Tisztelt Olvasó!
Egy igen nagy problémám lenne végrehajtással kapcsolatban. Egy kedves parkoló társaság végrehajtást adott be ellenem, hogy fizessek meg nekik 4000 Ft-ot. Természetesen ez az összeg már 100 ezer felett van, bár a pontos adatokat nem tudom, mivel arról nem jött semmilyen papír. Abban az ingatlanban, ahová be vagyok jelentve, és a tulajdonom is, édesanyámék laknak. Az összes levél erre a címre jött, és édesanyám a kedves átvette őket, de engem elfelejtett tájékoztatni a tényről. Az a helyzet, hogy nem vagyunk jóban, én pedig vidéken élek jelenleg. Tehát az egész végrehajtásról nem értesültem a mai napig. Mikor két hete hazamentem, a postaládában egy kedves levél fogadott, hogy az ingatlanomra végrehajtási jogot jegyeztet be a Végrehajtó. ( ez csak úgy minden ajánlott papír nélkülözésével). Kérdés, hogy ilyenkor mi a fenét lehet tenni, mivel gondolom, már minden határidőből kifutottam, és maga a végrehajtás jogszerűtlen, hiszen ahogy megtudtam, egy 2008-as tartozásról van szó, amiről a parkolócég engem fél éven belül nem értesített.Tehát már elévült vagy 4-5 éve. Tehát a tartozás végrehajtása jogszerűtlen, és önhibámon kívül most értesültem a végrehajtás tényéről. Most fizessem ki a végrehajtót ? Nincs miből... Max részletekben tudnám, de az is felháborító, hogy a vh jogosságát senki sem vizsgálja... Mit tehetek ? Már pánikban vagyok....