Author: vbala (Veres Balázs )

Uniós szabványok az interneten

Januártól a világhálón ingyenesen teszi közzé elektronikus szabványait az Európai Szabványosítási Bizottság (CEN). A szervezet döntésével az Európai Távközlési Szabványok Intézetének (ETSI) lépését követi az “eEurópa-szabványok akcióterv” keretében.

Az igazságügyi és a pénzügyi tárca nyújtotta be a legtöbb törvényjavaslatot

Csaknem száz új törvényt és majd kétszáz jogszabály-módosítást fogadott el ebben a ciklusban a parlament. A törvény-előkészítésben az igazságügyi és a pénzügyi tárca járt az élen közel félszáz előterjesztéssel, míg az utolsó helyen az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) végzett egy, igaz, később háromszor is módosított javaslattal.

Illegális fegyvereket foglalt le az SFOR

Az SFOR keddi bejelentése szerint a NATO boszniai béketeremtő katonai ereje az ország északnyugati részén titkos raktárakra bukkant és lefoglalt nagy mennyiségű illegális fegyvert.

Bűnügyi statisztikák két olvasatban

Minden valószínűség szerint az idén minimális arányban nő a hazánkban elkövetett bűncselekmények száma az egy évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva.

Az ügyészségen a benzinnel visszaélő rendőrök ügye

Sikkasztással gyanúsítják a Köztársasági Õrezred több tagját. A gyanú szerint saját zsebre tankoltak a szolgálati autók üzemanyagkártyáival. Az ügyészség napokon belül dönt arról, megindítják-e a nyomozást.

BMI-MSN-Yahoo!: megállapodás a jogdíjakról

A zenei szerzői jogokkal foglalkozó BMI megállapodást kötött a Microsoft MSN Music weboldalával, illetve a Yahoo! zenei weboldalával a BMI-hoz tartozó többmillió zenei felvétel nyilvános előadói jogairól. A fenti weboldalakon jogtisztán terjesztett felvételek szerzői és előadói jogdíjait a BMI kezeli és juttatja el az érintetteknek. Az 1940 óta működő BMI mintegy 350 ezer zeneszerző, előadó...

Perben a Graphisoft

Mintegy másfél éve folyik az a szerzői jogi per, melyet a Graphisoft indított a CadLine ellen. A per tárgya a Graphisoft résztulajdonában levő szoftver forráskódjának jogosulatlan vagy jogosult felhasználása.