötvényen név szerint
megnevezett biztosítottnak minősülő személy, valamint a kockázatviselési hely címével azonos című állandó lakhellyel
rendelkező személy, továbbá az alapbiztosítás biztosítottjának olyan (Ptk. 685.§ -ban meghatározott) közeli hozzátartozója, akit
a GB191 jelű Kiegészítő Élet- és Balesetbiztosítás ajánlatán, az Ajánlat III. részben a „Biztosítottak adatlapján” megneveztek és
az alapbiztosítás kockázatviselésének kezdeti időpontjában a belépési kora maximum 64 év (a belépési kor = a kockázatviselés
kezdetének éve ─ a biztosított születési éve), vagyis a biztosított a kockázatviselés kezdetekor nem töltötte be 65. életévét. Ezt
az ajánlat felvételekor szükséges ellenőrizni.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.06.23. 19:24

Nem ismerem a kötvényedet, de alig hiszem, hogy van benne olyan, hogy ha valaki meghal a lakásodban, akkor te kapsz pénzt.

M.Zoltán1980 # 2017.06.23. 17:24

Köszönöm a gyors választ!Lakás és baleset biztosításom van és apám balesetben halt meg az én lakásomban,ahova ő be is volt jelentve állandó lakcímre.Ennyi köze van hozzá.Erre meg ilyen leveleket kapok a biztosítótól hogy bizonyítsam be hogy én vagyok-e az örökös .Örökös???Nekem szerződésem van nem lehetek örökös szerintem.Erre a levélre elküldtem a személyi illetve lakcím kártya másolatomat.Utánna jött egy levél hogy nem fizet ki mivel visszautasítottam a hagyatékot.Ugyanaz a nevünk édesapámmal,lehetséges hogy valami adminisztrációs hiba történt?Forduljak ügyvédhez?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.06.23. 17:04

Az igaz, hogy nem vagy örökös. De ennek mi köze a te biztosításodhoz?
(Mondjuk, az is kérdés, hogy a te biztosításod miért fizetne az apád halálára.)

M.Zoltán1980 # 2017.06.23. 15:51

Jó napot!Balesetbiztosítási kérdésem lenne,amit dióhéjban kifejtenék önnek.Van egy Lakás és balesetbiztosításom a Groupamánál.Az édesapám sajnos balesetben elhunyt a lakásban.Minden irat rendben van a kárügyintézéssel kapcsolatban kivéve eggyet.A biztosítónak az a problémája hogy visszautasítottam a hagyatékot (csak tartozás)és ezért arra hivatkozik hogy nem én vagyok az örökös hanem a Magyar állam.A kérdésem az lenne hogy ez a megállapítása a biztosítónak jogos vagy pedig forduljak ügyvédhez. Válaszát előre is köszönöm!

drbjozsef # 2017.06.09. 10:45

Azt valóban nem tettem hozzá, de értelemszerű : keménykedni természetesen csak akkor van értelme, ha egészen biztosak az igazukban. Még így is tévedhetnek, persze.

nonolet # 2017.06.09. 10:12

popy

Úgy lehet, hogy
pl. erősen gyorshajtott, amivel ő maga is hibássá válhat.

... és ez a gyanú felmerült a biztosítóban a kárkép alapján.

Tudod a KRESZ szerint az elsőbbség
már akkor i meg van adva, ha:
nem kell hirtelen fékezni vagy kormányozni

Tovább az elsőbbséggel rendelkező nem száguldozhat jóval a megengedett sebesség fölött .

  • * -

A rendőr pedig nem bíró így amit leírt
az CSAK EGY VÉLEMÉNY!!! ezért vitatható.

Popy # 2017.06.09. 07:39

drbjozsef!

Köszönöm a segítő hozzászólását.

Popy

drbjozsef # 2017.06.09. 06:24

Popy,

Első körben egy kemény, határozott hangvételű ajánlott-tértis levél. Csatolva mindent amit tudtok (jegyzőkönyv, rendőrségi határozat, kárfelvétel, minden ami van). Legyen benne felszólítás a fizetésre, mondjuk kézhezvételtől 30 napos határidővel, nem fizetés esetére a bírósági eljárás megindításának kilátásba helyezésével.
Ha csak bepróbálkoztak (szoktak), akkor fizetni fognak, vagy legalábbis felveszik a kapcsolatot.
Ha valamiért komolyan gondolják, valamire alapozzák, hogy a vétlen fél is hibázott, akkor majd a bíróság előtt bizonyíthatnak. Azt ugyanis majd nekik kell, ha a rendőrségi jegyzőkönyvet cáfolni akarják.

