Igen. A szülő halálakor a hagyaték (azaz minden aktívum és passzívum ) az örökösökre száll át. (kivéve végrendelkezés esetén.) Az apa nevén lévő tulajdoni hányadra az összes leszármazója igényt tarthat. És még egyéb ingó ingatlanaira is.
Jut eszembe. Nagyon valószínű, hogy a második házasságból származó két gyermek tulajdonába a szülőktől származó ajándékként került az ingatlan eszmei hányada. Ha így van, és az apa az ajándékozást követő 15 éven belül hunyna el, akkor az ingyenesen juttatott érték fele is beleszámítana a köteles rész alapjába.
Gyakorlatilag, ha jól értelmezem az előző házasságból származó gyerekeket teljesen mellőzni nem lehet. Akkor sem, ha az apa a válás után bizonyíthatóan minden közös ingatlant maga után hagyott, a volt felesége és a gyerekek részére!? Az édesanya elhunyt és a gyerekek tőle örököltek. Nem ajándékozás volt, a két gyermek a ház megépülésétől tulajdonos.
Ez a téma engem is érdekelne, bár a párommal még nem vagyunk házasok, azonban korábbi kapcsolatából van egy gyerek, így még később jól jöhet az infó. Ha majd egyszer veszünk közösen vmit, ami csak az én nevemre kerül (pont ennek kikerülése végett)akkor nem örököl semmit gondolom a gyerek, mivel az apja nevén nem lesz semmi, ugye?
Vanda, bár én nem értek a dologhoz, de ha pl a férj "eladja" vagy elajándékozza a részét a feleségnek, vagy a másik két gyereknek, akkor nem kerülhető ez ki? Jó, lesz illeték, vagy adó, de gondolom ez a legkevesebb.
Azt én is hallottam, hogy a végrendelkezés önmagában nem elég...
Jól értelmezed Vanda! Persze, ha szegény apa elhunytakor már semmi nics a nevén - pl. virágszál öteletei alapján javait elafdja, elajándékozza, stb. - akkor a gyermekek nem örökölnek semmit - hiszen nem lesz hagyaték. De a szerződéseket megtámadhatják az első házasságból származó gyermekek esetleg azon az alapon, hogy színlelt szerződésekről van szó, melynek célja nem a vagyonátruházás, hanem az örökségből való kizárás, ami egyébként az én véleméynem szerint csúnya dolog !
Ha egyébként korrekt a kapcsolat és nincs semmiféle igényük az első házasságból származó gyerekeknek, akkor gyakorlatilag nincs semmi probléma. A probléma akkor lép fel, ha mégis igényük lenne az örökségre.
De Vanda, miért ne lenne igéynük az első házasságból származó gyermekeknek!!!
A házasság felbontása a gyermek jogállását nem befolyásolja, sőt a házasságon kívül született gyermekek jogállását sem befolyásolja az, hogy házasságo kívül születte. A szülő gyermek kapcsolata öröklésjogilag örök, egyebekben csak az örökbefogadás szünteti meg!
Ez érdekes. Pl ha nekem van x pénzem, meg a másiknak is, és ebből veszünk egy házat, ami pl csak az én nevemre kerül, akkor az örökös megtámadhatja és számonkérheti hogy hova tűnt pl az apa pénze? Én sem gonoszkodni akarok, csak az én párom is anno lemondott egy bizonyos tulajdoni részéről, (ami valljuk be, ha nekünk lenne közös gyerekünk, őket is megillette volna) és gondoltam ez a jövőben egy korrekt lépésnek bizonyulna. Kár, hogy nem értek hozzá...
Így van, a helyzet hasonló. Itt is lemondott az előző ingatlanról, amelyben az első feleségével éltek a gyerekekkel, tehát elvileg ezzel a második házasságból származó gyerekek veszítettek.
Ez egy más tényállás, mert pl. ha a másik a férje, akkor ő tulajdojogot szerez az ingatalnon akkor is, ha a szerződést a házastársa köti, és az ő neve a tulajdoni lapon nem is szerepel (ingatlanyilvántartáson kívüli tul. szrzés, Csjt) ebben az esetben bizony az öröklés esete áll fenn!
Húha tomas, ezt nem teljesen értettem. De azt is csinálhatom, h az én nevemen van és pl rendelkezek arról, h ha meghalok, akkor a gyerekeink örököljék,nem? Vagy arra gondoltál hogy ha az én nevemen is van, de velem történik vmi, akkor az automatikusan a férjé lesz, ezáltal meg az ő örököseié? és akkor mit lehet tenni?
Nem. A fenálló házasság alatt vagyonközösség keletkezik. Így ha ingatlan vásároltok, akkor az a közös vagyonotok lesz akkor is, ha a szerző fél csak az egyik házastárs. Így természetesen az ő előző házasságából származóknak, halála esetén megnyílik az öröklés joga akkor is, ha az ő neve nem szerepelt sem az adásvételi szerződésben, sem az ingatlan-nyilvántartásban.
Na jó, de pl lehet az is hogy mondjuk az én családom, vagy csakis én fizetem ki a ház/lakás értékét, mert neki mondjuk nincs. Ilyen esetben aztán végképp nem lenne fair, hogy az én lakásomra igényt tartson a gyereke, aki már ráadásul megkapta a magáét!! Mit lehet tenni?? Ne házasodjunk össze? Vagy vagyonszerződést írni egymás között? Vagy végrendelkezést? (ez se jó a köteles rész miatt. Amúgy ez mennyi?)
Ha a te családod fizeti, vagy a te különvagyonodból vásárolod az ingatlant, akkor az a te különvagyonoddá lesz, és nem képezi a házastársi közös vagyon részét. Így házastársad leszármazói nem örökölnek semmit.
A kötelesrész annak a hagyatéknak a fele, amit az örökösök törvény szerint örököltek volna.
ja-ja. Zavaros, egyfelől nekik is igazuk van, meg nekem is. Csak kérdés h a szerződés szerepe mekkora? (az aláírt papíré..) de akár az is lehetne h szóban állapodtunk meg, a szó meg ugye elvész.....
A nevében is benne foglaltatik: tanulmányi szerződés. A szerződés szerepe tehát meghatározó. Erről beszélünk ugyanis. Hogy mit is tartalmaz? Egyáltalán létezik ?
És még valami: a szerződés nem egy aláírt (vagy alá nem írt papír, hanem a szerzúődő felek akarategyezéséből keletkező jogok és kötelezettségek együttese. A tartalma: amiben a felek megállapodnak! + amit jogszabály esetenként előír.
igen, de az Mtben rögzítva van, hogy írásbeli szerződés. Innentől kezdve.. És időszakot sem rögzít kötelezően a törvény, csak azt h 5 évnél több nem lehet.. Én meg azért már töltöttem le belőle. De tervezem h beszélek egy szakemberrel, esetleg ha gondolod mailben is írhatsz nekem, vagy ha tudnál vkit ajánlani, megköszönném.
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.