A Pénzügyminisztérium tervei szerint jövőre emelkednének egyes illetékek, a gépjárművek súlyadója és átírási költsége.
Author: vbala (Veres Balázs )
Elutasították Pándy fellebbezését
A brüsszeli semmítőszék elutasította a hat családtagjának meggyilkolásáért és három lányának megerőszakolásáért Brüsszelben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Pándy András fellebbezését. Pándy ügyvédje nyomban jelezte, hogy nem adják fel a harcot, az emberi jogok európai bírósógához folyamodnak Strasbourgban.
Megszűnőben a kényszervállalkozások?
Januárban több tízezer munkavállaló megbízási munkaszerződését kell felülvizsgálni, ha a parlament elfogadja a Munka Törvénykönyvének módosítását. A kormány ugyanis megszüntetné az úgynevezett színlelt vállalkozásokat.
32 óra munka: alkotmányos visszásság és méltánytalanság
Súlyosan méltánytalan helyzetet, az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot állapított meg az egészségügyben dolgozó és az ügyeleti szolgálatban résztvevő közalkalmazottak munka- és pihenőidejével kapcsolatban az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
Ciprus kimaradhat az EU bővítési listájából
Az Európai Unió kihagyhatja Ciprust az október végén kialakuló, már nagyon várt bővítési listából a szigetország jövőjéről zajló kényes béketárgyalások esetleges megakadásától tartva – mondták diplomaták kedden Brüsszelben.
Két év felfüggesztettet kapott Benkő Péter
A 90-es évek közepén elkövetett hatszázmilliós áfacsalás miatt ítélte Benkő Péter színészt első fokon két év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre a bíróság kedden.
Nem módosul a választási eljárásról szóló törvény
Az Országgyűlés kedden 214 igen szavazat, 125 ellenvoks és 4 tartózkodás mellett nem fogadta el a választási eljárásról szóló törvény – kétharmados többséget igénylő – módosítását, ami lehetővé tette volna, hogy a közigazgatási szerveknél nem közszolgálati jogviszonyban dolgozók is segíthessék a választások lebonyolítását.
Változik a felvételi a BKF-en és az Államigazgatási Karon
A felsőoktatási reform értelmében egyes meghatározó felsőoktatási intézményeknek is igazodniuk kell a szakcsoportos felvételi rendszerhez. A felvételi rendszer változása a Budapesti Kommunikációs Főiskola (BKF) és a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Államigazgatási Karának (BKÁE-ÁFK) felvételi rendszerét is érinti. Annak érdekében, hogy a két intézményt választó közel 7 ezer felvételiző tájékozódhasson a változásokról, szeptember 28-án tanévkezdő nyílt napra...
Indul a felvételi a 11. osztályosoknak is
A szokásoktól eltérően az idei tanévben nem május végén, hanem szeptember 28-án kerül sor az Országos Előfelvételi Napra. A rendezvényen azok a szeptemberben 11. osztályt kezdő diákok vehetnek részt, akik biztosan tudják, hogy felvételizni kívánnak az ország bármely jogi, (köz)gazdasági, műszaki, vagy kommunikációs felsőoktatási intézményébe. A térítésmentes rendezvényre a Budapesti Műszaki Egyetemen kerül megrendezésre a...
Matematikus bizonyít egy gyilkossági perben
Megkezdődött a 13 ember meggyilkolásával vádolt holland ápolónő pere. Az áldozatok között van négy gyermek és az ENSZ nemzetközi bíróságának egyik bírája. A tárgyalás különlegessége, hogy a bizonyításban részt vesz egy valószínűségszámítással foglalkozó matematikus is.