Öröklés lemondás


drbjozsef # 2018.04.13. 14:50

Sairey,

a "lemondás" egy konkrét fogalom az öröklésben, és rosszul használod. A lemondás és a visszautasítás között lényeges különbség van.

Ha a közös akarat az lenne, amit írsz, azt vagy végrendelettel megoldhatná az örökhagyó az életében, vagy osztályos egyezséggel az örökösök a halála után. De ha nincs egyetértés, akkor csak a törvény szerinti menet van.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.04.13. 12:11

Aki visszautasítja a hagyatékot, az kiesik az öröklésből. Aki kiesik az öröklésből, annak a helyén a leszármazói örökölnek egymás között egyenlő arányban. (Ha vannak neki.)

SaireyVMK # 2018.04.13. 11:43

Ez nem úgy van,hogyha adott az elhunyt nagyi, akinek van legalább két gyermeke és az egyik lemond az örökségéről,akkor kapásból a másik gyermekének jut az örökség?(ha ő nem mond le az örökségről) Tehát,hogy ebben az esetben nem lehet kikerülni az örökösödési sorrendet,hacsak nem még az örökhagyó életében mondott le az adott gyermek?(Jelen esetben az édesanya)

Arra akarok kilyukadni,hogy ebben az esetben nem-e a másik gyermeket illeti meg a teljes örökség és az unoka pedig nem kap semmit édesanyja lemondásából fakadóan,mert ő csak a következő öröklési körben játszana(ha a másik gyermek is lemond az örökségről)?(kivétel persze, ha még az örökhagyó élete alatt mondott le az öröklésről az édesanya)

De lehet,hogy rosszul gondolom.

yuhvan # 2018.04.11. 19:50

Koszonom valaszat!

Kovács_Béla_Sándor # 2018.04.11. 19:29

Akkor te örökölsz a helyén, ha visszautasítja a hagyatékot. Szerintem lehet levélben.

yuhvan # 2018.04.11. 18:53

Nincs testverem, egyeduli vagyok.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.04.11. 18:51

Nincs testvéred?

yuhvan # 2018.04.11. 18:38

Tisztelt Forumozok,
sajnos nem allt ossze a kep hiaba olvasom a hozzaszolasokat. Szeretnem ha segitenenek tobb mindenre is keresem a valaszt.

1. Nagymamam elhunyt 3 gyermeke van, edesanyam szeretne ha nem O orokolne, helyette engem jelolne meg. Mivel kulfoldon el igy a hagyateki targyalasra nem jonne haza. Ket tanu alairasaval irhat visszautasito nyilatkozatot, melyben engem jelol meg orokosnek? Ez igy hivatalos es elkell hogy fogadjak?

2.A nagymamam egyik gyermeke szeretne lemondani az oroksegrol, megteheti azt hogy az unokak vagy akar a dedunokak javara mond le? Nincs egyenesagi leszarmazottja illetve semmilyen se. Ugyan az a nyilatkozat kell mint az elso esetben?

(Ugyan arrol a hagyatekrol van szo mind a ket esetben.)

Valaszukat elore is koszonom.

Andi007 # 2018.02.02. 07:19

drbjozsef köszönöm a válaszát,tényleg nagyon sokat segített!

drbjozsef # 2018.02.02. 06:36

Andi,

az új szülőtartásos törvények csak pár évesek, szerintem túl sok bírói gyakorlat sincs még rá. Régen az intézmények nem perelhettek, most már ők is megtehetik, de bíróság dönt, és a saját ellátását nem veszélyeztető tartást ítélhetnek meg.

Olvasd el ezt : https://24.hu/…-kovetkezik/

Ebben is sok a fikció, de legalább látható, hogy nem egyszerű végigvinni egy ilyen pert, és átlagos családi kasszát nem igen terhelhetik már meg.

Kapcsolattartásra :
(2) Érdemtelen a tartásra az a nagykorú, aki a tartásra kötelezettel vagy vele együtt élő hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít vagy olyan életvitelt folytat, amely miatt tartása a kötelezettől - figyelemmel a jogosult és a kötelezett kapcsolatának jellegére és a kötelezett magatartására is - nem várható el.

De persze ezt is a bíróság ítéli meg.

Egyébként a részletek itt : https://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

4:194. § - 4:212. §

Andi007 # 2018.02.01. 18:37

drbjozsef nagyon szépen köszönöm a válaszát!

Még annyi lenne a kérdésem, hogy ha intézménybe kerül és a nyugdíja nem fedezi az ellátását, az örökösöknek pedig nincs pénze fizetni az ellátását,akkor ráterhelik a házra? Az hogy nem tartottuk a kapcsolatot, hogyan mentesít az ápolási díj alól?

Válaszát előre is köszönöm!

drbjozsef # 2018.02.01. 17:06

Andi007,

A szülőtartás nem megy olyan egyszerűen, automatikusan, ráadásul estetekben az, hogy hosszú idő óta nem tartjátok a kapcsolatot (és gyermek korotokban sem tartotta veletek), igen jó eséllyel amúgy is mentesít alóla. Emiatt, mármint az ápolási vagy otthoni díj miatt nem aggódnék.