Popy # 2017.06.09. 06:23

hát ez elkeserítő. Hogy lehet azt másként gondolni, hogy egy elsőbbség adáskötelező táblát valaki figyelmen kívül hagy és belerohan a másikba.! Szóval a szüleim pereljék be a biztosítót? Tényleg nincs más lehetőség???

nonolet # 2017.06.08. 16:44

Sem az elismerés
sem a rendőrségi jegyzőkönyv
nem perdöntő a kérdésben, mivel
a biztosítónak joga van másként látni-megítélni az esetet.

Vita esetén, végül
per lesz és a bíróság mondja meg,
hogy ki látja jól az ügyet.

Popy # 2017.06.08. 15:54

Kedves Mindenki!

A következő kérdésben szeretnék segítséget kérni. Az öcsém közúti balesetet szenvedett vétlen félként. Stop tábla ellenére egy másik autós nem adta meg az elsőbbséget neki,összeütköztek.

Személyi sérülés nem történt. A helyszínre rendőrt hívtak akik előtt a vétkes sofőr elismerte felelősségét a baleset okozásáért. A rendőrség erről írásos igazolást adott, jegyzőkönyv készült.

A kárigényt a szüleim nyújtották be, mert az édesapám nevén van az autó. Azt mondták, hogy a kárrendezés szempontjából ez nem jelent gondot, mivel az öcsém hozzátartozó és ugyanazon a lakcímen lakik.
Ma az édesanyám beszélt a biztosítóval, hogy mikorra várhatják a kifizetést, mire a biztosító közölte, hogy nem fizet, mivel szerintük a testvérem is hibás a balesetben.

Nem értjük az egészet miért osztja meg a biztosító a rendőrségi jegyzőkönyv ellenére a felelősséget.
Kérdésem mit tudnak ilyen esetben a szüleim tenni.?

Köszönöm a véleményeket és a tanácsokat.

matthiasi # 2017.01.23. 21:36

Mint ahogy most a hétvégén volt az a szörnyű baleset.

A biztosítók mindegyike hallgat mint szar a fűben.

Az nonszensz, hogy senkinek sem volt biztosítása !!

Zoltanuss # 2017.01.23. 21:31

Biztosító nem akar fizetni

mint az esetek többségében. Amikor csak lehet kibújnak a fizetési kötelezettség alól.

maczi0 # 2017.01.23. 20:33

Üdvözletem!Édesanyám elhunyt.Volt életbiztosítása.Felkerestem a biztosítótársaságot,hogy én mint fia felvegyem az utána járó összeget.De akkor jött a fekete leves,mikor közölték hogy mivel idősek otthonában hunyt el,és a lakcíme megváltozott,így nem fizetnek.Utána olvastam a szabályzatukban és tényleg jogosan nem fizetnek.Kérdem én.A helyi idősek otthonának nem jutott eszébe hogy a esetleg nem kell-e jelenteni a lakcímváltozást pld.bank,biztosító,szolgáltatók?Mivel ezt Ők intézték.És nem tudom hogy felhívták-e édesanyám figyelmét a változásra.Nekem nem említette mikor látogattam.Esetleg élhetek valamilyen jogorvoslattal az idősek otthonával szemben?Köszönettel.

Balu37 # 2016.12.20. 14:54

Köszönöm a hozzászólásokat!

ObudaFan
Igen, ahogy olvasgattam és kérdezősködtem, a gk. kötelező biztosító rendszerint nem fizet ilyen esetekben. A felelősség biztosítás által fedezett káresemények közül leginkább ideillő a "gyalogosként okozott közúti baleset".
Innen még várok hivatalos értesítést, mivel annak ellenére, hogy a telefonos ügyfélszolgálaton szóban közölték, erre nem fognak fizetni, azért benyújtottam az igénylést elektronikusan. Amennyiben valóban negatív választ kapok, akkor jön a casco. Arról nincs egyenlőre információm, hogy milyen szerződéssel rendelkezik a károsult.

alfateam
Ez a megoldás érdekes lehet! Gyanítom, hogy ezt ebben az esetben csak a casco fedezi. Viszont amennyiben viharkárról van szó, akkor nincs személyi felelősség? Nyilván ebben a konkrét az esetben ha cascora intézzük, akkor nem fogunk kibújni az önrész kifizetése alól, de adott esetben ha egy ilyen meteorológiai igazolással rendelkezem, akkor mentesülhetek a fizetési kötelezettség alól?

alfateam # 2016.12.20. 11:51

Balu37!
Meteorológiai intézet, igazolást kell kérni, hogy az adott időben, adott helyen mekkora széllökések voltak.
Ha eléri a szél sebessége a viharos fokozatot akkor ez viharkár.
Már csak azt kell megnézni melyik kötvény tartalmaz viharkárt és vele kifizettetni a keletkezett kárt.

