„A kormány és a parlamenti többség kéz a kézben járnak, ettől függetlenül a törvényhozás és a végrehajtás még független hatalmi ágak. E tekintetben nem meghaladott ma sem a montesquieui modell.”
Na látod, ebben nincs vita. (Bár pl. az Egyesült Államokban azért ezt nem így látják.) Csakhogy a vitát nem erről, hanem konkrétan a médiahatóság felállításának jogszerűségével kapcsolatban nyitottam. Nem segíti a vitát, ha a témához kevéssé tartozó hosszas fejtegetésekbe bocsátkozol.
„Egy hatóság függetlensége formálisan nem attól függ, hogy hány kormányhű, meg hány ellenzéki tagja van, hanem attól, hogy van-e fölötte irányítás, illetve, hogy utasítható-e.”
Kényelmes, bár szinte elegendő lenne pusztán azzal érvelni, hogy a lent idézett AB határozat egyáltalán nem a te véleményedet osztja. Hogy formálisan független-e egy intézmény, az nem csak a közvetlen utasíthatóságtól függ, hanem a vezetők, tagok választásának szabályaitól. (A közjogi irodalom minden független intézmény választásánál ezt lényeges szempontnak tartja.) Ebben az esetben pedig jogilag is kifejezetten a kormánypárti frakciók jelöltjei, valamint a miniszterelnök kinevezettje lettek a tagok. Ha már annyi módosult volna, hogy a köztársasági elnök nevezné ki a hatóság élére a miniszterelnök jelöltjét, akkor formálisan véleményem szerint a politikai valóság ellenére nem lehetne kormánytól függőnek tekinteni a hatóság elnökét. Így viszont lehet.