életveszélyt okozó ts.vagy emberölés kísérl.??


dr Zákányi Csaba # 2007.04.03. 16:37

Sajnos gyanús a srác, kedves Monalisa.

dr Zákányi Csaba # 2007.04.03. 16:48

És még annyit kedves Bandi 1:
egy felelős kormánynak nem az a feladata, hogy a polgárok igazságérzetét szolgálja ki, meg lakosság kívánságait teljesítse. Továbbá a kormánynak az sem feladata, hogy megkérdezze az embereket, mit kell itten csinálni. A kormányok feladata az, hogy helyettünk is tudja ezt. Nekünk meg az a feladatunk, hogy 4 évenként kitaláljuk, kik legyenek kormányon.

Bandi_1 # 2007.04.05. 05:34

Kedves dr Zákányi Csaba!

  1. E topic témája nem szerény személyem minősítése.
  2. A partnerek minősítését a Netikett is tiltja.
  3. A témához; a tömeggyilkossághoz, a népírtáshoz nemigen tudtál hozzászólni.
  4. A kormányok egyik feladata az igazság érvényesítése, ennek eszköze a jogrendszer.

A demokrácia a kormányok irányítása:

A demokrácia kormányzati forma, amelyben a hatalom gyakorlásában a nép (majdnem) minden tagja részt vehet származásra való tekintet nélkül. A demokráciában a nép a politikai legitimáció egyetlen forrása. A közpolitikai kérdéseket a nép közvetlenül (népszavazáson) vagy közvetett módon (választott képviselőkön keresztül) kifejezett többségi döntése alapján határozzák el. A demokrácia elsö jól ismert gyakorlata és a demokrácia szó az ógörög δημοκρατία (demokratia) szóból származik, jelentése az emberek uralma.

Az, hogy négyévente húzhatunk egy x-et egy papírra, az nem demokrácia. Az sem az, hogy egy-egy frakcióvezető beordítja hogy igent, vagy nemet szavazzon az a képviselő, mely a pátját képviseli, nem a néptömegeket. Így az a helyzet áll elő, hogy 15 vagy 23 ezer ember akarata érvényesül 10 millióval szemben.

Legalább ennyit tudnod kellene kedves barátom.

Bandi_1 # 2007.04.05. 15:50

"A Der Spiegel részletesen foglalkozik egy privatizált német kórház esetével, ahol a túlzásba vitt takarékosság számos emberéletet követelt."

http://www.mno.hu/index.mno?…

Ez lesz itt is.

A kérdésem tehát:

Jogilag mit lehet tenni a tömeggyilkossági kísérlet felszámolására? Molnár lemondása nem megoldás.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.04.05. 17:59

Szakadj mér le erről a fellengzősségről! Bármely kísérlet csak szándékosan követhető el, gondatlanságból nem. Különben is mondták már: tegyél feljelentést, és aztán sürgősen állj a sarokba!

balek_a_legnagyobb # 2007.04.06. 10:00

Bandi1:

muhaha.. de jo is lesz nekunk, mindent megszavazhatunk majd:

  • szeretne e on vissza nem teritendo allami tamogataskent 1200nm-es kertes csaladi hazat a budai hegyekben? IGEN NEM
  • szeretne e on vissza nem teritendo allami tamogataskent autot, maximum 20mHUF ertekben? IGEN NEM
  • szeretne e on elete vegeig tarto koltsegmentes ellatast pincerekkel es masszorholgyekkel? IGEN NEM
  • akarsz adozni? IGEN NEM

teszel egy X-et, azt hu de jo lesz a demokracia. Ha a nep akarja megmondani, hogy neki mi lesz a jo, akkor az mar regen rossz. A nemet cikked meg nem erv, mivel ezt siman eljatszak a kozkorhazakban is.

dr Zákányi Csaba # 2007.04.06. 16:21

Bandi 1
ad1/E topic témája valóban nem szerény személyed minősítése, de az sem amit te forszírozol itt tiszta erőből
ad2/Tényleg nem szép dolog bocs!
ad3/Nem akartam belejogászkodni, mert mások már megtették, ha elolvasod a törvényi tényállást, amit bemásoltál, magad is rájöhetnél miért nem áll meg, egy ilyen bcs.
ad4/ Ez a mondat egyszerűen hülyeség, de nem fejtem ki, miért.
Szerintem a demokrácia szükséges rossz, nem pedig a mennyország. Biztosan lehetne jobban csinálni, de sajnos mindig a többség akarata érvényesül benne, még ha az csak apró többség is. De engem érdekelne a te demokráciafelfogásod: hogyan lehet eldönteni ki képviselje a "néptömegeket"?

Bandi_1 # 2007.04.06. 19:08

http://index.hu/…ka/belhirek/?…

Fidesz: megvan az egészségügyi reform első halálos áldozata
április 6. péntek 20:49
[]

Az ügyészséghez fordul Lázár János (Fidesz) hódmezővásárhelyi polgármester egy 67 esztendős mindszenti férfi halála miatt; a férfi pénteken vesztette életét, amikor a hódmezővásárhelyi kórházból Szentesre szállította a mentő - tájékoztatta a városvezető maga az MTI-t.

A mindszenti férfit súlyos rosszulléttel szállította a mentőszolgálat a vásárhelyi kórházba. A beteg szakszerű ellátása után az orvos - a kormány egészségügyi rendeletében meghatározottak szerinti kötelezettségének megfelelően - továbbirányította a 25 kilométerre fekvő szentesi kórházba - áll a polgármester közleményében. Mint írja, a súlyos állapotban lévő betegnek a mentőkocsiban megállt a szíve. A szállítás közben a beteget előbb újraélesztették, ám a kórházba érkezés után az életét már nem sikerült megmenteni.

