Szocpol visszafizetése válás esetén.


kowee1 # 2011.12.07. 10:12

Tiszteletem!
2005-be vettem feleségemmel egy új építésű lakást forint alapú államilag támogatott hitellel ami tartalmazott egy meglévő és egy megelőlegező gyermek utáni szocpolt, a második gyermek nem született meg és átment hitellé, azóta elváltunk a közös gyermekemet én nevelem a vásárolt ingatlanban gyermekemmel én élek és a lakás az enyém de az 50%-a még volt feleségem nevén van ill a második meg nem született gyermekem szocpol hitele is az ő nevén fut melyet én fizetek és a lakáshitel is közösen van amit szintén én fizetek, jelenleg még (nem hivatalosan) élettársam is velem él és megszületett közös gyermekünk és a kérdésem az volna hogy a közös gyermekünk után igénybe tudjuk e venni a szocpolt vagy az utólagos otthonteremtési támogatás?
A bankban mondták hogy meg kell szüntetni a közös tulajdont de akkor vissza kell fizetnem az első gyermek után a szocpolt mert a ház 50%-a úgymond eladásra került és ez 10 éven belül esne Mit tehetnék hogy a második meg született gyermekem után járó szocpolt igénybe vehessem mert ez nekem törvényileg jár és meg is kapnám ha 100%-ban az én nevemen lenne a lakás.
Több fórumon is olvasgatok de nem igen tud senki konkrét választ illetve elég gyakori ez a kérdés kérném ha valaki ezzel kapcsolatban tud valamit írja meg legyen szíves ???
?????????????????????????????????????????????????

sziszi77 # 2011.11.27. 12:58

Ercsi71

Ilyen esetben mivel nem járt le a szocpol jelzálog joga.
Mivel közös vagyon volt,atól függetlenül ,hogy csak a te neveden volt az egész, a férjedet illeti a fele.

Ercsi71 # 2011.11.26. 08:10

...Arra gondoltam, hogy mivel osztottuk még akkor a vagyont, így ő nem tudott a szocpol feltételeknek megfelelni, hiszen elköltözött máshová, tovább vinni sem tudta, nem vett másik ingatlant, a gyerekek is nekem lettek ítélve.Így gondolom a feltételeknek én feleltem meg.A gyerekek lakóhelyéül is kell szolgáljon az ingatlan.10 év nem telt el.

Esetleg valaki tudja hol lehet a döntvénytárhoz ingyen hozzájutni?
Bírói határozatokban részletezik a szocpolos ítéletek menetét, csak nem ingyenes az adattár, nem tudtam megnyitni!
Köszi!


Ercsi

ObudaFan # 2011.11.25. 20:42

Az odáig rendben van, de ez ettől még nem különvagyon.

Gabicsek # 2011.11.25. 19:48

Nem igazán értek hozzá, csak azt nem értem a beírásban, hogy miért követelne a férj szoc.pol-t, mivel azt az állam adta neked (építésre, vásárlásra) és nem ő.

Ercsi71 # 2011.11.25. 07:01

Kedves Fórumozók!
Előző -tegnapi kérdésemre esetleg tud-e valaki valami választ adni?
Köszi előre is!


Ercsi

Ercsi71 # 2011.11.24. 11:14

Tisztelt Szakértők!

2003-ban kapott szocpolom van 10 évre jelzálogjoggal 2gyerek után.Elváltam.A két gyerek maradt velem, 1/1 tulaj voltam,és maradtam is, akkor még nem volt szabály, hogy a házastársnak is tulajdonjogot kell szereznie.
Külön vagyonommá vált-e a szocpol összege?Hogy osztana a bíróság?
Az Állam nem követel ilyenkor vissza pénzt azt tudom, mert már megkérdeztük.De a volt férj milyen jogot szerez ilyenkor?Annyi itt a nem tisztázott részlet, hiszen mondhatja a volt férj, meg a bíró is, hogy közösen lett felvéve az a szocpol.
Utólag követelheti tőlem a volt férjem?
Tulajdoni követelés nem évül el.
Köszi előre is!


Ercsi

Kovács_Béla_Sándor # 2011.10.27. 17:44

Ki.

dolcsi # 2011.10.27. 17:32

Tisztelt Uram!!

Nagyon szépen köszönöm a gyors választ.Csak szeretném megkérni,hogy kicsit egyszerübben fejezze ki magát mert nem egészen értem.Most a volt sogornömnek és a bátyámnak felesbe ki kell fizetni kéz pénzben a szocpolt?Mégegyszer elnézést,hogy nem nagyon értem.Elöre is köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.10.27. 11:11

Vissza. Pontosabban a végrehajtásban mint jelzáloggal biztosított követelést legalább részben kiegyenlítik.

dolcsi # 2011.10.27. 10:46

Tiszteletem!!!