A temettetés más kérdés. Alapesetben a temettetők sorrendjéről törvény rendelkezik, ha nincs végrendelet vagy öröklési szerződése valakivel apátoknak, akkor nektek kell eltemettetni. Ha nem teszitek - mert mondjuk nem is szereztek tudomást időben a haláláról, vagy csak nem foglalkoztok vele -, akkor az önkormányzat eltemetteti, de a temetési költségeket követelheti tőletek, vagy a hagyatékra terhelik. Ha Ti fizetitek ki, akkor nektek kell jelezni a közjegyzőnek a hagyatéki tárgyaláson (bér általában meg is kérdezi), hogy mennyi volt a temetési költség. Ha több a vagyon mint a temetési költség - ami első helyen szerepel a hagyatéki terhek között, mindenféle hitel és más tartozás előtt -, akkor abból levonják, tehát megtérítik belőle nektek.

Abban az egy esetben nem tudtok mit tenni, ha kifizetitek (vagy az önkormányzat kifizetteti veletek), de nincs vagyon a hagyatékban, ami legalább ezt fedezné. Ekkor bukjátok. De egyébként temetési segély is kérhető az önkormányzattól, de akár köztemettetés is kérhető, ami neked ingyenes, de azt hiszem, hogy ez elsősorban anyagi helyzettől függ.

nonolet # 2018.02.01. 14:52

Andi007

Azért eléggé gáz ez a hozzáállás...

Vadsuhanc # 2018.02.01. 14:50

Most még semmit. HA meghal édesapátok az örökségről kell lemondani.

Andi007 # 2018.02.01. 14:48

Hárman vagyunk testvérek, édesapánkkal gyerekkorunk óta nem tartjuk a kapcsolatot. Ha történne vele valami, hogyan tudnánk mentesülni a temetési költségek alól illetve ha még éltében valamilyen intézménybe, otthonba kerül, akkor az intézményi térítési díj, ápolási díj alól? Milyen nyilatkozatot kell kitölteni ilyen esetben? Örökségről való lemondás vagy visszautasítás? Van-e olyan lehetőség, hogy mondjuk a helyi önkormányzat javára lemondunk az örökölendő házról és annak fejébe az önkormányzat gondoskodik a temetési költségekről és az ápolási, intézményi díjakról?

ObudaFan # 2017.10.07. 10:30

mocsaiagnes

Az örökhagyó zárhatott ki téged érvényes végrendelettel. Ez az örökhagyó döntése , nem másé.

Szomorú örökös # 2017.10.07. 06:59

nonolet

Én nem ítélkezem, hanem hiszek neki, kérdezd meg inkább őt!

nonolet # 2017.10.07. 06:45

Mondj egy olyan rajta kívül álló okot,
ami 4 év alatt nem ad módot ilyesmire
és életszerű is...

Szomorú örökös # 2017.10.07. 05:47

nonolet

és 4 év alatt nem tudtad kideríteni, hogy mi van az öreggel, mert nem is érdekelt annyira sorsa, vélhetően.

Te tényleg tele vagy gonosz rosszindulattal, ahelyett hogy elolvastad volna mocsaiagnes minden mondatát:

rajtam kívül álló okok miatt nem tudtam látogatni édesapámat

Bármennyire is furcsa, de létezik ilyen és ha minden körülményt nem ismerünk,
legalább tegyük meg azt, hogy nem ítélkezünk mások felett.

nonolet # 2017.07.22. 21:18

Helyesen...

HA van még örökölhető vagyon, abból

nonolet # 2017.07.22. 21:17

"mert az unokaöcsém négy évvel ezelőtt eladta az édesapám lakását "

Nem inkább az édesapád adta el?!

"és nyugdíjas otthonban helyezte el , "

Vonult a nyugdíjasházba...

"melynek címét nem közölte velem csak a tegnapi napon."

...és 4 év alatt nem tudtad kideríteni,
hogy mi van az öreggel, mert nem is érdekelt
annyira sorsa, vélhetően.

-

Amúgy nem zárhat ki van még örökölhető vagyon,
abból jár neked.
Mármint a temetési költségek (és az esetleges adósságok) levonása után megmaradó részből.

mocsaiagnes # 2017.07.22. 18:20

Tisztelt Ügyvéd urak!
Tegnap értesített az unokaöcsém édesapám elhunytáról.A kérdésem az hogy az unokaöcsém kizárathat e az örökségből engemet mint édesapám egyetlen élő lánya,mert rajtam kívül álló okok miatt nem tudtam látogatni édesapámat , mert az unokaöcsém négy évvel ezelőtt eladta az édesapám lakását és nyugdíjas otthonban helyezte el , melynek címét nem közölte velem csak a tegnapi napon.

Válaszukat előre is köszönöm!
mocsaiagnes

pazs # 2017.05.24. 12:52

Há' mert a másik feléért nem mint örökös (apukád után), hanem mint egyenes adós felel, azok pedig egyetemleges adósok szoktak lenni a szerződés szerint. Az egyetemlegesen felel azt jelenti, hogy az egészért is akár.

M.Zoltán1980 # 2017.05.24. 12:09

Tiszteletem!Az lenne a kérdésem hogy ha a szüleimnek volt egy közös bankszámlájuk ,amin tartozás volt csak ,és a hagyatéki tárgyaláson visszalett utasítva ,akkor jogosan követeli e az otp a folyószámlán keletkezett összes tartozást?A hagyatéki végzésben is szerepel hogy édesanyám az 1/2-ed részéért felelős a jelenlegi tartozásból,akkor milyen jogon követeli az otp az összes tartozás megfizetését, ami a közös folyószámlán édesapám halála idején volt?Válaszát előre is köszönöm.

Nercsi # 2017.05.24. 11:14

Tisztelt ObudaFan!

Köszönjük a választ!