A politikus emlékeztet, hogy idén április 1-jéig a mindszenti betegeket a hódmezővásárhelyi kórháznak kellett ellátnia. Az egészségügyi intézmény szakmai álláspontja szerint a 67 éves mindszenti férfi életben maradhatott volna, ha nem kell a kórházból továbbküldeni -mutat rá a polgármester.

A politikus úgy fogalmaz, hogy a mindszenti férfi "a kormány egészségügyi reformjának első halálos áldozata". Lázár János az önkormányzat nevében követeli, hogy azonnali hatállyal állítsák vissza az április 1-je előtti ellátási rendet, hiszen a mai helyzet minden itt és a környéken élő életét veszélyezteti.

Bandi_1 # 2007.04.06. 19:20

Kedves Balek!

Kiegészítem a kérdéseidet, hogy a Választási Bizottság ne utasítsa vissza őket.

- szeretne e on vissza nem teritendo allami tamogataskent 1200nm-es kertes csaladi hazat a budai hegyekben? IGEN NEM

Ha igen, akkor ön nem járul hozzá az államtitkárok 200 eFt-os fizetésemeléseihez.

- szeretne e on vissza nem teritendo allami tamogataskent autot, maximum 20mHUF ertekben? IGEN NEM

Ha igen, akkor nem járul hozzá ahhoz, hogy netto befizetők legyünk az EU-ban.

- szeretne e on elete vegeig tarto koltsegmentes ellatast pincerekkel es masszorholgyekkel? IGEN NEM

Ezt csak arab férfiak tehetik meg, ezért GY.F. utasítása szerint emigráljon, a nyugdíjas mamát tessék itthon hagyni!

- akarsz adozni? IGEN NEM

Jelenlegi adód TB-d, ÁFA-d, helyi adód, autópályadíjad, jövedéki adód, lóerőadód, parkolási díjad, vizitdíjaid, kórházi napidíjaid, illetékeid a fizetésed 85 %-át teszi ki. Akarsz- e még további adókat?

balek_a_legnagyobb # 2007.04.07. 13:48

Bandi1 most mar csak azt aruld el, hogy mibol fognak neked utat epiteni, amin hasznalhatod a kocsit, mert az allamtitkarok fizetesebol biztos, hogy nem. Alomvilagban elsz, azthiszed, hogy annyi penz folyik be a kasszaba, hogy kb 10x annyit tudnak kifizetni.

Azert azt valahogy nem vagom, ha a szerencsetlen beteget vasarhelyen kezeltek, akkor hogy nem tudtak ott jelen esetben ellatni, a masik, hogy eddig is volt ilyen szallitas (pl emlekeim szerint Budapestrol Szegedre, ahol a komolyabb egesi seruleseket kezeltek)
Mielott kimegy az utcara kovet dobalni, azelott azert vard meg az ugy veget, hogy valoban mi tortent.

bootmaker # 2007.04.07. 15:04

Felesleges szócséplés, úgy sem lehet meggyőzni, ez már hit kérdése, akkor meg már nem a józenész :) és a tények döntenek.

B

dr Zákányi Csaba # 2007.04.08. 17:00

Kedves Balek!
Valóban vannak, akik azt hiszik, hogy a politikusok ("mind e szálla csirkefogó!") magas jövedelme miatt nem lógathatják a lábukat a budai villa medencéjébe. De Bandi ennél okosabb.
Sajnos annyi a demagógia az utcán és a médiában, hogy a különben józan eszű emberek is radikalizálódnak és egy politikus szájából elhangzott metaforát (pl. népirtás) komolyan vesz, ráadásul még az inulatait is levezetheti, hiszen nemcsak szeretni, hanem gyűlölni is jól esik néha.

balek_a_legnagyobb # 2007.04.10. 09:19

no, gondoltam en , hogy nem is olyan egyertelmu a dolog, ugyeugye:

http://index.hu/…ld/mind2947/

dr Zákányi Csaba # 2007.04.11. 14:27

A dolgok szinte sohasem egyértelműek, nem úgy vannak, ahogy a sajtóban leírják őket, és pláne nem úgy vannak, ahogy politikai hevülettől és a „na most mit csináljak ezzel a sok minkanélüli volt kórházi dolgozóval” című gondtól áthatva egy polgármester felkiált.
De ne tévedjünk! Az eü. reformnak lesznek halálos áldozatai. Egyrészt az átmenet nehézségei miatt, másrészt nyilván azért is, mert valakit épp egy bezárt kórház mellet ér baj.
Az persze eddig is úgy volt, hogy nem mindegy, hogy valaki a Szívcentrum előtt, vagy a mezőőr kunyhójában esik össze.
Csak a hülyék hiszik el, hogy lehet olyan egészségügyet csinálni, ami olyan jól szervezett és annyira gazdag, hogy mnden betegséget meg tud gyógyítani, mert a mentő mindig, minden beteggel beér a tökéletesen felszerelt eü. intézménybe, ahol tévedhetetlen, korlátlan munkabírású, mosolygó orvosok fogadják az önmagával szemben teljesen felelőtlen beteget is.

monalisa1 # 2007.04.11. 17:10

És természetesen mindezt a jót alapból téritésmentesen...

dr Zákányi Csaba # 2007.04.12. 13:07

Dehogy az alapból, hisz adót, meg tb-t nagyjából senki sem akar fizetni, akinek erre lehetősége van. (Persze szójátékkel éltem...)
De térítésmentesen az biztos.