Érdeklödni szeretnék a bátyám nevében.Most vannak válofélben kb.5 éve vettek hitelre egy házat amire 2 gyermek után felvették a szocpolt. A házat most ugy néz ki,hogy viszi a bank árverezik.Az lenne a kérdés,hogy most a szocpolt vissza kell fizetni vagy sem.Mert nem nagyon vagyunk tisztába a jogi dolgokkal.Válaszukat elöre is köszönöm!!

budaierzsi # 2011.09.30. 10:28

Tisztelt Kovács Úr!
Férjemmel válunk,felvettük 2 gyerekre a szoc.polt,ebből egy teljesült.Most vagyunk megegyezés alatt,ugy néz ki,pár év gyerektartás fejében nálam marad a lakás,minden terhével együtt(2005.januárjában vettük).Ha elváltunk,nekem egészben vissza kell fizetni az 1.200.000 forintot?Netán kamatostul?Ha eladom a lakást,és nem vennék másikat,akkor a teljes 2 millió forintot?Kamatostul?Ha nem adnám el,2013 januárjától beépül a hitelbe ez az 1.2millió forint?Körülbelül mennyivel dobná meg a törlesztőt?A lakást 2005 ben vettük,20 évre vettünk fel hitelt.
Előre is köszönöm válaszát!

Fallaci # 2011.09.29. 19:26

Lehet, hogy már hónapokkal, évekkel ezelőtt valaki megkérdezte, és most én is megteszem még egyszer: válás esetén, a szocpol lejárta előtt egy évvel a volt férjem meg akarja vásárolni a közös (50-50%) ingatlanunk tulajdonjogát tőlem. Egy gyermekünk van, velem él. Három év külön élés után, egy éve váltunk el. Hitel van a lakáson. Nekem van kizárólagos használati jogom, de életünk ellehetetlenedése(mentális és munkába járási gondok) miatt egy éve 60 km-re, albérletben élünk a gyerekemmel, a hitel felét és a lakás költségeit is fizetjük. Hogyan lehet ebből megszabadulni? Szívesen eladnám neki a részem, ha a szocpolt nem kellene visszafizetni és elveszíteni azt a pénzt. (csak egy gyermek után vettük fel 10 évre) Másik kérdés: ha kifizeti a tulajdonrészem és én nem tudok lakást vásárolni ennyiből, akkor résztulajdont vehetek-e, s arra a felfüggesztett szocpolt ráterhelhetem-e? Az ingatlan rokoné, tehermentes, ebből 14%-ot tudnánk kivásárolni. Egy év múlva lejár egyébként is. Mit tanácsol ebben a helyzetben? Köszönettel előre is!

Bokagi # 2011.09.27. 07:18

köszönöm a választ

lewho # 2011.09.26. 12:36

Ha elváltok és nincs gyerek, vissza kell fizetnetek a megelőlegezőt, nem lehet átvinni.

Bokagi # 2011.09.26. 12:26

Tisztelt Válaszadó :)
Most válnánk el. A férjem él abban a házban, melyre két gyermekre megelőlegező kölcsön formájában 2 400 000 Ft-ot vettünk fel 2006-ban, ami 2014-ben jár le. Gyermekünk nem született. A ház fele tulajdona a férjemé, a fele engem illet.
Ha az előző kérdésekből a választ jól értem, akkor ebben az esetben 1 200 000 Ft, azaz egy gyermekre a férjem tovább viheti 2014. év után kölcsönként ezt az összeget, ha nem születik addig gyermeke a barátnőjétől. A másik 1 200 000 Ft-ot pedig ki kell fizetnem nekem, vagy egy másik lakásra át lehet terhelni, ha nekem születik gyermekem. Ha új lakást vásárolok, akkor teljes összegben, ha nem akkor használt lakás esetén a felét vissza kell fizetnem, amire gondolom kamatot is fognak számolni.
A válaszát előre is köszönöm.

lewho # 2011.09.21. 11:55

Azért arra ne vegyünk mérget, hogy az ingatlan a kérdező különvagyona. A szocpolt, amelyet a közös gyerekek kaptak(közösen) felhasználták az építéshez, egy kis rész erejéig a férj is tulajdonos kell, hogy legyen.

De ha kéri a közös vagyon megszüntetését, pl. váltsd magadhoz az ő részét, akkor is neki kell fizetnie, és nem neked.