ObudaFan # 2016.12.20. 11:39

Létezni létezhet, hiszen minden biztosításra csak akkor fizet a biztosító, ha az adott biztosítási szerződés szerinti biztosítási esemény bekövetkezett. Szerintem ez nem kgfb hatálya alá tartozó kérdés, így meg kellene nézni a pontosan a casco kötvényt és a lakásbiztosításhoz tartozó felelősség.biztosítási kötvényt, hogy azokban milyen biztosítási események vannak feltüntetve.

Balu37 # 2016.12.17. 15:00

Tisztelt fórumozók!

Egy bonyolódó biztosítási ügyben számítanék tanácsokra.
A december elején jelentkező szeles időben a párom a munkahelyére érkezve, a kollégája autójából utasként szált ki, amikor a szél kitépte az ajtót a kezéből és a mellette parkoló (1 hetes, új) autóban kárt okozott. Az egyszerűség kedvéért a kollégája adott egy betétlapot a károsultnak, amire (sajnos) feltüntették, hogy az utas okozta a kárt. A biztosító megtagadta a fizetést, mivel ez az utas felelőssége.
Még ez sem lenne probléma, hiszen rendelkezünk lakásbiztosítással, mely tartalmaz felelősségbiztosítást is.
Azonban ez a biztosító is megtagadta a fizetést, mivel szerintük ez gépjármű felelősség biztosítási ügy... A károsult rendelkezik casco biztosítással, aminek az önrészét hajlandóak lennénk kifizetni az ügy lezárásának érdekében, viszont az a gyanúm, hogy az a biztosítás sem fog fizetni, mivel a felelős ismert harmadik személy.
Létezhet az, hogy a káreseményben résztvevők közül külön-külön mindenki rendelkezik érvényes biztosítással és egyik biztosítót sem terheli fizetési kötelezettség? Érdemes esetleg bíróságra menni ebben az esetben?
Köszönöm a tanácsokat!

naposcsibe01 # 2016.11.25. 22:38

készülék 3 évesen került a víz alá, sajnos nem volt róla számla, de ez a széria akkor jött ki, mivel gyári szám szerint beazonosítható volt. Mégsem fogadták el és öregebbnek vélték a készüléket, ezért fizettek csak ennyit.

tudatosbiztositás.hu # 2016.11.25. 18:02

A Biztosító gyakorlatilag annyi pénzt ad/adhat a károsodott vagyontárgyra, amennyi a kár időpontjában a valós piaci értéke, magyarul mondjuk amennyiért a vaterán el tudnád adni.

Ez a 35 000 ft nagyon karcsúnak tünik, mivel indokolták?

naposcsibe01 # 2016.11.25. 11:39

vannak ezek az avulásos baromságok, nekem beázás miatt 400 ezer forintos game-r laptopra fizettek vastagon 35 ezret. Utánanéztem és totálkár az ide vonatkozó törvény!

Sherlock # 2016.11.25. 10:33

Fordulj ügyvédhez.

ditta15 # 2016.11.24. 18:58

Tisztelt nferenc6 és fórumozok !
Jelenleg hasonló helyzetben vagyok mint ÖN minden helyen keresem a megoldást de sajnos falba ütközök mindenhol. Pedig egy kárirodát is megbíztam ami semmit nem ért.
röviden vétlenként stop tábla tilalma alatt védett uton haladva belénk jöttek személyi sérülés is történt 8 napon túli. az autót 3 nappal előtte vásároltuk ami egy még 5 évet be nem töltött gépkocsi. A biztosító gazdasági total kárra vette és nevetséges összeget ajánlott érte. Még annyit sem ad a roncsértéken kivül hogy abból megtudjam javaítatni. Jelenleg ha meg akarom az autót javitatni mivel egy fiatal autóról van szó és azért lett gt. káros mert két légzsák nyilt. kb. a biztosító által ajánlott pénzhez még 200.000-300000 ft-ot kell hozzá tennem. Vétlenként én miért fizessek. Sajnos nálunk a törvénnyel van baj a biztosító csak a pénzt hajtja be fizetni nem akar. Aki tud valamilyen tánácsot adni kérem irjon vagy ha Önnek sikerült valamit megtudnia kérem jelentkezen.