Bírósági reform Lengyelországban - Előzetes kompromisszumra jutott a kormánypárt és az államfő a törvénytervezetekről

2017.11.13. Jogi Fórum / MTI

Több hetes egyeztetés után előzetes kompromisszumra jutott a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt és Andrzej Duda az államfő által korábban megvétózott, majd új változatban előterjesztett bírósági törvénytervezetekről - értesült róla a 300polityka független lengyel hírportál.

A lengyel média áttörésről beszél, amely utat nyit az uniós szervek által előzetesen bírált törvények jóváhagyásához. Az "előzetes szakértői kompromisszumról" a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió is beszámolt.

Az államfői hivatal részéről Pawel Mucha, a törvénytervezetek egyeztetésével megbízott államtitkár a TVN24-nek és a PAP hírügynökségnek is elmondta: a PiS tárgyalójával, Stanislaw Piotrowicz képviselővel pénteken folytatott öt és fél órás egyeztetésen befejezték a törvényeken zajló munkát, így a tervezetek a szejm legközelebbi, még novemberben esedékes ülésén megvitatásra kerülhetnek.

A kompromisszumot még Andrzej Dudának, a PiS részéről pedig Jaroslaw Kaczynski pártelnöknek is jóvá kell hagynia - jegyezte meg Mucha.

Andrzej Duda júliusban megvétózott két, a bírósági reformot előkészítő törvényt - az országos igazságszolgáltatási tanácsról (KRS) és a legfelsőbb bíróságról szólót -, amelyet előzőleg megszavazott a PiS többségű parlament. Ezt követően, az ellenzéki pártokkal is egyeztetve, kidolgozta saját törvénytervezeteit, s ezeket szeptemberben beterjesztette a parlamentben.

A tervezetekről az utóbbi hetekben négy alkalommal tárgyalt Jaroslaw Kaczynskivel, a PiS elnökével. A PiS ugyanis kifogásolta Duda egyes megoldásait, többek között azt a módszert, amellyel a 25 tagú országos igazságszolgáltatási tanács 15 bírótagját a szejmben megválasztanák.

Az elnök javaslata szerint, amelyet a PiS is támogat, az alsóház háromötödös többséggel választaná meg az újból megalakítandó KRS bírótagjait. Mivel ez a többség nehezen elérhető, szükség lehet egy második fordulóra, a fő nézeteltérések éppen ennek lebonyolítására vonatkoztak.

A PiS tárgyalója, Stanislaw Piotrowicz a 300politykának elmondta: a második fordulóban már csak a szavazatok abszolút többségére lenne szükség a KRS bíráinak megválasztásához, az ellenzéki jelölteknek pedig "az ellenzék jóakarata esetében garantálnák a képviseletet". Mucha e vonatkozásban a TVN24-nek azt mondta: amennyiben az ellenzéki pártok állítanak jelölteket, képviseletük biztosítva lesz.

Mált hétfőn a folyamatban lévő lengyel bírósági reformot ismételten bírálta Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnöke. Elmondta, hogy Duda tervezetei is a brüsszeli testület aggodalmait váltják ki. Amennyiben Varsó az ellene 2016 elején elindított jogállamisági mechanizmus keretében nem válaszol érdemben az EB javaslataira, "a testületnek nincs más választása, mint hogy alkalmazza a rendelkezésére álló jogi eszközöket" - helyezte kilátásba Timmermans.

Kapcsolódó cikk:

Veszélyben a lengyel bíróságok függetlensége? - Az ENSZ vizsgálja a lengyel igazságügyi reformot

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
LENGYELORSZÁG