Törvénytelenül működik a szegedi önkormányzat több vállalata is – tudta meg az X-Press. Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő Szegedi Ifjúsági Ház Kht-nek (SZIH) és a SZIH és a Partiscum Kft. 50-50 százalékos tulajdonában lévő Városi Televízió Kft-nek sincs bejegyzett vezetője a Csongrád Megyei Cégbíróság adatai szerint.
Author: vbala (Veres Balázs )
A kormány január 15-én tárgyalja az új polgári törvénykönyv koncepcióját
A kormány január 15-i ülésén tárgyalja az új polgári törvénykönyv koncepcióját – jelentette be Dávid Ibolya igazságügy-miniszter a tárca csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Egységes üzleti jog az új Ptk.-ban
A céggel szerződő magánszemély fogyasztóvédelmet kap
Újra kapható a SuSE Linux 7.3
Az átmeneti tiltás, melyet a müncheni regionális bíróság szabott ki a SuSELinux forgalmazására, azonnali hatállyal megszűnt. Ennek hatására a SuSE világszerte folytathatja a SuSE Linux 7.3 minimális időre megszakadt forgalmazását.
Mégis csak egy per lesz Milosevics ellen?
A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze benyújthatja fellebbezését az ellen a döntés ellen, amely szerint a Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök ügyét nem egy, hanem két különálló perben tárgyalná. Minderről a törvényszék fellebbviteli tanácsa határozott. Milosevics ellen az ügyészség három különböző vádiratot nyújtott be a törvényszéken, amelyek az 1998-99-es koszovói, az 1991-es horvátországi, illetve az 1992-95-ös...
Nem jogerősen helyreigazításra kötelezték a lapokat a “lobbiügyben
Helyreigazításra kötelezte első fokon, nem jogerősen a Magyar Demokrata és a Magyar Nemzet című lapokat a Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt, illetve cége, a Medgyessy Tanácsadó Kft. által indított sajtó-helyreigazítási perben csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az ítélet szerint a Magyar Demokrata újságírója által elmondottak az informátor megnevezése nélkül nem voltak elegendőek a tanúvallomás valóságtartalmának...
Gazprom vezetőket is kihallgatnak a Szibur-ügyben
Hamarosan vádemelés várható a hatalmas pénzek eltüntetésével gyanúsított Szibur-vezérek ellen, akiket máskülönben el kell engedni
Pert nyert Medgyessy a Gresham ügyben
Helyreigazításra kötelezte a Magyar Demokrata és a Magyar Nemzet című lapokat a Medgyessy Tanácsadó Kft. által indított sajtó-helyreigazítási perben a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Mint ismert: a Magyar Nemzet és a Magyar Demokrata korábban azt állította, hogy Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje cége 100 ezer dollárt kapott, amiért a politikus elérte, hogy az V. kerületi...
A jövő héten születik döntés a Márka üdítő védjegybejegyzéséről
A Fővárosi Bíróság a jövő hét folyamán dönt ideiglenesen arról, hogy megsemmisíti-e Magyar Szabadalmi Hivatal Márka üdítőitalokra vonatkozó védjegybejegyzését – erről született döntés a szabadalmazó hatóság és a Márka üdítőitalt gyártó Traubi Hungária Rt. csütörtöki közigazgatási perén.
A Synergon egyik vezetőjét 5,615 millió forintra bírságolta a PSZÁF
Stanga Gyulát, a Synergon Rt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettesét bennfentes kereskedelem tilalmának megsértése miatt 5,595 millió forint, a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt 20 ezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) – tette közzé a felügyelet a Magyar Tőkepiacban csütörtökön. A közlemény szerint a Synergon Rt. és a Vivendi Telecom Hungary Kft. 2000. október...