Author: vbala (Veres Balázs )

Fájlcserélőn a titkos telefonszámok

Egy fájlcserélő hálózat segítségével letölthető az internetről az a Matáv adatbázis, amelynek kikerülése néhány éve botrányt okozott, írta csütörtöki számában a Népszabadság.

Nem vallott a rendőrgyilkosság gyanúsítottja

Egészségi állapotára hivatkozva egyelőre nem tett vallomást Engel Zoltán, aki tegnap lelőtt egy rendőrszázadost. Az életveszélyesen megsebesült fegyveres rabló magánál van, és az RTL Klub Híradójának információi szerint az ügyészségi nyomozók csütörtök délelőtt kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Deutsch és Stumpf is felelős?

Több jogszabálysértést és szabálytalanságot állapított meg az a vizsgálat, amelyet a Sportfolió Kht.-nál végzett a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) tavaly decemberben – értesült a Népszava.

Az ügyészség is vizsgálja a Gateway pénzügyeit

Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) után az államügyészi hivatal is vizsgálatot indított a cég könyvelési gyakorlatának feltételezett szabálytalanságai miatt – ismerte el szerdán SEC-nek címzett negyedéves jelentésében a Gateway.

A bírónő félévenként jelentést vár a Microsoft viselkedéséről

Colleen Kollar-Kotelly bírónő szerdai döntésével arra kötelezte az igazságügyi minisztériumot, valamint a felperes államok főállamügyészeit, hogy félévenként számoljanak be arról, mit tett a Microsoft annak érdekében, hogy tartsa magát az ügyében hozott ítélet végrehajtásához.

Tömeges bukás a szegedi jogi karon

Hol az igazság, hol a tisztesség? – kérdezik a JATE jogi karának levelezős hallgatói. A kérdés azzal kapcsolatban hangzik el, hogy a 246 végzős levelezősből mindössze 30-an tudták befejezni utolsó félévüket, 88 százalékuk megbukott.

A magyar szoftveres szakmai szervezetek közleménye az Európai Unió Parlamentje elé benyújtott szoftverszabadalmi javaslat tárgyában

Közlemény: “A Magyar Tartalomipari Szövetség, a Linux-felhasználók Magyarországi Egyesülete, az FSF.hu Alapítvány a Szabad Szoftverek Magyarországi Népszerűsítéséért és Honosításáért, az FSN.hu Összefogás a szabad szoftverek elterjesztéséért Alapítvány és a Magyar BSD Egyesület a nemzetközi összefogáshoz csatlakozva tiltakozik a szoftverszabadalmak tervezett legalizálása ellen. A szoftverszabadalmak bevezetése az 1973-as müncheni Európai Szabadalmi Konvenció 52(2) szakaszával ellentétes, és...

Magyar vezető a brüsszeli roma irodában

Kóczé Angéla szociológust nevezték ki a brüsszeli Európai Roma Információs Iroda igazgatójává. A tervek szerint az iroda tájékoztatja majd a cigányságot az európai jogalkotás fejleményeiről, a pályázati lehetőségekről.