Author: vbala (Veres Balázs )

A Google segíti a hackereket

Adrian Lamo hajléktalan sztárhacker szerint a Google segítségével viszonylag könnyen be lehet tekinteni személyes adatokat tartalmazó adatbázisokba is. Persze közelebbről megnézve csupán arról van szó, hogy ilyen-olyan okokból sokan felejtik a weben saját használatú adatbázisaikat, a kereső pedig jól megtalálja mindet.

Csillebérc: elhalasztották a tulajdonjogi pert

Elhalasztotta a csillebérci tábor tulajdonjogáért indított polgári per szerdai tárgyalását a Fővárosi Bíróság (FB), mert a vonatkozó periratok még nem érkeztek vissza a Legfelsőbb Bíróságtól (LB).

Mécs Imre jogerősen pert nyert a Demokratával szemben

Jogerősen pert nyert Mécs Imre szabad demokrata politikus a Demokrata című hetilap főszerkesztője és egyik szerzője ellen, akiket a Fővárosi Bíróság összesen 750 ezer forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezett.

Ma újabb ügyben hallgatják ki Princz Gábort

Újabb tanúk meghallgatására utasította az ügyészség az ORFK-t Princz Gábor ügyében – írja a Népszabadság. Megtörténhet, hogy az öt éve “gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése” alapos gyanújával folyó postabanki eljárásban mégis 35 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolják meg a bankárt.

Százmilliárdos figyelmetlenség

A Tények információi szerint százmilliárdokba kerülhet az államnak valaki figyelmetlensége, hét évig ugyanis elfelejtettek hatályon kívül helyezni egy jogszabályt, amelynek alapján havi hatezerhétszáz forint jövedelempótlék járt volna a kismamáknak a gyes mellett.

Országossá dagadt az okmánybélyeg-hamisítási botrány

Nemcsak Baranya megyét, hanem az ország más területeit is érinti a január végén kirobbant illetékbélyeg-hamisítási botrány; Vas megyében is találtak hamis okmánybélyegeket, és a szombathelyi rendőrség alapos gyanúja szerint az országban más bíróságokon is történhetett hasonló eset.