Author: vbala (Veres Balázs )

Az ÁSZ 2002. évi tevékenysége az Országgyűlés előtt

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) arra törekszik, hogy ne pusztán “hibalistát” adjon jelentéseiben, hanem az átfogó összefüggéseket, az eredmények és a hiányosságok tényei mögött meghúzódó okokat is mindinkább rendszerszemléletben, értékeléssel egybekötve mutassa be.

Egymilliárd forint értékű autót raboltak

Elfogták annak a rablóbandának három tagját, amely két és fél éven át tartotta rettegésben az autósokat a hazai autópályákon – értesült a HavariaPress. A lengyel rablók mintegy egymilliárd forint értékű autót raboltak el, úgynevezett koccanásos módszerrel. Az őrizetbe vett gyanúsítottakra eddig hetven rablást sikerült rábizonyítani.

Az APEH is letörölte átmásolt adatbázisát

Több más intézménnyel együtt az APEH is megsemmisítette az adatvédelmi biztos által kifogásolt tavaly nyáron átmásolt adatállományát. Az ombudsman szerint ugyanis jogtalanul másolták le és tárolták az adatokat.

Autóbehozatal: import az Európai Unió tagjaként

A csatlakozás után számottevően változnak az autók behozatalának vám- és adózási feltételei. Az EU tagországokból származó járművek vámmentessé válnak, csak az unión kívülről jövő gépkocsikra kell vámot fizetni.

Ma vonul börtönbe Stadler József

Kedd reggel kell jelentkezni az akasztói vállalkozónak a Kecskeméti Büntetés-végrehajtási intézetben, hogy megkezdje a rá kirótt fogházbüntetéséből hátralévő 22 hónapot – írja a Magyar Hírlap. Stadler még bízik abban, hogy kegyelmi kérvényét kedvezően bírálják el.

Az ombudsman szerint törvényt sért a Főtáv

Alkotmányos visszásságot is okoz és sérti a tulajdonhoz való jogot a Fővárosi Távfűtő Művek Rt. a szolgáltatásainak elszámolásával kapcsolatos eljárása – állapította meg az állampolgári jogok biztosa. Az ombudsman a távhőszolgáltatásokról szóló törvény módosítását javasolja – írja a Népszabadság.