Kategória: hír

Hétfőn dönthet a parlament a lakáshitelesek megsegítéséről

Hétfőn dönthet a parlament a lakáshitelesek megsegítéséről

Már hétfőn elfogadhatja a parlament a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslatot – mondta Kékesi Tibor, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának tagja pénteken az MTI-nek. A szocialisták azt kezdeményezik, hogy házszabálytól való elértéssel tárgyalják a javaslatot.

Szokásjog az óvodai ingyenes ellátások térítése

Szokásjog az óvodai ingyenes ellátások térítése

“Az óvoda nevelési programjának jóváhagyásával a fenntartó kötelezettséget vállal a nevelési programban foglaltak végrehajtásához szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosítására is” – válaszolta az oktatási és kulturális miniszter az állampolgári jogok biztosának.

Ombudsman a rendőrség demonstrációkon elhelyezett kameráinak működéséről

Ombudsman a rendőrség demonstrációkon elhelyezett kameráinak működéséről

Nem fogadható el az az eljárás, amelynek során egy demonstráció résztvevői számára bizonytalan, hogy az esetlegesen rájuk irányuló kamerák rögzítenek, vagy csak megfigyelő funkcióval vannak üzemben – fogalt állást Jóri András adatvédelmi biztos. A demonstrációkon elhelyezett kamerák működéséről, valamint arról a tényről, hogy a kamera csak rendőri intézkedés szükségessé válása esetén rögzít, megfelelő módon tájékoztatni kell a résztvevőket.

Az LB szerint is kampánycsendet sértett az MTV egyik műsora

Az LB szerint is kampánycsendet sértett az MTV egyik műsora

Helyben hagyta csütörtökön a Legfelsőbb Bíróság (LB) azt az Országos Választási Bizottság (OVB) által hozott határozatot, amely szerint kampánycsendet sértett a Magyar Televízió Euro-taxi című műsora, amelyben az európai parlamenti választás napján Kovács László, az MSZP volt elnöke, az Európai Bizottság jelenlegi adó- és vámügyi biztosa volt a vendég.

Még idén vízummentességet kaphatnak a szerbek

Még idén vízummentességet kaphatnak a szerbek

A nyári szünet előtt szeretné közzétenni a szerb vízummentességre vonatkozó javaslatát a Bizottság, a stabilizációs és társulási megállapodás gyors életbelépésére azonban továbbra sincs sok esély – derült ki Olli Rehn bővítési biztos Vuk Jeremics szerb külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön Brüsszelben.

Súlyos rendőri jogsértések március 15-én

Súlyos rendőri jogsértések március 15-én

Súlyos jogsértéseket követett el a rendőrség március 15-én; az előállítottak helyzete szabályozatlan, és panaszjogukról sem megfelelően tájékoztatják az eljárás alá vontakat a Független Rendészeti Panasztestület szerint, amely az országos főkapitányhoz, az illetékes miniszterhez és az Alkotmánybírósághoz fordult – tudatta a panasztestület az MTI-vel közleményben csütörtökön.

Az államfő nem írta alá a családtámogatási rendszer módosítását

Az államfő nem írta alá a családtámogatási rendszer módosítását

Sólyom László köztársasági elnök nem ért egyet gyermekgondozási segély (gyes) időtartamának három évről két évre csökkentésével, ezért nem írta alá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, valamint az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabályt – közölte Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön közleményben az MTI-vel.

Készül a helyszíni bírságról szóló intézkedés módosítása

Készül a helyszíni bírságról szóló intézkedés módosítása

Az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) már készül az az intézkedés, amely lehetővé teszi, hogy ne csak a külföldiek, hanem a magyar állampolgárok is megtekinthessék a gyorshajtásról készült felvételt a helyszíni bírságolás során. Erről Bencze József országos rendőrfőkapitány beszélt újságírói kérdésre válaszolva csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.