"Ha én adok el egy ingatlant, kikötöm, hogy igazolják, hoyg a földhivatalba x határidőn belül beadták az átvezetési kérelmet. ha én vagyok a vevő, akkor megbízásban kikötöm, hogy az ügyvédem ezt is csinálja meg. " (the big cat)
Ez Te vagy, de a roma vevő meg nem. Ezért van a probléma.
Itt nem arról van szó, hogy az Önkormányzatnak van-e erre ideje, hanme arról, hogy az Önkormányzat ebben a jogkérdésben nem dönthet. csak a konstituált tulajdonjogot veheti figyelembe.
Ezek után majd mindenki azzal bújik ki az ingatlanadó fizetése alól, hogy otthon fabrikál egy szerződést, és azt mondja a vevő mulasztott. És akkor az Önkormányzat viszgálja ki, hogy iagazt mond-e? Ez nevetséges, erre nincs jogalapja, hatásköre. létezik közhitelű nyilvántartás az Önkormányzat azt veheti csak figyelembe.
Szerintem nem kell is semmiféle túlszabályozás, a mostani szabályok, amelyek rendezik a hibás teljesítésért való felelősséget tökéletesen megfelelőek. Az emberek nem csecsemők, és nem is viselkedhetnek úgy, hogy helyettük intézzen mindent állambácsi.
Ha én adok el egy ingatlant, kikötöm, hogy igazolják, hoyg a földhivatalba x határidőn belül beadták az átvezetési kérelmet. ha én vagyok a vevő, akkor megbízásban kikötöm, hogy az ügyvédem ezt is csinálja meg.
"Véleményem szerint az Önkormányzatnak nem áll módjában figyelembe venni az adásvételi szerződést, mivel az ingatlannyilvántartásba történő bejegyzés nem egyszerűen deklarálja atuljadonjogot, hanem létrehozza azt. Az adásvételi szerződés önmagában viszont nem. Így az ingatlan tulajdonosa a jog szerint az Eladó. Így az ingatlan terheit is viselnie kell. " (the big cat)
Ha a jogszabályt mereven értelmezzük, akkor bizonyára igazad van, de úgy gondolom, hogy az önkormányzatnak a körülményeket is kéne vizsgálnia mielőtt csak úgy hipp-hopp rá varnak valamit valakire. Ráadásul itt olyan szempontból kedvezőbb a helyzet, hogy a tul.lap szerinti tulajdonos állítja azt, hogy ő NEM a tulajdonos és nem fordítva.
Persze lehetne azon vitatkozni, hogy az önkormányzatnak van e erre ideje vagy sem. Minden esetre szerintem nem az eladónak kéne szívni azért, mert más elmulasztott valamit (annak ellenére, hogy a fentiekben igazad van). Ezért olyan jogi szabályozás kereteit kellene megalkotni, melynek keretein belül az ÜGYVÉDET kötelezném arra, hogy adja be a földhivatalba az iratokat és a vevő meghatalmazásával kérje a tulajdoni jog átvezetését. Ezután minden ilyen mulasztást ki lehetne küszöbölni. Na meg persze azt ne felejtsük el, hogy az ügyvéd felmarkol 1-3 %-ot egy adás-vételi után, amit (ha már rutinosabb) max 1 óra alatt megír!!! 15 milliós ingatlan után 150-450 ezer forint nem rossz egy 1 órás melóért.
Véleményem szerint az Önkormányzatnak nem áll módjában figyelembe venni az adásvételi szerződést, mivel az ingatlannyilvántartásba történő bejegyzés nem egyszerűen deklarálja atuljadonjogot, hanem létrehozza azt. Az adásvételi szerződés önmagában viszont nem. Így az ingatlan tulajdonosa a jog szerint az Eladó. Így az ingatlan terheit is viselnie kell.
Az más kérdés, hogy a Vevő mulasztása miatt ő még a tulajdonos, tehát minden közterhet és aköltséget a Vevőre háríthat, de harmadik személyekkel szemben ő felel.
Dr. Csomós Lilla (törölt felhasználó)
#
2003.09.29. 12:26
Javaslom, hogy az eladónál lévő egy eredeti adásvételi szerződéssel menjenek vissza a szerződést készítő ügyvédhez, hogy az nyújtsa be az illetékes földhivatalhoz az adásvételi szerződést. Így befejeződhet ez a herce-hurca. A földhivatlanál külön eljárást kell kérni arra való tekintettel, hogy az adásvételi szerződést nem 30 napon belül adták be, hanem több évvel - ha jól értettem - a tényleges adásvételt követően. Az Önkormányzat eljárása egyébként nem megfelelő, hiszen nekik a bemutatott adásvételi szerződést figyelmbe kellene venni.
Ismerősöm évekkel ezelőtt eladta vidéken a házát. A probléma ott kezdődik, hogy a vevő nem vezetette át a tulajdonjogot az ingatlan-nyilvántartásba és ebből kifolyólag az ottani önkormányzat ismerősömnek küldi ki folyamatosan a felszólításokat, hogy javítassa meg az omlásveszélytől fenyegetett kéményeket. Az ügy ott tart, hogy annak ellenére, hogy ismerősöm elküldte az adás-vételi szerződés másolt példányát és levélben leírta, hogy az adott ingatlan X-évben eladásra került, az önkormányzat erről nem vesz tudomást és 100.000 HUF bírság megfizetésére kötelezték. A fellebbezés pedig 20.000 HUF-ba kerül. Ez persze mind arra hivatkozva történt, hogy az ingatlan nyilvántartás szerint még ő a tulajdonos.
Ez azért kínos, mert nem az eladónak kötelessége a földhivatalban átvezettetni a tulajdonjogot.
Kérdésem az, hogy ilyen helyzetben mit lehet tenni?
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.