CB mint Cégbiróság.
Még júliusban beérkezett hozzá a törvényességi felügyeleti eljárási kérelmünk, rajta az előírás szerinti 5 ezres illetékbélyeggel, magam láttam, mikor benéztem hozzájuk. Azóta négy hónap telt el.
A CB hallgat.
Tavaly a hasonló kérelmünkre másfél hónap elteltével reagált végzésben, hogy meginditotta az eljárást.
Most semmi. Sem azt nem mondja, hogy a kérelem megalapozatlan, sem azt nem, hogy bármit is tett volna, vagy szándékozna tenni.
Szerintetek van valami határideje az intézésre a CB-nek? Vagy az, hogy \"ésszerű határidőn belül\" kell intézkedni, az úgy is érthető, hogy a CB szerint most nem ésszerű intézkedni?
Időhúzás miatt hol lehet panaszt tenni a CB ellen? (A kollégiumvezető-helyettest ne ajánljátok, mert az is hallgat...)
Pedig volt hozzá egy rendkivül egyszerű kérésünk, a sok mellett. Hogy kötelezze a céget válaszadásra (mellékeltük a kérdéseket, amelyeket a cég nem válaszol meg).
Mert:
Gt.27.(2) szerint
„A vezető tisztségviselők kötelesek a tagok (részvényesek) kérésére a társaság ügyeiről felvilágosítást adni, a társaság üzleti könyveibe és irataiba való betekintést lehetővé tenni. Ha e kérelemnek nem tesznek eleget, az érdekelt tag kérelmére a cégbíróság kötelezi a gazdasági társaságot a felvilágosításra”
Vajon miért nem tudta a CB négy hónap alatt megküldeni kérdéseinket a cégnek? Nem tellett neki az 5.000 forintunkból bélyegre?
Pedig odairtuk a CB-nek szószerint ezt a Gt idézetet, - éppen ő nem értené?
Vagy, nem akar a cégnek ilyesmivel alkalmatlankodni?
Szerintetek?