Felfüggesztették a feltaláló Adidas elleni perét

2003.02.27. Korridor

Felfüggesztette a Fővárosi Bíróság az Oroszi László feltaláló által az Adidas ellen indított polgári pert addig, amíg a Magyar Szabadalmi Hivatalnál a világcég kezdeményezte államigazgatási eljárás jogerősen le nem zárul.

Az FB szerdai tárgyaláson hozott végzése szerint az Adidas által kezdeményezett államigazgatási eljárásban jelen per szempontjából eldöntendő előkérdést vizsgálnak. Az Adidas február 21-én fordult a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz a használati minta oltalomtörlése érdekében, majd február 25-én kedden - az első tárgyalás előtti napon - a FB-hez azzal, hogy a törlési iránti kérelem nyomán indult államigazgatási eljárásra tekintettel függesszék fel a pert. Oroszi László a polgári perben annak megállapítását kéri, hogy az Adidas Predator márkájú cipőinek 2000 óta történő forgalmazása az általa 1996-ban Magyarországon bejegyzett használati minta bitorlását valósítja meg. A levédett műszaki megoldás lényege a futballcipőn elhelyezett irányítósáv. A felperes álláspontja az, hogy egyértelműen ezt megoldást alkalmazta Predator Precision, illetve Predator Mania márkájú cipőinél a világcég.

Az Adidas arra hivatkozva kezdeményezte a már bejegyzett használati minta oltalomtörlését, hogy az nem újdonság, nem alapul feltalálói innováción. Ennek az akár egy évnél tovább tartó másik eljárásnak a jogerős lezárultáig függesztette fel a Fővárosi Bíróság a szerdán megindult pert. Szakértők szerint ha a feltaláló számára kedvezően zárul a használati minta oltalmi per, az 100 millió forintos nagyságrendű kártérítési igényt is megalapozhat. Az eljárás adatai szerint Oroszi László kezdeményezésére a Magyar Szabadalmi Hivatal az irányítósávos cipőt használati mintaként 1996 októberében bejegyezte. Oroszi László 1997-ben kezdeményezte a szabadalomként történő bejegyzést is, erre azonban mindeddig nem került sor a magyar hivatalnál. Ugyanakkor az Európai Szabadalmi Hivatalnál már bejegyezték Oroszi László találmányát, és így az több mint egy tucat országban védett szellemi termék.

Oroszi László a használati minta bitorlásának megállapítása mellett kéri, hogy a bíróság tiltsa el a további jogsértéstől az alperes Adidas Budapest Kft.-t, illetve kötelezze nyilvános elégtételadásra. A szerdai tárgyaláson a felperes képviselője elmondta többek között, hogy Oroszi László engedélyével egy magyarországi cég, amely a kilencvenes évek végén több mintadarabot is készített a használati minta alapján, kapcsolatba lépett az Adidasszal, és ennek során a világcég egyik vezetője kézbe is vette az irányítósávos cipőt. Felperesi vélemény szerint még az sem zárható ki, hogy találmányát ekkor tulajdonították el. Ám a Fővárosi Bíróság a magyar, illetve a nemzetközi cég közti kapcsolatra vonatkozó felperesi bizonyítási indítványt azzal utasította el, hogy akkoriban már a használati minta, mint a Magyar Szabadalmi Hivatalnál levédett szellemi termék, nyilvános volt és bárki számára hozzáférhető.

  • kapcsolódó anyagok
MAGYAR SZABADALMI HIVATAL