Kategória: hír

Adó- és járulékváltozások 2004-ben

Jövőre hatályba lép a személyi jövedelemadó korábban már elfogadott módosítása, ennek alapján az új adókulcsok 18-26-38 százalék lesznek – jelentette be László Csaba pénzügyminiszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.

53 ezer forintra emelkedhet a minimálbér

A kormány azt javasolja, hogy a minimálbér jövőre a jelenlegi 50 ezer forintról 53 ezer forintra emelkedjen – jelentette be László Csaba pénzügyminiszter szerdán, a kormányülést követő sajtótájékoztatón.

Alkotmányjogi verseny

Alkotmányjogi verseny

A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága és Igazságügyi Minisztériuma alkotmányjog tárgyból versenyt hirdet nappali tagozatos, 2-5. évfolyamon tanuló jogász hallgatók számára.

Szakjogász továbbképzés

Szakjogász továbbképzés

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a 2003/2004-es tanévben új szakirányú továbbképzési szakokat indit.

Franciaország nem akar vallást vinni az alkotmányba

Bár a Vatikán és az európai ortodox egyház kemény lobbizást folytat annak érdekében, hogy a kereszténységre történő utalás belekerüljön az EU új alkotmányának előszavába, a tervezet készítői eddig ellenálltak ennek a törekvésnek.