Mikor jár le a szocpol?

szmag # 2011.09.21. 10:31

Kedves Kovács Úr!
Köszönöm gyors válaszát. A szocpollal kapcsolatban arra gondoltam, hogy a megítélhetnek-e a szocpol összegéből a férjemnek valamit vagy egyáltalán nem. Ne haragudjon de teljesen járatlan vagyok jogi ügyekben, ezért kérdezek ilyen ügyetlenül. A férjem elköltözött és együtt lakik a barátnőjével. "A lakáshasználat értéke ráeső része" ez mit takar?

Kovács_Béla_Sándor # 2011.09.21. 10:18

de a szocpolt megítélhetik?
?? Ezt a kérdést nem is értem.
Egyébként ha a férjedet kötelezik a lakás elhagyására, akkor jogosult lesz a lakáshasználat értéke rá eső részének a megtérítésére. Ez a gyakorlatban kb. az ingatlan értékének az 1/6-ára rúg.
Az egy másik kérdés, hogy a vagyonmegosztás keretében követelheti azt is, hogy térítsd meg neki a különtulajdonú ingatlanod megszerzésére fordított kölcsön közös vagyon terhére teljesített törlesztőrészleteinek a felét.

szmag # 2011.09.21. 10:00

Tisztelt Ügyvéd Úr/Hölgy!

Férjemmel válunk, a házunkban a férjemnek nincs tulajdonrésze, 1/1 tulajdonos vagyok, de a ház a házasságunk ideje alatt épült. Házassági szerződésünk nincs. A ház a lakásom árából épült, szocpolt kaptunk 2 gyermek után és önkormányzati kamatmentes kölcsönt. Tehát a férjem egy árva fillért sem tett a ház építésébe. A házban én lakom a gyermekekkel, de gyermekelhelyezés sem történt még, de mivel a férjem ellen súlyos testi sértés ellen folyik eljárás nem hinném, hogy nála helyeznék el a kiskorú lurkókat.Kérem segítsen mire számíthatok, mi az amit megítélhetnek a férjemnek. Gondolom, a kölcsön ama részének felét, amit együtt fizettünk ki kell fizetnem, de a szocpolt megítélhetik?

rugó # 2011.08.16. 15:37

Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy mi a helyzet abban az esetben, ha a felvett szocpol után a 2 gyermek határidőn belül teljesítve lett, és utánna történt a válás? A ház 1/2 1/2-ed részben a tulajdonunk, de én szeretném megváltani a részem. Tehát én maradok a házban, viszont a gyerekek nem. Ebben az esetben mi lesz a szocpolsorsa?

lilisani # 2011.07.18. 11:28

Sziasztok.
Olyan kérdésem lenne, hogy tavaly váltam el. A volt férjemmel még 6 évvel ezelőtt vettünk fel hitelt a ház építéshez, és megelőlegező kölcsönt kettő gyerkőcre. Közben született egy gyermekem már a következő kapcsolatból. A volt férjem bizonyos összeg fejében, lemondott a ház 1/2 tulajdonáról. A hitelt, és a szocpol visszafizetését én vállaltam. Egy gyermekre megkaptam a szocpol jóváírását, a másikat a hitellel együtt a ház eladásból befoly összegből visszafizettem. A megkapott szocpol összegét fel kell függesztetnem, a köv. lakásvásárlásig. Ennek az összegnek a fele őt illeti??

Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.05. 09:40

Vissza kell fizetni a szocpolt. Az ingatlan tulajdoni hányadáról lemondást is át kellene gondolni, ugyanis ezzel elveszíted a tulajdonodat (tkp. a vagyont), de a banknak továbbra is tartozni fogsz.

Miért nem az élettársad költözik el? Akkor csak a fél szocpolt kellene visszafizetni, azt is neki.

erdosi74 # 2011.07.05. 07:12

Tisztelt ügyvéd úr.
2008-ban vásároltunk használt ingatlant,önerő nélkül,a házon így most 3.800.000 ft jelzáloghitel van,10 éves futamidővel,5évre lekötött előtakarékosságival,amiből 1.100.000 ft -ra az állam készfizető kezességet vállalt.Gondolom ez a 2 gyerek után a szocpol.A kérdésem az lenne,hogy milyen szankciókat von maga után ha én a két gyermekkel elköltözöm a házból.Élettársammal közös a hitel,de a házrészemről én lemondok a javára.

MajorDomus # 2011.06.25. 09:46

hát akkor szerezzen.
egyébként a félmilliós tartozást rá lehet terhelni a lakásban lévő tulajdonreszere . vagyis. tartozását be kell számítani a tulajdoni hányada alapján neki járó közös vagyon felosztásába .